Női vállalkozókat támogat a Visa

Női vállalkozókat támogat a Visa

A Visa izgalmas és hiánypótló programja idén tavasszal Magyarországon is elindul: a She’s Next program célja az, hogy kifejezetten női vállalkozókat támogasson, akik jellemzően olyan nehézségekkel szembesülnek a karrierük során, amelyek a férfiak esetében aligha, vagy jóval kisebb mértékben jelentkeznek.

Március 28-án Magyarországon is elstartolt a világ vezető digitális fizetési szolgáltatója, a Visa globális, női vállalkozókat segítő programja: a She’s Next programra pályázók közül egy szakértőkből és vállalkozókból álló zsűri fog kiválasztani öt vállalkozónőt, akik a legjobbnak bizonyulnak a jelentkezők között - a jó pályázathoz fontos a meggyőző vállalkozói történet, az erős üzleti mérőszámok, a digitális jelenlét, valamint a problémamegoldó készség. A kiválasztott vállalkozók fejenként kétmillió forintot, valamint egy éves mentorálást nyernek díjként. A pályázatokat március 28-tól egészen május 21-ig lehet benyújtani.

De miért is van erre szükség?

A nemi alapú megkülönböztetés a társadalom szinte minden szintjén és területén jelen van, amely alól nem kivétel a vállalkozói szcéna: a magyarországi cégek esetében több, mint kétszer annyi a férfiak tulajdonában levő vállalkozások száma, mint a nőké. Az Ipsos által friss tanulmánya szerint, amely magyar, cseh és szlovák vállalkozókat vizsgált, a nők számára a három leginkább nehézségekkel övezett terület a pénzügyek, az önbizalom és az, hogy gyakran teljesen magukra vannak utalva a kérdéseiket és a segítségnyújtást illetően. Majdnem minden negyedik magyar női kis- és középvállalkozó találkozott előítéletekkel, amikor tőkét próbált bevonni a vállalkozásához, több, mint fele arányban vallottak önbizalomhiányról, valamint a segítségnyújtásnak is híján vannak: túlnyomó többségük nem tudja, kihez fordulhatna szakmai kérdéseivel, vagy önképzés céljából. Emellé a nők vállait még mindig nagyobb mértékben nyomja a családi élettel kapcsolatos feladatok ellátása, amit a vállalkozói mivolttal egyensúlyban tartani ugyancsak méretes kihívás.

A She’s Next globális program 2020-ban indult, és összesen már több, mint 2,8 millió dollárt nyújtott női vállalkozóknak szerte a világon, többek között például az Egyesült Államokban, Lengyelországban és Írországban.

Ki pályázhat?

A vállalkozás profilja nincs meghatározva, ám az magától értetődő, hogy a női jelenlét esszenciális: olyan vállalkozások pályázhatnak, amelyek többségi tulajdonosa nő, vagy olyan egyéni vállalkozásoknak, amelyekben az üzletitevékenységet nő végzi. Fontos, hogy túl legyenek a kezdő lépéseken - a vállalkozásnak 2021. január 1. előtt bejegyzettnek kell lennie, és esszenciális, hogy a megelőző évet pozitív üzleti eredménnyel zárják, és jelenlegi céljuk is a bővülés. Kritérium, hogy a pályázó rendelkezzen digitális jelenléttel – ez honlap, webshop, vagy aktív közösségi média jelenlét formájában is megvalósulhat. A pályázat során a jelentkezőknek meg kell osztaniuk a vállalkozásuk történetét, inspirációjukat az indítás során, valamint olyan kihívásokat, amelyekkel gyakran szembesülnek. Emellett fontos előállniuk egy tervvel a nyereséget illetően, és prezentálni, hogy hogyan használnák fel azt.

D. Tóth Kriszta, Sármay Bence és Juhász Katalin

A pályázatokat elbíráló szakmai zsűriben helyet kap többek között D. Tóth Kriszta, a WMN alapító- ügyvezetője is, aki egyben a She’s Next magyarországi programjának nagykövete is. D. Tóth Kriszta hangsúlyozta, hogy zsűrizése során kiemelt figyelmet fog szentelni a vállalkozások mögötti történetnek, valamint annak, hogy a vállalkozó és vállalkozása milyen mértékben tud alkalmazkodni az állandóan változó világ kihívásaihoz. Szintén zsűrizni fog Ginzer Ildikó, a Bankholding standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese, Juhász Katalin, a Visa regionális termékfejlesztésért felelős igazgatója, Kozma Andrea, az STRT Holding alapítója és a CEU InnovationsLab alapítója és vezetője, Máté Krisztina, a Cápák között producere, Rácz Judit, a Skinsmart és a Geek&Gorgeous alapító-ügyvezetője, Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője és Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese.

A program és a jelentkezés részleteit itt találjátok, sikeres pályázást!

továbbiak
Város és természet metszetében
design

Város és természet metszetében

A cseh RO_aR architects csapata Prága Hlubočepy városnegyedébe tervezett családi házat. Az épület a lakóövezet egyedülálló építészeti éke, ami két ellentétes világ határán, a város és a természet között helyezkedik el. Mutatjuk! A tervezett épület egyik oldalát a Dalejský patak biofolyosója, másik oldalát pedig a város kaotikus és véletlenszerű
Történetek a Kaukázusból, öt grúz fotós szemén keresztül | TOP 5
lifestyle

Történetek a Kaukázusból, öt grúz fotós szemén keresztül | TOP 5

Grúzia az elmúlt évtizedekben rengeteg esemény és változás tanúja volt, amelyek az egész ország életét befolyásolták. Mai válogatásunkban öt grúz fotóst mutatunk be, akik a közös történetük egy-egy szegletét örökítették meg. Daro Sulakauri Daro tizennégy évesen kezdett el fotózni, munkája attól kezdve organikusan fejlődött és változott. Első projektje a grúziai
Összeállt a Paloznaki Jazzpiknik teljes line-upja
lifestlye

Összeállt a Paloznaki Jazzpiknik teljes line-upja

Az egyik leghangulatosabb magyar minifesztivált a legendás Nik West és Rick Astley nyitja, de több tucat előadó érkezik még augusztus 3. és 5. között a Balaton partjára. Nincs is jobb hely Magyarországon nyáron a Balatonnál – hát még akkor, ha a csodás látványhoz és kellemes időhöz némi jazz is társul! A