Város és természet metszetében

Város és természet metszetében

A cseh RO_aR architects csapata Prága Hlubočepy városnegyedébe tervezett családi házat. Az épület a lakóövezet egyedülálló építészeti éke, ami két ellentétes világ határán, a város és a természet között helyezkedik el. Mutatjuk!


A tervezett épület egyik oldalát a Dalejský patak biofolyosója, másik oldalát pedig a város kaotikus és véletlenszerű fejlesztései szegélyezik. A ház formája és térbeli elrendezése erre a kontextusra hivatott választ adni. Az építészek koncepciója, hogy a természeti környezetet az épület belső tereibe is kiterjessze, ezáltal elkülönítve azt az urbánus környezettől. Továbbá a ház alakját absztrakt formák jellemzik, vizuális kontrasztot teremtve a háttérben elterülő sziklákkal.

A RO_aR Architects elmondása szerint a tervezési folyamat egyik fő kihívását a belső terek megfelelő természetes megvilágításának biztosítása jelentette. „Már az első lépéstől kezdve egy olyan épületet terveztünk, amelyet a talajdeformáció módszerével hoztunk létre. A terület északnyugati oldalát egyenletes módon egy mesterséges dombbá alakítottuk, amelybe a házat illesztettük. A délkeleti oldalról pedig a »dombot« alásüllyesztettük, ami lehetővé tette egy bejárati terasz kialakítását az épület alatt” – magyarázták az építészek.

Az így tervezett családi ház különleges építészeti alkotásnak ígérkezik, amely visszafogott fa homlokzatával simul bele a természeti környezetébe, ugyanakkor sajátos építészeti formaként emelkedik ki a városi kontextusból.

Fotók: Viola Hertelová

RO_aR architects | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Történetek a Kaukázusból, öt grúz fotós szemén keresztül | TOP 5
lifestyle

Történetek a Kaukázusból, öt grúz fotós szemén keresztül | TOP 5

Grúzia az elmúlt évtizedekben rengeteg esemény és változás tanúja volt, amelyek az egész ország életét befolyásolták. Mai válogatásunkban öt grúz fotóst mutatunk be, akik a közös történetük egy-egy szegletét örökítették meg. Daro Sulakauri Daro tizennégy évesen kezdett el fotózni, munkája attól kezdve organikusan fejlődött és változott. Első projektje a grúziai
A Szovjetunió összeomlásának és az azt követő por megörökítése – Interjú Mariusz Foreckivel | Nyomtatott múltak
lifestyle

A Szovjetunió összeomlásának és az azt követő por megörökítése – Interjú Mariusz Foreckivel | Nyomtatott múltak

Mariusz Forecki dokumentarista fotográfus és számos könyv szerzője. Kurz/Пыль/Dust (magyarul: Por) című fotókönyvében a volt Szovjetunió területén tett utazásai során készült fényképeket gyűjtötte össze – a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége fennállásának utolsó szakaszában és az új társadalmi-politikai rend kialakulása során. Végignézte, ahogy a Szovjetunió egykori tagállamai visszanyerték függetlenségüket, látta
Fülben rejlő inkluzivitás – bemutatkozik a hEarrings | Dress-coding
design

Fülben rejlő inkluzivitás – bemutatkozik a hEarrings | Dress-coding

Ha itthon inkluzív designról van szó, akkor a Dress-coding csapata kikerülhetetlen. Legyen az stílusosan kényelmes fűző vagy egyedi készítésű alkalmi ruha egy Down-szindrómás festőművész számára, a társadalmi érzékenyítés és az innováció kéz a kézben járnak egymással. Legújabb projektjükben pedig a hallássérülteket érintő problémákra reagálnak. Ezzel kapcsolatban Solti Emesét, a Dress-coding