Érzékeny, őszinte és valós egy kis iróniával és humorral fűszerezve. Alkotásaiban a mindennapi szituációk mellett a magyar népszokások és az anyaság kérdései is terítékre kerülnek. Kránicz Dorottya illusztrátorral és újságíróval beszélgettünk.
Újságíróként és illusztrátorként is dolgozol – utóbbi szakmádban egyre több megkeresést kapsz. Mesélj a kezdetekről, hogyan indult ez a történet?
Már egészen pici koromtól kezdve nagyon szerettem rajzolni és írni is, ezért sokáig párhuzamosan futott előttem a két karrierlehetőség. Végül családi nyomásra bölcsészkarra mentem és filmtudományból szereztem diplomát, de közben sosem adtam fel teljesen a rajzolást: rendszeresen jártam mindenféle szakkörökre, majd az ELTE mellett elvégeztem a Budapesti Metropolitan Egyetem új média grafikus képzését is. Az egyetemi évek alatt kezdtem el újságíróként dolgozni, először a Prizma Filmművészeti Folyóiratnál és az Origo Filmklubnál, aztán kilépve a filmes keretek közül a Marie Claire-nél kaptam munkát. Szerencsére úgy alakult, hogy az újságíróként szerzett kapcsolataim ugródeszkát jelentettek az illusztráció terén is: Farkas Gábor webdesigner, a Prizma egyik szerkesztője talán elsők között látta meg bennem a lehetőséget – vele később éttermi arculatot és könyvborítót is csináltunk közösen –, aztán a Marie Claire-nél is bizalmat kaptam a vizuálosoktól, hogy kipróbáljam magam a magazinillusztrációban. Sokáig az írás hasította ki a legnagyobb szeletet az időmből, de mostanra már az illusztráció is legalább ennyire hangsúlyos. A szabadúszó életformában az a jó, hogy nagyrészt én kontrollálom, milyen arányban vállalok munkákat a két területről, és mivel több lábon állok, megengedhetem magamnak, hogy olyasmivel foglalkozzak, amit őszinte lelkesedéssel csinálok. Ezt elképesztő luxusnak érzem, mert így nem kell belefásulnom sem a megélhetési arculattervezésbe, sem a folyamatos hírgyártásba.
Most úgy osztom be az időmet, hogy havi egy-két nagyobb, általam hozott témát dolgozok fel a Magyar Narancsnak és a HVG-nek, valamint szerkesztőként állandó állásom van a Marie Claire-nél is. Emellett vállalok illusztrációs munkákat, és ha minden jól jön ki, még a saját projektekre is jut időm.
Mint említed, az illusztráció ma már legalább ugyanolyan hangsúlyos a mindennapjaidban, mint az írás. Minek a hatására érkezett el ez a fordulópont?
Utólag elég nehéz megítélni, mi lehetett a fordulópont, ha volt ilyen egyáltalán, mert inkább fokozatosan, organikusan épült ez a karrier. Az biztos, hogy a rajz sokáig inkább hobbi volt és főleg ismerősökön keresztül vállaltam munkákat, aztán idővel egyre több rajzomat osztottam meg Instagramon, és ezekre sok pozitív visszajelzést kaptam. Másfél éve született meg a kislányom, abban az időszakban a rajz nemcsak kikapcsolódást jelentett, de identitásképző ereje is volt: emlékeztetett arra, hogy van belső világom az anyaságon kívül, hogy van kreativitásom és teremtő erőm az életadáson túl is. Ráadásul egy kisbaba mellett rengeteg szabad mentális kapacitás marad – miközben a testem olyan fáradt volt, mint még soha, mindennap órákat sétáltam a levegőn az alvó kislányommal és a gondolataimmal. Nagyon izgalmas és egyben sokkoló volt megtapasztalni, mennyivel jobban teljesít az agyam, ha kiszakad a mókuskerékből. Ebben az időben egyre több rajzot osztottam meg Instagram-oldalamon, és több időm volt arra is, hogy csiszoljam a stílusom – innentől kezdtek megszaporodni a megrendelések.
Illusztrációidban hétköznapi jelenetek és magyar tradíciókat feldolgozó szituációk, jellegzetességek is megtalálhatók. Hogyan változtak fő inspirációs forrásaid az idő múlásával; most mi foglalkoztat a leginkább?
Azt mondanám, most már sokkal tudatosabban gondolkodom ezekről. Megszerettem a sorozatformátumot, mert lehetőséget ad alaposabban körbejárni egy témát: legutóbb például a koronavírus miatt eltűnt tömeges aktivitások és az ezekben rejlő kapcsolódási lehetőségek foglalkoztattak, ebből rajzoltam szériát. Általánosságban érdekelnek továbbá a női szerepek és a női létezés sajátosságai, különös tekintettel az anyaság kérdéseire, vagy épp a tudatfilozófia, a belső folyamatok és a társadalmi, hatalmi struktúrák kölcsönhatásai.
Jelenleg Bobák Szilvi néprajzkutató barátnőmmel dolgozunk egy magyar népszokásokat feldolgozó kiadványon, de készülök képeslapkollekcióval és gyerekeknek készült naptárral is. Sajnos a munkáim mellett ezekre már jóval kevesebb időm jut.
Az anyaság, ahogy ki is emelted, fő motívumként kíséri végig munkáidat: ilyen esetben a személyes megéléseid vagy a témával kapcsolatos általános problémák, kérdések kerülnek az előtérbe? Mennyire tekinted terápiának a rajzaid?
Szerintem minden alkotás természetéből fakadóan terápiás folyamat is az alkotó számára. Egy nő életében az anyaság elképesztő horderejű változás, ami a terhesség és a szülés körüli időszakban minden mást kiszorít az agyunkból. Ez egyfelől ijesztő, és gondolhatnánk azt is, hogy megerősít egy csomó kártékony narratívát, de számomra nagyon jó volt megélni, különösen azért, mert tudtam, hogy ez csak egy átmeneti szakasz az életemben. Ilyenkor a korábban közgazdászként, atomfizikusként vagy fodrászként dolgozó nők ugyanúgy azon pörögnek, hogy elég-e a tejük, meg hogy mennyire szürreális és csodálatos élmény a kezükben tartani ezt a kicsi lényt, akit kilenc hónapig növesztettek a testükben. Ezek mindenki életében egyedi élmények, mégis univerzális kapcsolódási pontokat teremtenek a nők között, és ez szerintem nagyon szép.
Illusztrációid megjelentek már különböző könyvborítókon és a Marie Claire hasábjain is, egyik legújabb felkérésed a Nestlétől érkezett. Mesélj a kampány részleteiről!
Nagyon örültem a Nestlé és a kampányt bonyolító Feat. Agency megkeresésének. A kampánnyal az volt a cél, hogy a sokszor nyomasztó, idealizált kép felmutatása helyett őszinte rajzokkal beszéljünk a kisgyerekes időszakról. Ehhez előzetesen készítettek egy felmérést, amiben hús-vér szülők meséltek a félelmeikről és bizonytalanságaikról: ezekből olyan betekintések születtek, amikhez aztán egy védőnő adott tanácsokat. A munkafolyamat során sokat beszélgettünk a szülői lét nehézségeiről, és igyekeztünk szerethető, vicces illusztrációkat készíteni, amikhez sok szülő tud majd kapcsolódni.
A SIN Arts Centre Gránátalma klub elnevezésű programjának keretén belül is készítettél érzékenyítő illusztrációkat – az egyik legkedvesebb projektjeid közé sorolod ezt az együttműködést. Itt mik voltak a tapasztalataid?
A Gránátalma klubhoz készült arculat szerintem egyszerre lett vagány és bájos: tizenkét perszónát találtunk ki, olyan figurákat, akiket bárki ismerhet a környezetéből. Először őket és az ő dilemmáikkal kapcsolatos kérdéseiket mutatjuk be, aztán megmutatjuk, hogyan működnek együtt a workshop keretein belül. Készültünk nagyon színes, látványos plakátokkal is, ezekre olyan karaktereket tervezhettem, akiket amúgy is rajzolni szoktam. A SIN munkatársai nagy szabadságot adtak a tervezés során, ráadásul elképesztően lelkesek is, ami nagyon ragadós, szóval tényleg szuper élmény részt venni ebben a projektben. Az külön öröm, hogy a workshop témája is közel áll hozzám: nagyon izgalmas volt folyamatosan újragondolni azt, ahogyan a nemi szerepekről vélekedünk.
Milyen terveid vannak a közeljövőben? Mire szeretnéd fektetni a hangsúlyt?
Egyelőre van még néhány izgalmas projekt alakulóban – többek között egy kiadóra váró mesekönyv, ami nagyon remélem, hogy összejön. Hosszú távon jó lenne, ha az alkalmazott területről kicsit képzőművészeti irányba tudnék mozdulni: idén a Strand Fesztivál felkérésére lehetőségem volt egy nagy méretű festményt készíteni, ami szuper élmény volt, nagyon örülnék, ha több időm jutna erre.
Tavaly elvégeztem a pszichológia alapszakot is, amit jövőre tervezek folytatni – úgy érzem, ez jól összefogja az érdeklődési területeimet, melyek az általános (ön)reflexióra és analitikus gondolkodásra való hajlamomból fakadnak. A pszichológiai keretrendszer egyelőre inkább csak átitatja és formálja a gondolkodásomat, de nem tartom kizártnak, hogy a jövőben komolyabban is foglalkozzak vele.
Kránicz Dorottya | Instagram
Wes Anderson egy teljes francia várost alakított át legújabb filmjéhez
Új szőnyegekkel bővül a Hannabi SOFT kollekciója
