Jelentősen több szervezést igényel ma egy közös napot eltölteni Ádámmal és Mikivel, mint három évvel ezelőtt – nem hiába, ez idő alatt két nagysikerű mixtape és félszáz megjelent trekk van Beton.Hofi rap előadói karrierje mögött, amely időszakban nemcsak alkotótársra, hanem barátra is talált Miki357 személyében. Végül, egy májusi napos reggelen elindultunk, hogy átbeszéljük, min alapul a köztük munkáló szinergia, mi történt eddig, és mi sülhet még ki abból, ha két jó játékos továbbra is egy pályán mozog, és néha egymásnak passzolgat.
Ez a cikk eredetileg a nyomtatott Hype&Hyper magazin 8. számában jelent meg.
Egy angol reggeli Ádámnak, egy spenótos rakott krumpli Mikinek – beszélgetni kezdünk.
A közös utatok a Közel-Kilét Európa klipforgatás kapcsán kezdődött, itt találkoztatok először. Meséltek kicsit erről az időszakról? Ádám, te mit tudtál akkor Mikiről, miért őt kerested meg?
Ádám: Ismertem Miki munkásságát, de az én fejemben akkor nem állt össze, hogy az a képi világ, amit akár a Punnany Massif vagy Baba Aziz videoklipek alatt látok ugyanahhoz a figurához rendelhető, mint aki a Kriminal Beats alapítója, vagy elismert graffitis körökben (...) viszont azzal kapcsolatban, amit láttam, azt éreztem dolgom van, és hogy én is hasonlót szeretnék állítani a valóságról.
Amikor elkezdtem zenével foglalkozni, gyakran vezettem papíron olyan dolgokat, amit a karrieremre vonatkozóan szeretnék legalább egyszer megtenni, és ezek között szerepelt, hogy a Miki357 nevű alkotóval egyszer szeretnék klipet csinálni. Azt hiszem, a manifesztációnak itt egy tetten érhető nyoma van.
Amikor elkezdődött a forgatás, hamar kiderült, hogy még több közös munka vár rátok? Mit gondoltok, mi a köztetek lévő kapcsolódás – közös alkotói szintézis alapja?
Miki: Én úgy emlékszem, hogy nagyon sokáig húzódott a dolog…
Ádám: Igen, mert először nekem még kapcsolatok és közös ismerősök nélkül kellett elérnem, hogy végül időt is szánjon rám. Az az időszak számomra hétköznapi távlatból vizsgálva borzasztó szemtelennek tűnt – furcsa volt, ahogy egy művészember a maga bohémságával és dekadenciájával együtt viseli magát. De nagyon nyitottan álltam hozzá, mert szerettem volna eljönni abból a közegből, ami az akkori szociális hálóm jelentette, ahol az egész életem töltöttem (...) de úgy éreztem, hogy amiért én mindent feláldozok, az neki csak egy hóbort, ami arról szól, hogy van-e kedve válaszolni, vagy épp nincs – és ez még engem is sokkszerűen ért. Aztán a személyes találkozás végül áram alá tudta tenni az egészet.
Miki: Szóval megcsináltuk a klipet, csak aztán jött a Covid. Én arra emlékszem abból az időszakból, hogy szinte mindig együtt voltunk Ádámmal. Valami ilyesmi volt.
Ádám: (...) Sok időt töltöttünk együtt a Covid alatt, ebből néhány nap munkával telt, de az ugyanolyan kaotikus volt, mint ahogy megismerkedtünk. Aztán megtanultam, hogy még akkor is érdemes nyitottnak maradnom, ha kissé slampos a munkamenet vagy nem köti össze a tervezés pontjait – annak ellenére, hogy ezt az elején nagyon nehezen éltem meg. Hogy bárkit fel merünk hívni, bármit meg merünk tenni, voltaképp előre menekülve; ez az alkotásnak egy olyan módja, mint amikor freestyle-ból írom meg a szöveget, az is impulzusszerűen jön. És rájöttem, hogy valójában én is ezt csinálom, csak nem tűnt fel – amiben Miki a legerősebb a saját területén, abban vagyok én is a legerősebb a saját területemen. Ez nagyon jól passzol, a többit pedig leverekedjük, mert mást nem tudtunk tenni.
Mi is ennek a projektnek a kapcsán írtunk a Hype-ban rólatok első alkalommal. Abban az interjúban azt mondod Ádám, hogy: „Mindent, amit csinálok, azért teszem, hogy egy napon megkerülhetetlen MC-vé váljak Magyarországon.” …aztán pedig most egy új dalszövegben azt hallani tőled, nem tudtad ez mennyi áldozattal jár majd számodra. Hát, beszélsz erről?
Ádám: Nem volt semmiféle képem vagy referenciám arról, hogy milyen ekkora tömeg számára arccal és névvel láthatóvá válni egy ennyire megosztott országban. Ezt akkor sem lehet belőni, ha vágysz rá – ha szeretnéd is a leckét, a megérkezte lehet félelmetes.
Sokáig az a kép élt bennem, hogy ez olyan, mint egy börtön, csak átlátszó falakkal: kikerülsz ugyan a társadalom megszokott szövetéből, de te közben végig látható maradsz. Egy üvegkalitka mögött létezel – és ugyan a kalitkában lévőkkel tudsz kapcsolódni, de azon túl csak elvárásokkal bombáznak. Az az érzésem, hogy kevés ebben a helyzetben az a fajta rajongás vagy szeretet, ami feltétel nélküli (vagy önmagáért létezik).
Kezd megtelni a hely, lassan ideje továbbállnunk. Ádámnak délután lesz még egy interjúja, de addig még van időnk. Hirtelen ötlettől vezérelve átsétálunk az Unicum Házba, a márkamenedzser kedvesen üdvözöl minket, aztán levezet a régi lepárló épületének 500 tölgyfahordóval tömött pincelabirintusába, ahol a fiúk elég otthonosan közlekednek… néhány kóstoló után indulunk a belvárosba, a Klubrádió stúdiójába, ahol Mikivel megvárjuk Ádámot a földszinti bárban.
… az interjút követően taxiba szállunk és a Budapest Park felé vesszük az irányt. A színes konténerekből felépített backstage komplexum ettől az évtől még több négyzetméteren várja az ország különböző pontjairól érkező, koncertjük után kikapcsolódni vágyó zenekarokat – ez biztos ma sem lesz másképp. Már késő délután van, kicsit elkezdett cseperegni az eső…
Ádám, egy interjúban több kontextusban is felmerült a fióknak írással szemben a megjelent dalok és azok üzenete – azaz, hogy ez felelősséggel jár. Máshogy formálod a gondolatot, mondanivalót, mióta azok meg is jelennek, mint korábban? Alakít az, hogy nyilvánosság elé kerül a produktumod?
Ádám: Arra jó a nyilvánosság – és ha le tudsz kerekíteni egy autonóm részt a művészeten belül –, hogy más aspektusból enged vizsgálni bizonyos kérdéseket: akarok-e bármin változtatni, ha igen, akkor miért, az mit okozna, ki lennék én abban a felállásban? Ezek fényében pedig lehet döntést hozni. Azt gondolom, hogy a zeném nem változott, sőt, a nagy reveláció, hogy a második album nemhogy nem lett kevésbé szókimondó vagy kevésbé kísérletező, mint az első, hanem sokkal inkább az lett. Ami szintén jó irány, hogy bátrabbnak is mondható. Tehát a növekvő nyomásra inkább beleállással feleltem. Nem azért vártam tíz évet, hogy utána egy vagy két év után meghasonuljak, mert akkor nem tudnám végigvinni a történet ívét, amit kitaláltam.
Mi az az üzenet, ami mellett mindig kiállsz majd és fontosnak látod közvetíteni?
Ádám: Az én legnaprakészebb ars poeticám szerint két dolog – és lényegében emiatt csinálom ezt ezen a szinten, mert lássuk be, lehetne sokkal élhetőbb, underground módon is. (...) De a célom, hogy menjek tovább és megmutassam, lehet ezt szabadon is – és a szabadság úgy tud működni, ha törődés járja át minden irányból: átszövi az én cselekedeteimet és felém irányulva is érződik. Törődjünk egymással, és hagyjuk, hogy mindenki azt csinálja, amit szeretne. Ez nem túl bonyolult üzenet.
Másodsorban pedig azt gondolom, hogy a kapitalizmusnak ezen időszaka társadalmilag nem vezet jó irányba minket, és legtöbbünket megbéklyóz. A szabadság itt is azt jelenti számomra, hogy ne akarjon semmilyen irányító szerv, semelyik generáció belemászni a kontúromon belülre, és én se akarjak állandóan várni, vagy elvárni valakitől valamit.
Ha kicsivel több teret hagynánk egymásnak, abból kinőhetne valami új, valami más.
Mi a felelőssége egy videoklipnek? Alapvetően a képi világ támogatja a zenét, de lehet a mondandón erősíteni, érthetőbbé tenni, talán formálni – ti hogyan nyúltok ehhez?
Miki: Lehet bármilyen videoklipet csinálni, ha nem jó a zenei produktum, akkor az nem fog rajta segíteni. Ádám esetében az a helyzet, hogy bár már több rap tematikájú klipet csináltam, az ő zenéje nagyon jól tudja támogatni az én vizualitásomat.
Ádám: Alapvetően a videoklip legfontosabb funkciója, hogy egy olyan térbe vigye el a dallal együtt az egész élményt, amitől egy magasabb energiaszintre kerül, komplexebb lesz.
Egy jó klip végén az az érzésed, hogy kicsit zsizseg az agyad.
Miki, a te fejedben általában már vannak ellövésre váró elemek, amihez egy új demo hallatán nyúlsz, vagy az adott zenére/sorra reagálva fordítod képpé a hallottakat?
Miki: Nincsenek ilyen receptúráim, általában mindig az adott projektre gondolok ki valamit.
Nem hiszem, hogy van egy ötlet, amit rá lehet erőltetni mindenre, és ez nemcsak Ádám esetében igaz, hanem bármivel kapcsolatban. Vannak nyilván olyan kompozíciós elképzeléseim, amik vissza-visszatérnek, de az nem egy koncepcionális megközelítés, hanem sokkal inkább formanyelv.
A klipeken túl szinte az összes fotót, ami megjelenik Ádámról, Miki készítette. Ezzel együtt jár, hogy ha valaki nem látott még személyesen, de Beton.Hofira gondol, ez a képeken, klipekben látható karakter kerül a szeme elé és úgy, ahogyan Miki lát. Egy jól körülhatárolt, letapogatható atmoszférát képviselnek ezek a képek – ez egy tudatos karakterépítési elem?
Ádám: Igazából az ő fotói tetszenek nekem a legjobban. Még nem láttam más olyan magyar fotós munkáját magamról, amire azt mondtam volna: bárcsak ő lenne az én Mikim. Másrészt, a vele való személyes viszonyom miatt rá valóban úgy tudok nézni ezeken a fotókon – akár haragszom rá, akár szomorú vagyok – hogy a lencsén keresztül mindig olyannak látni engem, amilyen én vagyok. Úgyhogy az is jó, ha a fotósod előtt nem akarod maszkolni az igazi érzéseidet.
Mire besötétedik, újra éhesek leszünk – szerencsére van vacsorára asztalfoglalásunk. Mikor leülünk az Ensō-ban, pikáns kimchitálak, Gillardeau és puha Pão de queijo kerül az asztalra, a wabi sabi szépségfilozófiájának megfelelően rusztikus tálalásban.
Van olyan más típusú művészeti ág – filmek, könyvek, zene – amihez gyakran nyúltok? Mik azok a témák, amikről a szellemi élet folyik köztetek? Fogyasztotok együtt kultúrát, jártok kiállításra vagy ültök le művészfilm elé?
Ádám: Ha belegondolunk, ezt már nehéz is számontartani, mert ha az utcán látsz, vagy telefonon mutatsz valamit is számíthat minőségi kultúrának – de a világ ilyenfajta értelmezése lépten-nyomon zajlik közöttünk. Számomra nagyon izgalmas, hogy egy lexikálisan ennyire felkészült emberrel lehet beszélni a mozgóképről, és hogy egyik pillanatról a másikra át tudunk térni cselekménybéli kérdésekről képnyelvi kérdésekre úgy, hogy még mindig magas szinten kapok információt. Szóval főleg a mozgóképekről folyik, vagy más zenei produktumokról.
Miki: Az van, hogy nekem kicsit az hiányzik az életemből, hogy elmenjek kiállításra mondjuk Bécsbe, ami régen rendszeres volt – vagy van például egy nagy művészeti albumgyűjteményem, amikben régen délutánokon át elmélyültem, közben beraktam egy lemezt bakeliten… ez most nagyon távolinak tűnik.
Ádám: Én ennek csak a hozományát érzem, de nekem nagyon jó, hogy ő régen kiment Bécsbe, mert még mindig tudunk azokról az élményekről beszélni.
Miki: Magamon is érzem azt (vagy ebből is érződik), hogy mennyi minden történt az elmúlt években a közös projektünkkel. Szerintem alapvetően nehéz, hogy az ember kikapcsolódása ne az legyen, ami közben a munkája is – a mi esetünkben, hogy szórakozik vagy szórakoztat.
Többször elmondtad Ádám, hogy készül egy új mixtape – egy-egy számot már meg is mutattál belőle koncerteken. Mi lesz ebben az utolsó óta felgyűlt élmények lenyomata? Miben lesz más, mint az előzők?
Ádám: Általánosságban jobban ismerem magam és az emberek reakcióit; nagyobb összefüggésekben látom a környezetemet. És az úgynevezett formanyelv tekintetében is bővültem, úgy gondolom. Az igazi nagyívű alkotáshoz most teremtődött meg minden – nehéz volt az út idáig, de már értem, hogy mit csinálunk és ez nagy különbség.
Van olyan folyamatban lévő új, közös projekt, amiről már beszélnétek?
Miki: Több dolog van készülőben – szeptember vége, október elejéig olyan dolgok látnak napvilágot, ami mind produkció, mind pedig szakmai szempontból is szintlépés számunkra. Jelen pillanatban a Budapest Parkos koncertre készülünk, ahogy a képekből is látszik…
Ádám: A nagyobb dolgokra mindig különösen készülünk, de a karakterművészet szempontjából nem lehatárolható, hogy épp egy mp3, videoklip vagy koncertélmény a lényeg, hanem holisztikusan, az egészet körülvevő univerzum fenntartása és kitágítása a feladat, ennek a magyar előadói archetípusútnak mentén. Bár eddig görcsösen projektekben láttam mindent, ez már kicsit megváltozott – maradjunk tevékenyek! Ez a következő projektünk.
Five questions:
Mi az az egy dolog, amit egy meglepő ténynek gondoltok magatokról?
Miki: Hogy jó fej vagyok.
Ádám: Nem eszem meg semminek a szárnyát.
Ha egy másik országban élhetnétek annak minden kényelmével, melyik lenne az?
Ádám: Japán.
Miki: Szívesen élnék az Egyesült Államokban Rév Marci barátommal, de ha egyedül, akkor Grúzia, Tbilisi.
Mi az, amitől teljesen ki tudtok borulni?
Ádám: Rosszindulat, kisfasz energia, energiapazarlás.
Miki: Tötymörgés, döntésképtelenség, a gyakorlatiasság teljes hiánya.
Ha mostantól egyféle kaját ehetnétek csak, mi lenne az (külön-külön)?
Ádám: Csicska underground „mc-k” vére sütve, hagymával, fazékból.
Miki: Rizs vagy spenót.
Ádám, hogyan készülsz a koncertjeidre, mondjuk aznap, illetve közvetlenül előtte? Változott ez valamiben a klasszikus DJ - MC felállásos bulik óta?
Ádám: Manifesztálok, tisztítom a gondolataimat, előtte nem eszem már 2 órával, csak vizezem. Utána más kérdés.
Változott, fegyelmezettebb lett.
… Miki?
Miki: A koncertek előtt én azzal készülök, hogy magamat a lehető legtávolabb tudjam tartani az Ádámtól, hogy minél nyugodtabb legyen.
Our hot spot’s during the day:
Reggel Délben
Budapest, Haller utca 18, 1096
Zwack Unicum Ház
Budapest, Dandár utca 1, 1095
Budapest Park
Budapest, Fábián Juli tér 1, 1095
Ensō
Budapest, Baross utca 85, 1082
Központ
Budapest, Madách Imre út 5, 1075
Beton.Hofi | Instagram
Fotók: Miki357 és Sivák Zsófia
Folytasd a H&H 8. számának olvasását!
ITT RENDELD MEG
Az üveg a high-tech anyagok korában is aktuális | A cseh üvegjelenség
TERVEZD MEG A HYPE KÖVETKEZŐ CÍMLAPJÁT!
