fbpx
Nyomj Entert

Olajos Ilka | Panel

Közös történelemkönyvünkben a panelházak nagybetűsek és kitörölhetetlenek – ismerősek számunkra akkor is, ha országonként (vagy akár városonként és városrészenként) eltérő karakterjegyekkel rendelkeznek. Hogyan közelít a témához egy fiatal fotográfus? Miben rejlik a panel lakóházak „egzotikuma”, s ragadható meg ez a különös és semmihez sem fogható atmoszféra a fotográfia eszközeivel? Olajos Ilka kiállításán többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.

Nekünk, kelet-európaiaknak a panel közös nevezőnk. Ki közvetlen közelről, saját bőrén tapasztalhatta meg a papírvékonyságú falak, az összefirkált (és folyton meghibásodó) liftfülkék, a szemétledobó és a lépcsőfordulókban árválkodó anyósnyelvek nyújtotta sajátos atmoszférát, és persze akadnak olyanok is, akik csak messziről szemlélhették a magasba törő betontornyok (félelmetes) látványát.

A panel hálás téma, egy kiapadhatatlan inspirációforrás, ami elől még ha akarnánk sem tudnánk menekülni. Ez a mi közös nyelvünk Lengyelországtól Ukrajnáig – örökül kaptuk. Nem véletlenül foglalkoztunk itt a Hype&Hyper hasábjain is számos olyan projekttel, amely a paneljelenséget vizsgálta valamilyen sajátos aspektusból. Hogy csak néhány példát említsünk: korábban bemutattuk az ukrán Osnovy Publishing gondozásában megjelent „Balcony Chic” könyvet, de megmutattuk a szlovák fotográfus, Michal Zahornacky „Close” sorozatát, és írtunk az orosz sxema3d kollektíva panelházak ihlette kollekciójáról is. Kézenfekvő volt tehát, Olajos Ilka „Panel” című kiállításáról is beszámolunk.

Olajos Ilka egy négyemeletes körgangos lakóházban nőtt fel. Sosem élt lakótelepen, s talán éppen emiatt alakult ki benne az érdeklődés a panelépületek iránt. „Mindig is egyfajta egzotikumként tekintettem ezekre az épületekre. Igazán akkor kezdett el foglalkoztatni a téma, miután a panelprogram keretein belül elkezdték felújítani, kiszínesíteni az épületeket.” 2019-ben – szintén a Budapest FotóFesztivál égisze alatt – Ilkának önálló kiállítása nyílt a Lívia-villában, ahol fotóin keresztül a budapesti lakótelepi épületek és a szegregáció témáját vizsgálta.

A K11 LABOR kiállítóterében, a „Panel” kiállításon hol kisebb, hol nagyobb méretű színes nagyításokkal találkozhatunk: a képek mellett hiába is keresnénk a műcédulákat – hogy valamiféle fogódzót találjunk –, képcímek nincsenek, és sem a kép készültének időpontja, sem pedig a helyszín megnevezése nem szerepel egyik felvétel mellett sem. A gyanútlan látogató akár kényelmetlenül is érezhetné magát ebben a (feltehetően nagyon is szándékolt) információhiányos állapotban.

A „Panel” kiállítás anyagát látva akár azt is gondolhatnánk, hogy ezek a képek bármely kelet-európai városban készülhettek. Aki nem hallott a kiállításról (vagy nincsenek előzetes információi a tárlattal kapcsolatban), joggal feltételezheti azt, hogy a falakra függesztett képek valamelyik budapesti vagy magyarországi lakótelepen készültek (a már említett műcédulák hiánya is erre erősít rá). Rögtön az első pillanatban megvan bennünk az ismerősség érzése, s csak néhány perces szemlélődés után fedezzük fel az árulkodó jeleket, tudniillik a lengyel feliratokat.

Ilka fiatal fotográfus, a MOME fotográfia mesterszakos hallgatója, s az Erasmus+ program keretein belül Lodz városában töltött el négy hónapot – itt folytatta korábban már megkezdett kutatási témáját, és fedezte fel a fényképezőgép lencséjén keresztül a lengyel iparváros lakótelepeit.

„Először Google segítségével térképeztem fel az utcákat: olyan emlékműveket, szobrokat kerestem, amelyek szoros kapcsolatban állnak az épületekkel. Mivel hatalmas kiterjedésű a város, ezért kénytelen voltam egyfajta menetrendet és útvonalat meghatározni. Szerencsére nagyban segítettek a lengyel professzorok is, hogy merre érdemes indulnom” – meséli Ilka.

Voltaképp tehát teljesen lényegtelen, hogy a képek hol és pontosan mikor is készültek – Olajos Ilka olyan képeket tár elénk, ahol a nagybetűs Panel mint fogalom, mint létezési forma jelenik meg, annak minden szépségével és együgyűségével, vagyis nagyon is sajátos esztétikájával, amihez földrajzi helyzettől függetlenül bárki kapcsolódni tud. Bármennyire is ismerős számunkra ez a miliő (vagy még inkább: az érzés, amit a kiállított fotók keltenek bennünk), örömmel feledkezünk bele a hóban árválkodó kosárlabdapalánk, a lépcsőház bejárata mellé kitett, szebb napokat is látott heverő vagy épp összetekert árnyékoló nádszövet látványába. Kicsivel arrébb pedig mosolyra húzódik a szánk, mikor megpillantjuk a falon a szocialista lakótelepi játszóterek „sufnituning gyöngyszemeit” (az autógumiból összeeszkábált mászókát és a mókuskereket), és önfeledten merülünk el a napkorongot idéző panelház tűzfalában, amely a vézna és kopár fákkal kiegészülve egyfajta távol-keleti esztétikájú tájképet juttat eszünkbe.

Olajos Ilka fotográfiáiról egy valami nagyon is hiányzik, miközben láthatatlanul vagy közvetett módon mégiscsak megmutatkozik. Ez pedig az ember maga. Kietlen tájakon járunk, sivár és néma errefelé minden, amit tudott, eltakart a hó. Nyomait látjuk csak a városlakóknak, jelenlétük különös kompozíciókba fagyott. A négykerekű kézikocsin várakozó Tungsram televízió két állomás között rekedt, a korlátnak dőlt jukka, a földszinti erkélynek támasztott létra nem mozdul. Várják a következő percet, a délutánt, egy újabb nap- vagy évszakot, hátha feloldozza őket valaki az örökkévalóság alól.

„Szép lassan kialakult a mesterdiplomám témájaként is az a hipotézis, miszerint a mai lakótelepen lakó (velem egy korosztályban lévő) fiatalok már nem a szocializmus ideájában épült modernista–konstruktivista lakótelepi épületként tekintenek ezekre lakóházakra, sokkal inkább egyfajta szerethető, nosztalgikus hangulatot idéző életterekként gondolnak rájuk” – teszi hozzá Ilka, akit a mesterdiploma körüli előkészületek közepette értünk el.


A kiállítás 2022. április 28-ig megtekinthető a K11 LABOR-ban, a Budapest FotóFesztivál hivatalos programjának részeként.

Olajos Ilka | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük