Programajánló: Elindult a BUSH, a keleti blokk klubfesztiválja

Programajánló: Elindult a BUSH, a keleti blokk klubfesztiválja

Ma startol a kelet-európai zeneipar legígéretesebb előadóit és aktuális témáit prezentáló Budapest Showcase Hub. A programsorozat, melyet már hatodik éve rendeznek meg, Budapest bejáratott és újonnan megnyílt helyszíneit is érinti, ahová összesen tizenhárom országból érkeznek majd az előadók.


A programadók között szerepel az A38 hajó, a Toldi Klub és az újonnan megnyílt Turbina Kulturális Központ is, valamint két performansz erejéig a felújított Rumbach utcai zsinagógát is felavathatja a táncoló közönség.

Ma és holnap a zeneipar aktuális kérdései és válaszai köré fonódnak a nappali programok, míg esténként a keleti blokk feltörekvő előadóié lesz a főszerep.

A nyitóprogramok között az A38 hajón kezd Ina West lengyel producer, énekes, zeneszerző és dalszövegíró, akitől a trance és dance-pop fúziójára számítunk a modern lengyel folk és jazz elemeivel vegyítve. Az élő előadásban a klasszikus hangszerek mint a dob, ütőhangszerek, hegedű, szintetizátorok és basszusgitár nyers vokál aláfestéssel jelennek meg.

A Toldi Klubban többek között az ukrán Gurt (O) electro-pop formációval találkozhatunk, akik aktuális témákat boncoló dalszövegeikkel és mai hangzásvilágukkal Ukrajna küldötteként tavaly feltűntek az Eurovíziós nemzeti válogatón is.

A Központban késő este a szintén ukrán Disappeared Completely indie pop formációt egy prágai producer, zeneszerző és multiinstrumentalista experimentális live act-je váltja. A Badfocus névre hallgató projekt bőséges hangzásbeli fantáziával vegyíti az eredetileg jazz hátterű zenét az elektronikus, klasszikus zene, hip-hop vagy indie pop műfajokkal.

Pénteken a Turbina csarnokában a hazai kortárs előadók egyik legkülönlegesebb hangja, Perrin hozza majd a 70-es évek funk-soul örökségében gyökerező ütemeket, szorosan utána pedig a a román elektronikus zenei színtér szárnyaló triója, a Golan legfrissebb albumának dallamos és álmodozó tételei töltik meg a csarnokot.

A fesztivál és konferencia részletes programja, valamint jegyváltás innen kattintva érhető el.

A Budapest Showcase Hub október 21-22-én a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál részeként valósul meg.

Budapest Showcase Hub | Web | Facebook | Spotify

továbbiak
Megérkezett a magyar fejlesztésű NextEarth, ahol a bolygónk virtuális másán vehetünk telket
business

Megérkezett a magyar fejlesztésű NextEarth, ahol a bolygónk virtuális másán vehetünk telket

Magyar fejlesztőcsapat indította útjára idén nyáron a blokklánc alapú NextEarth platformot, melynek lényege, hogy a bolygónk virtuális másán vásárolhatunk földterületeket. A NextEarth egy olyan, NFT alapú üzleti metaverzum, amelyben a parcellákra felosztott Föld területeit vehetjük meg, legyen az a Fehér Ház, esőerdő a Kongó-medencében vagy éppen a jelenlegi otthonunk. A
Átvették díjaikat a PLY DESIGN HOUSE formatervezési pályázat nyertesei
design

Átvették díjaikat a PLY DESIGN HOUSE formatervezési pályázat nyertesei

A Plydesign PLY DESIGN HOUSE névre keresztelt formatervezési pályázata az utolsó kört jelentő másfél hónapos termékfejlesztési program és személyes konzultációk után lezárult, így október 15-én ünnepélyes díjátadón jelentették be a nyerteseket. A konzultációk során a gyártástechnológiai megvalósíthatóság, a formatervezés és design, valamint a piaci, gazdasági, kereskedelmi és marketingkritériumok jelentették a
A D-vitamin készleteink mellett a fejhallgatónkat is feltölthetjük a napon
design

A D-vitamin készleteink mellett a fejhallgatónkat is feltölthetjük a napon

Már éppen búcsút mondhattunk a folyamatosan összegabalyodó vezetékek problémájának, hiszen a bluetooth-os fülhallgatók ebből a szempontból elhozták a megváltást, azonban így kénytelenek vagyunk egy újabb eszköz töltöttségi állapota miatt aggódni. Azonban úgy tűnik, hogy erre is megvan a megoldás! Az Urbanista ’Los Angeles’ névre keresztelt innovatív fejhallgatója napelemmel működik, így