Nagypolgári lakás a Steindl utcában | Budapest

Nagypolgári lakás a Steindl utcában | Budapest

A lehető legjobb dolog, ami ezzel az ötödik kerületi lakással történhetett, hogy Bertóty Eszter és Szabó Z. Milán belsőépítészek kezei közé került. Az egykor sötét, nyomasztó helyiségekben most szanaszét árad a fény, többek között az olyan megoldásoknak köszönhetően, mint a függőfolyosóra nyíló üvegajtó.

Amikor hozzáláttak a tervezéshez, Bertóty Eszter és Szabó Z. Milán egy, a Steindl Imre utcai régi bérház emeletén található, apró helyiségekre bontott, leválasztott lakással találta szembe magát.

Fotók: Hlinka Zsolt

A lakás különlegessége, hogy bár a főbejárata egyből a lépcsőházból nyílik, a függőfolyosón is tartozik hozzá egy bejárat, ami régen a cselédbejáró lehetett. Eszterék ebből a részből télikertet varázsoltak, amit egy hatalmas üvegajtó segítségével kapcsoltak össze a lakás szívét alkotó konyhával.

Fotók: Hlinka Zsolt

Kétségtelenül ez a lakás leglátványosabb része, de a többi helyiség sem szenved hiányt szemet gyönyörködtető részletekben. A közös élettér (nappali, konyha, télikert) a lakás közepén helyezkedik el, ebből két irányba nyílnak a privát terek, azaz a hálószoba, fürdő és a gardrób.

Fotók: Hlinka Zsolt

A térkiosztás mellett a bútorokat is a nagyvonalúság jellemzi, az anyaghasználatot illetően pedig szintén a polgári elegancia visszaidézése volt a cél: kőpult, valódi dió faparketta, tömörfa nyílászárók. Bár az eredeti faldekorációból nem maradt ép részlet, az új elemeket egy tipikus stukkózási elv mentén helyezték a falra.

Fotók: Hlinka Zsolt

BERTOTYBertóty Eszter, enteriőrtervező

Szabó Z Milán belsőépítész

Hlinka Zsolt Épületfotós

továbbiak
Megfertőződött a globalizáció?
egyéb

Megfertőződött a globalizáció?

Omar Hassan londoni elemző állítása szerint: „a koronavírus nagyságrendekkel több embert fog csődbe vinni, mint megölni.” Pánikolás közben elsőre akár ez jól is hangozhat: ha hirtelen választani kéne, az emberek túlnyomó többsége ugyanis valószínűleg a csődöt választaná a halál helyett, ugyanakkor a bulváros tételmondat mögött a globális gazdaság rég nem
Fényeskedjenek!
stúdió

Fényeskedjenek!

Az idei év a nyolcadik, melyben megemlékezünk valamilyen formában a márciusi forradalomról. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eszmeisége magazinunk fennállása óta állandó és szeretett téma, melyre minden körülmények között készülünk. Idén elhagytuk Budapest határait és Kiskunfélegyházától Ikervárig bejártuk az országot, hogy olyan szobrokról készíthessünk felvételeket, amelyek talán Petőfiről, Batthyányról
Pinus Étterem | Liptószentmiklós, Szlovákia
architecture

Pinus Étterem | Liptószentmiklós, Szlovákia

Azt egy ideje sejtettük már, hogy érdemes rajta tartanunk a szemünket a fiatal szlovák építészirodákon, de az ARCHITEKTI a Pinus Étteremmel még minket is meglepett. Kulináris élmény 1000 négyzetméteren, az Alacsony-Tátra lábánál. Az ARCHITEKTI [https://www.architekti.sk/]weboldalán keresgélve azt gondoltuk, hogy valamiféle építészeti gyűjtőoldalra tévedtünk: a gazdag portfolió