NÉGYSZÖGLET – Mikszáth Kálmán

NÉGYSZÖGLET – Mikszáth Kálmán

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest.
Forrai Ferenc sorozata.

172 éve, 1847. január 16-án született Mikszáth Kálmán.

A FŐVÁROSBÓL

„A szerkesztőnk asztalának ballába mellett terül el egy csendes szomorú temető… Hiába keresnéd e temetőt, nyájas olvasó, Budapest, térképén, olyan szerény helyet foglal az csak el, mint egy kalapdoboz. Mint ahogy kalap-doboz is volt valaha; csak mióta az »átkos« közösügy annyira elszegényített, hogy a taligát is ekvipázsnak híjjuk, lett papírkosár, illetve temetkező hely.

Még azt mondja Musset Alfréd, hogy: »az eszmék nem halnak meg«; semmi sem könnyebben, mint ők! Ha a kéziratot idedobja a szerkesztő, sohasem látja az meg többé a feltámadás napját, meg van az halva örökre.

Csakis a tárcaírónak van még meg az a szellemidéző hatalma, hogy innen is életre hívhatja, neki minden szabad. Nyúljunk belé tehát a közös sírgödörbe, s támasszuk fel ama levelek egy részét, melyeket a múlt heti tárca következtében kaptam.

Íme, itt az egyik, piros a pecsétje, finom a hajtása, ha véletlenül nem gyűszűvel volna is lepecsételve, könnyű kitalálni, hogy gyöngéd női kéz írta.”

NÉGYSZÖGLET
A Négyszöglet összetartozást jelző szimbolika. A nemzetek és kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszere mutatja be a visegrádi országok irodalmán keresztül. Városlakók négyszer: Varsó, Prága, Pozsony, Budapest. Négy város, négy szín, egy metszet. Négy ország négy városának négyszögesítése, közös halmaza.

A Négyszöglet legújabb, a HYPEANDHYPER-en megjelenő részei Budapestről szólnak.

A SOROZAT
Az eddig megjelent részek ITT olvashatók.

INTERJÚ
Forrai Ferenccel, a Négyszöglet sorozattal kapcsolatban készült „Budapesti szögletek kilátással” című interjúnk ITT olvasható.

továbbiak
Buszpályaudvar | Nyitra
architecture

Buszpályaudvar | Nyitra

A különféle pályaudvarok, vonatállomások, villamosmegállók tervezésével és kivitelezésével foglalkozó cseh mmcité+ ezúttal a szlovákiai Nyitra városába tervezett buszpályaudvart. Mutatjuk. A közel 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező designcité+ kreatív stúdió tervei nyomán készült el az új, elegáns és modern pályaudvar a városlakók és a környező településekről ingázók nagy örömére. A kivitelezési
HYPE | Heti programajánló
community

HYPE | Heti programajánló

BUÉK! Túl vagyunk az ünnepeken, újult erővel vágtunk neki az új évnek és talán még a fogadalmaink is kitartanak: idén több programra járunk majd, mostantól tényleg elkezdünk sportolni és új hobbikat szerzünk. Ezekben támogatva benneteket állítottuk össze az idei első programajánlót, amelybe modern építészetet, retrospektív kiállítás tárlatot, zenés underground kiállítás
Vnitroblock | Prága
design

Vnitroblock | Prága

Íme, egy tökéletesen kivitelezett megoldás a „mit kezdjünk a lerobbant ipari épületekkel?” problémára: a prágai Holešovic városrészben bukkantunk rá a Vnitroblock kreatív központra, ahol a koncepció mellett az enteriőr is figyelemre méltó. A nagyvárosok meghatározó dilemmája, hogy mitévő legyen a régi, elhagyott, funkciójukat vesztett ipartelepekkel. Pedig a válasz egyszerű kellene,