NÉGYSZÖGLET – Ottlik Géza

NÉGYSZÖGLET – Ottlik Géza

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest.
Forrai Ferenc sorozata.

1912. május 9-én született Ottlik Géza.

ISKOLA A HATÁRON

„a szülővárosára gondolt. Budapest a Duna két partján fekszik. Ősi település. Első kerület: Vár, Krisztinaváros, Tabán. Hát a Lágymányos? Második kerület: Víziváros, Országút. A hidakról le lehet nézni a vízbe; úgymint főképp a Ferenc József-hídról és az Erzsébet-hídról, ahol a huszonhetes jár. Sok zöld víz hömpölyög odalent sötéten, nyugtalanul.”

BUDA

„kezdhetem akárhol, 1926-ban is, az iménti Oktogonon is, mindenhonnét Budára érek. Az érzés, amiben benne van Buda és az eddigi életem, egyvalami, egyetlen dolog: olyasféle, mint egy egyszínű kobaltkékség, vagy ólomszürkeség, vagy egy cselló egyik húrján meghúzott egyetlen cisz-hang. Ha ebből nem tudsz nagy festményt csinálni vagy zenekari szimfóniát, hát az álmod szívességből felbontotta neked látványra, összetevőkre, empirikus adatokra, részben megfesthető mozzanatokra is. Szomorúság és vágy, meg kell halni, nincs elég időd a város szépségére, a botrányosan sok kihagyhatatlan beletartozó mindenféle miatt, és – ezt is ügyesen mutatta – nem is Buda, még Pestből se, ami neked szép lenne, se ahol sokkal otthonosabban járnál (mint mondjuk a Kecskeméti utca), mégis ismerős persze, de ismeretlen is, emlék is, vágy is, térkép, nyitottság, várakozások és nyugalom, a késő délutáni óra érettsége.
Ez mind belefér? Az egyetlen érzésedbe, hogy milyen volt átkelni az Oktogonon?”

NÉGYSZÖGLET
A Négyszöglet összetartozást jelző szimbolika. A nemzetek és kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszere mutatja be a visegrádi országok irodalmán keresztül. Városlakók négyszer: Varsó, Prága, Pozsony, Budapest. Négy város, négy szín, egy metszet. Négy ország négy városának négyszögesítése, közös halmaza.

A Négyszöglet legújabb, a HYPEANDHYPER-en megjelenő részei Budapestről szólnak.

A SOROZAT
Az eddig megjelent részek ITT olvashatók.

INTERJÚ
Forrai Ferenccel, a Négyszöglet sorozattal kapcsolatban készült „Budapesti szögletek kilátással” című interjúnk ITT olvasható.

továbbiak
Közparkká alakított lakás egy felhőkarcolóban
architecture

Közparkká alakított lakás egy felhőkarcolóban

A madárcsicsergésen és a kék égen kívül semmi sem hiányzik ebből a parkból, amit egy 50 emeletes felhőkarcoló 27. emeletén, egy 90 négyzetméteres lakásból alakítottak ki, kísérleti jelleggel. Gyerekkoromban visszatérő szürreális álmom volt egy olyan lakás, ami vízzel van feltöltve. Később a belvárosi garzonunkat alakítgattam minden energiámmal tengerparttá. Olafur Eliasson
Élet(tér) a járvány után | Egy urbanista szemével
architecture

Élet(tér) a járvány után | Egy urbanista szemével

A karantén ugyan nem tart tovább néhány hétnél, esetleg hónapnál, de az impulzus valószínűleg hosszabb távon is rajta hagyja a nyomát az életünkön, az életformánkon, így a tereinken is. A kényszerűen otthon töltött időnek, a home office-nak, a be-, illetve összezártságnak, már most megvannak a tanulságai – kérdés, hogy ezek a
Surface Book 3
design

Surface Book 3

Korona ide vagy oda, a Microsoft sorra jelenti be a régóta várt termékeit, mint a Flight Simulator 2020 [https://www.flightsimulator.com/], vagy az Xbox 20/20 [https://news.xbox.com/en-us/2020/05/05/xbox-2020-the-future-of-xbox/]. Ezek talán a cég legismertebb márkái a Windows mellett, ugyanakkor figyelmet érdemel az annak