Magyarország Petőfi utcái – fotós látlelet a magyar társadalomról

Magyarország Petőfi utcái – fotós látlelet a magyar társadalomról

Petőfi Sándor Magyarország nemzeti költője, aki után szinte minden településen van elnevezve utca. A Pictorial Collective dokumentarista fotós kollektíva tagjai másfél év alatt több ezer kilométert tettek meg, hogy megörökítsék a Petőfi utcák életét.

Petőfi Sándor kultusza már a 19. században nagyra nőtt. A gyorsan nemzeti vátesszé emelt költő iránt senki sem maradhatott közömbös, így az összes rezsim róla nevezett el rengeteg művelődési házat, könyvtárat, laktanyát és utcát. Ráadásul a több hullámban futó közterület-átnevezési kampányok is elkerülték Petőfit, így lehet, hogy az ő nevét viseli a legtöbb utca Magyarországon.

Tiszaug © Pictorial Collective / Mohai Balázs

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk. A Pictorial Collective tagjai az elmúlt másfél évben Magyarországon, illetve a határon túl a Petőfi utcák 266 ezer lakóját fotózták falvak és városok mellékutcáiban kutakodva. A tárlaton látható közel 200 fényképből és 2 videómunkából kirajzolódó Petőfi utca a mai magyar társadalomról ad szubjektív látleletet.

Hortobágy © Pictorial Collective / Bácsi Róbert László
Nárai © Pictorial Collective / Bődey János
Doroszló © Pictorial Collective / Pályi Zsófia

Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról
2023. június 22. – 2023. október 1.
Capa Központ (1065 Budapest, Nagymező utca 8.)
Kiállító fotográfusok : Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon †, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Urbán Ádám és Végh László, a Pictorial Collective tagjai
Kurátor: Virágvölgyi István

Borítókép: Kocsér © Pictorial Collective / Hirling Bálint

Forrás: capacenter.hu

továbbiak
A poznańi lépcsőházak varázsa
design

A poznańi lépcsőházak varázsa

Zbigniew Zachariasik, poznańi idegenvezető nemrég megjelent Poznańi lépcsők című könyve a lengyel város legszebb lépcsőházait, illetve azok varázslatos részleteit mutatja be. Zachariasik először okostelefonnal készített képeket különböző poznańi épületekről, majd pedig a városi felfedezései során betévedt a Matejki utcába és végül egy lépcsőházba. Bár először zavarba jött, hogy belépett valakinek
A Grand Budapest Hotel stílusában töltötték meg üvegekkel ezt a lakást
design

A Grand Budapest Hotel stílusában töltötték meg üvegekkel ezt a lakást

Wes Anderson 2014-es filmjének színvilágában rendezte be Helle Maradahl designer ezt a különös koppenhágai enteriőrt. A 3 Days of Design kiállítás részeként cukorkaszínű üvegek vették át az irányítást ebben a dán lakásban. A végeredmény sokkal inkább egy kortárs képzőművészeti kiállításhoz hasonlít, mintsem egy „igazi” enteriőrhöz, a látvány mégis lenyűgöző. Az
Design és vállalkozás – működhet együtt?
business

Design és vállalkozás – működhet együtt?

A sikeres vállalkozáshoz ma már nem elegendő egy jó ötlet – az eladhatósághoz tálalni is tudni kell azt. A design olyan eszköz, amelyet a nem kreatív szektorokban is roppant kifizetődő ügyesen használni. Vajon mennyire jeleskednek ebben Közép-Európa vállalkozásai? A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Innovációs Központja (IK) zászlójára tűzte, hogy feltárja a