Mai válogatásunkban öt nőt mutatunk be, akik maradandót alkottak saját területükön, és akiket érdemes jobban megismerni.
Toyen (1902–1980)
Toyen a cseh szürrealizmus egyik legizgalmasabb képviselője, Párizsban társaival együtt ő alapította a Cseh Szürrealisták Csoportját. Később egy alkotótársával, Jindřich Štyrský-vel létrehozta az artificializmus mozgalmát, ami a szürrealizmus és az absztrakcionizmus alternatívájaként jött létre.
Ahogy művészetében, úgy életében is folyamatosan feszegette a határokat. A mai identitásmozgalmak egyik úttörőjeként is számontartják, ő ugyanis nem nőként, hanem férfiként hivatkozott magára annak ellenére, hogy női testbe született.
A szürrealizmus pápájával, André Bretonnal is korán összesodorta az élet, aki nagyon nagyra tartotta Toyen munkásságát, az ismeretségből pedig életre szóló barátság született.
Marina Abramović (1946–)
Válogatásunk talán legismertebb alakja a szerb performanszművész, akinek munkásságát laikusok is világszerte ismerik. Marina 76 éves kora ellenére a mai napig rendszeresen előad.
A hetvenes évektől kezdve rengeteg különböző műfajban kipróbálta magát. Egyik korai performansza, a Rhythm 0 az endurance art-hoz köthető, amely keretében a művész és közönsége közötti kapcsolatot vizsgálta. Ennek során mint passzív elem volt jelen a kiállítótérben, és a közönség tagjai bármit megtehettek vele, amihez 72 tárgy is a rendelkezésükre állt.
Legismertebb előadásai azonban Ulayhoz, korábbi alkotó– és élettársához kötődnek, akivel tizenkét éven keresztül alkottak egy párt. A kapcsolat végül azzal ért véget, hogy mindketten elindultak a kínai nagy fal két végéből, hogy középen találkozzanak és búcsút intsenek egymásnak.
Katarzyna Kobro (1898–1951)
Katarzyna a lengyel avantgárd és konstruktivizmus egyik legjelentősebb képviselője. Moszkvában született, így nem véletlen, hogy leginkább az orosz avantgárd hatott művészetére. Bár lengyel alkotóként tartják számon, az országba csak 1920-ban emigrált.
Szobrai gyakran ipari anyagokból készültek, mint a fém vagy a plexi, formailag pedig geometrikusak, mégis dinamikusak. Művészeti missziója, hogy a szobrászat és az építészet közötti határokat lebontsa azáltal, hogy a térre és a néző észlelésére helyezi a hangsúlyt.
Nemcsak művészként, hanem teoretikusként is elismert gondolkodója volt a lengyel művészeti szcénának. Tanárként és íróként is dolgozott, írásai azóta is hatnak az építészet és a művészet területén.
Maria Lassnig (1919–2014)
Az osztrák festő élete során – sok más művészhez hasonlóan – nem kapta meg azt az elismerést, ami kijárt volna neki, csupán a közelmúltban kezdték el a második világháborút követő időszak fontos alkotójaként számontartani.
A testben való lét aspektusait vizsgálta, úgy jelenítette meg a testet, ahogy az belülről érződik, és nem úgy, ahogy kívülről kinéz. Leghíresebb festményeiben az anyasággal és nőiséggel kapcsolatos élményeit és érzéseit dolgozta fel.
Vera Molnar (1924–)
A magyar származású, Franciaországban élő alkotót a számítógépes művészet egyik első úttörőjeként tartják számon. Vera 1947-ben, hatnapos vízummal érkezett Párizsba, miután a magyar kultúrpolitikai légkör egyre szűkebbnek bizonyult az absztrakt művész számára.
Vera már a számítógép megjelenése előtt is megtalálta a módját, hogy szisztematikus, alogritmikus rendszert állítson fel a képi ábrázolásra, amelyet képzelt (számító)gépnek nevezett. 1968-tól kezdődően azonban már a számítógépet is segítségül hívhatta munkájához, amiben aztán a véletlen is nagy szerepet kapott.
Sokan kritizálták is emiatt, mondván, hogy a művészet humánspecifikus voltát kérdőjelezi meg azzal, hogy a véletlennek és egy gépnek nyújtja át a stafétát.
„Én használom a véletlent, a véletlen – remélhetőleg – nem használ engem.”
Forrás: gazette-drouot, hamburger-hunsthalle, milenaolesinska, ngprague, index
Új, szuper limitált plakátkollekció érkezett a Hype Store-ba
Bemutatta Down-szindrómás Barbie babáját a Mattel
