Piaci tempóra hangolt tudás | Hogyan lett a LUMEN-ből kreatív szakmákra szabott iskola

Piaci tempóra hangolt tudás | Hogyan lett a LUMEN-ből kreatív szakmákra szabott iskola

Egyetemi hiányérzetből indult, ma pedig több különböző kreatív és digitális szakterületen kínál naprakész, gyakorlatorientált képzéseket. A LUMEN története jól mutatja, hogyan alakítja a technológiai gyorsulás, az AI és a munkaerőpiac az oktatás formáit és tartalmát.

Hogyan indult az iskola, mik voltak annak idején az első képzések?

LUMEN Tanfolyamok néven 2014-ben indultunk, de ezt megelőzte pár év tapasztalatgyűjtés, amikor még egyetem mellett, elsősorban tájépítész és építész hallgatótársainknak szerveztünk látványtervező tanfolyamokat. Akkoriban kezdett a látványtervezésre egyre nagyobb igény lenni, ugyanakkor az egyetemen ezt nem tanították (csak elvárták). Ezt ismertük fel és indítottuk az első csoportokat, talán mondhatjuk, hogy úttörő jelleggel. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, a diákok ajánlották a tanfolyamokat egymás között, és a diákok észrevételei alapján folyamatosan alakítottuk a tananyagot. A kezdeti sikereken felbuzdulva fokozatosan indítottunk újabb témákban tanfolyamokat, így 2018 óta hat szakterületen, a látványtervezés mellett a műszaki tervezés, a grafika, a webfejlesztés, a filmes utómunkák és az online marketing témájában szervezünk képzéseket. Azt látjuk, hogy a kreatív szakmákban a trendek nagyon gyorsan változnak: évről-évre új programok jelennek meg, vagy épp helyeződik át a hangsúly az egyik szoftverről a másikra, az elmúlt években pedig az AI hozott hatalmas változásokat. A piaci elvárások ilyen ütemű alakulását a hagyományos oktatás csak lassan tudja lekövetni, munka mellett pedig kevés idő marad a kísérletezésre, tanulásra. Ezért a szakmai versenyképesség megőrzése érdekében megnőtt az önképzés jelentősége.

Hogyan változtak a tanulók igényei az azóta eltelt időben?

A hozzánk hasonló, piaci képzésekhez fűződő igényeket valójában a munkaerőpiaci igények és trendek alakítják: ha a szakmában vagy a munka világában változnak a trendek, akkor azok azonnal hatnak a képzési igényekre is. A változás többirányú, de talán a rugalmasság és a specializáció a leginkább meghatározó. Az elmúlt tíz évben a hagyományos, komplex szakmákon belül felerősödött a specializáció, emellett megjelent egy sor vadiúj szakterület is – elsősorban a digitális területen. Előbbire példa lehet a látványtervezés, ami a tervezőszakmán belüli kiegészítő készségből önálló szakmává nőtte ki magát (de mostanra már az AI ostromolja ezt is). A digitális terület specializációját pedig jól jellemzi az online marketing szakma szétaprózódása, aminek a motorja az egyes platformok és algoritmusok folyamatos változása. Tehát a komplex és statikus tudás helyett az egyedi, de mélyebb, részletesebb, folyamatosan aktualizált tudás felé billent el a mérleg. A tanfolyamoknál is azt látjuk, hogy sokan csak egy-egy részterület iránt érdeklődnek, vagy épp úgy gondolják, hogyha elvégeznek egy tanfolyamot, akkor azzal már szakmát is szereznek. Vannak olyan iskolák is, akik ezt kihasználva egészen specializált képzéseket kínálnak. Mi a tanfolyamaink tematikáját úgy alakítottuk ki, hogy a nálunk tanulóknak biztos alapokat adjunk, melyre építve egy kis kreativitással és gyakorlással önállóan is tovább tudnak fejlődni és fel tudják venni a versenyt a munkaerőpiacon. A rövidebb, néhány hetes kurzusok elvégezhetők külön-külön is, ha valakit csak egy speciális téma érdekel, ugyanakkor a képzések egymásra épülnek, így néhány hónap alatt átfogó tudás is szerezhető. A gyorsan változó igények mellett természetesen a Covid is meghatározó volt. Nálunk korábban csak tantermi tanfolyamok voltak, ezért annak idején egyik napról a másikra kellett átállnunk az online oktatásra. Ez sokak számára kényelmesebb forma, mivel rugalmasabban illeszthető a mindennapokba, ezért ma már a legtöbb tanfolyamunk online zajlik.

Mik az előnyei az online, és mik az előnyei az offline, élő képzéseknek? Van különbség az átadott tudásanyagban vagy a gyakorlat mennyiségében?

Fontos, hogy nálunk az online órák is élőben zajlanak. Mi abban hiszünk, hogy a tanulás egyik legfontosabb hozzáadott értéke a közvetlen, folyamatos oktatói jelenlét, az aktív kapcsolat az oktató és a diák között. Egy videós tananyag természetesen nagyobb rugalmasságot biztosít a tanulás ütemezésében, ugyanakkor a tananyag jóval kötöttebb és az oktatói kapcsolattartás korlátozottabb vagy nincs. Az élő tanfolyamok ⁠– akár online, akár tantermi ⁠– megadják annak a lehetőségét, hogy a tematikát a résztvevők igényei mentén alakítsuk, és a menet közben felmerülő kérdésekből a résztvevők közösen is tanulhatnak. Az élő-online tanfolyamok nyilvánvaló előnye, hogy az utazási idő megspórolható és az otthoni vagy irodai kényelemből is részt lehet venni az órákon. Ha pedig tágabban értelmezzük az utazást, akkor az egyik legnagyobb előnye, hogy így a vidéken vagy akár a külföldön élők is részt tudnak venni a képzéseken. Bár korábban többször szerveztünk tanfolyamot Győrben, Pécsett és Debrecenben, ebből a szempontból az online átállás egy határtalan piacot nyitott, és a "covidos" években óriási volt a kereslet a tanfolyamok iránt. Az átadott tudásanyagban tehát nincs különbség az online és az offline tanfolyamok között, és a folyamatos kérdezésre, interaktivitásra is nagy hangsúlyt fektetünk. A mi képzéseink kifejezetten gyakorlatorientáltak, aminek gerincét a közösen elvégzett gyakorlófeladatok adják ⁠– de ezeken felül az órák között önállóan is lehet gyakorolni, és egy következő órán az oktatóval átbeszélni. A teljes képhez hozzá kell tenni azt is, hogy az online órák – sajnos – szükségszerűen kevésbé személyes hangulatúak. Egy tantermi tanfolyamon több spontán kapcsolódás tud kialakulni a résztvevők között, ami sokszor eredményezett nagyon jó hangulatú, összetartó csoportokat és órákat. A Covid előtt olyan is volt, hogy egy-egy óra vagy tanfolyam után közösen ültük be egy étterembe vagy kávézóba beszélgetni.  Ahogyan az elmúlt években az online formák egyre meghatározóbbak lettek az élet minden területén, úgy lazul az emberek kötődése az adott szolgáltatáshoz. A tanulásnál ez olyan módon jelenik meg, hogy egy online tanfolyamot könnyebb félbehagyni vagy lemondani, mivel kevésbé érzékeljük a csoport megtartó erejét – ez tehát egy olyan hátrány a tantermi formához képest, ami kihívás elé állítja az iskolákat.

Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik nagyon rugalmatlan időbeosztással vagy speciális igényekkel vágnának a tanulásba, van lehetőség egyéni tanrendre?

Igen, számukra a magántanulást tudjuk ajánlani, ami személyre szabott időpontokat, ütemezést és tananyagot is biztosít. Magántanulás keretében nemcsak a tanfolyamainkon oktatott témákat, hanem számos más programot is lehet tanulni – az év során bármikor és online formában bárhonnan.

TOP 5 tanfolyam 2026-ra

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is három alkalommal hirdetjük meg a csoportos tanfolyamokat: februártól, májustól, és októbertől kezdődően.

1. Online marketing: Ahogy korábban volt róla szó, az online marketingben szinte minden nap hoz valami újat, ezért aki ezzel foglalkozik, annak folyamatosan követnie kell a trendeket. Online marketing képzésünk ehhez a kihíváshoz kínál naprakész ismereteket, az egyes platformokban jártas szakemberekből álló oktatói csapattal.

2. Videóvágás és utómunka: A social mediának is köszönhetően óriási népszerűsége van a videózásnak, ma már szinte mindenki videókat készít és számos ingyenes, online program is elérhető ezekhez. De ha valaki szeretne kitűnni a tömegből és egyedi, profi videókat készíteni, akkor ahhoz mindenképp szüksége van valamilyen komolyabb programra – mint például az After Effects, a Premiere Pro vagy a Resolve. Videóvágásban van e-lerning tanfolyamunk is, ami mostanában nagyon népszerű.

3. Grafika és UX/UI: Ugyanez igaz a grafikára is: ha valaki komolyabban szeretne ezzel foglalkozni, akkor érdemes a Photoshop, Illustrator, InDesign mesterhármast elsajátítania. Ezek a programok sokkal nagyobb kreativitást és szabadságot adnak az online eszközöknél. Ebben a témában is találkozunk a specializációval, mert ma már a UX/UI tervezés és a Figma önálló szakterületté vált – ehhez egy gyakorlatorientált tanfolyamot kínálunk, nagyon tapasztalt szakember vezetésével.

4. Látványtervezés és AI eszközök: Továbbra is slágertéma a látványtervezés, amiben egyre nagyobb szerepet kap a mesterséges intelligencia is. A látványtervezés különböző szintű és szakterületű felhasználását lefedő tanfolyamaink közül mindenki megtalálhatja a céljához leginkább illeszkedő képzést. A tanfolyamokon külön foglalkozunk a legújabb AI látványtervező eszközökkel is.

5. És ott van ArchiCAD tanfolyamunk is, amiről mindig nagyon jó visszajelzéseket kapunk, amit sokan ismernek, de kevesen tudnak igazán hatékonyan használni. A tamatikánk jól felépített és gyakorlatias, és folyamatosan követjük a program egyre bővülő funkcióit is – ezért kezdőként vagy haladóként éppúgy érdemes eljönni.

A jelentkezési határidő a februárban induló tanfolyamokra 2026. január 25. Aktuális információk a tanfolyamokról és a jelentkezésről a honlapon.

A borítókép alkotói: Keresztesi Andrea Diána, Keczán László, Süttő Réka, Mészáros Orsolya, Tápler-Kapinya Tünde

továbbiak
A piac csendje hangos | Mit mond el a 2025-ös év a műkincspiac állapotáról?
business

A piac csendje hangos | Mit mond el a 2025-ös év a műkincspiac állapotáról?

Mi történik akkor, amikor a műkincspiac már nem rekordokra, hanem túlélési stratégiákra játszik? 2025-ben a globális művészeti színtér egyszerre lett óvatosabb, fragmentáltabb és meglepően pragmatikus.
Zsíros kenyér a felvonó alatt | Hütteételek és après-ski italok Közép-Kelet-Európából
lifestyle

Zsíros kenyér a felvonó alatt | Hütteételek és après-ski italok Közép-Kelet-Európából

A síelés utáni első falat és korty sokszor fontosabb, mint maga az utolsó lesiklás. Közép–Kelet-Európában a hütte nem gasztrotemplom, hanem menedék: itt gulyás gőzölög, sajt sül, pálinka csattan a pohárban, és senki nem kérdezi meg, hány kalória volt a napban. Körkép a régió legjobb après-ski ételeiről és italairól, ott,
Télre eltett nyár, újragondolt klasszikusok | Pilter Tamás a vegán karácsony ízeiről
lifestyle

Télre eltett nyár, újragondolt klasszikusok | Pilter Tamás a vegán karácsony ízeiről

Fermentált zöldségek, újraértelmezett magyar klasszikusok és tudatos, locavore szemlélet – a Marumba konyhájában a tél nem kompromisszum, hanem inspiráció. Pilter Tamás séf mesél arról, hogyan lehet a szezonális alapanyagokból izgalmas, ünnepi és szerethető vegán fogásokat építeni karácsonykor is, amelyek egyszerre idézik fel a gyerekkori emlékeket és mutatnak teljesen új irányokat. Milyen