Próżność Klub | Poznan

Próżność Klub | Poznan

A ’80-as évek esztétikája és az underground klubkultúra hangulata vegyülnek ebben a poznani bárban, melyet egy 1930-ban épült épületben alakítottak ki.

Nagyon jó kérdés, hogy mitől válik egy klub kultikussá: valószínű, hogy a vizuálisan attraktív vagy az aktuális trendeknek megfelelő enteriőr nem elég hozzá. Ahhoz, hogy feloldódjunk, aztán akár törzsvendégek is legyünk, beszélniük kell a falaknak, éreznünk kell, hogy egy közösség, vagy egy szubkultúra részesei vagyunk. Valami ilyesmit sikerült létrehozniuk a lengyelországi Poznanban található Próżność Klub megálmodóinak.

Fotók: Pion Studio

Az enteriőrért a lengyel Wiercinski Studio felelt, a vezető tervező Adam Wiercinski célja az volt, hogy megőrizze a történelmi tér jellegzetességeit – úgy mint a halszálkamintás parkettát, vagy a stukkókkal tarkított mennyezetet. Az ablakokat tükrökre cserélte (nem véletlenül emlékeztet minket annyira a budai Nemdebárra – a szerk.), a falak nagy részét tengerészkékre festette, és kék-piros neonfényekkel árasztotta el a tereket.

A klub egyetlen természetes fényt kapó terme a koktélszoba, ahol a falakat félig természetes állapotukban hagyták, és a helyiséget egy impozáns gránitpulttal koronázták meg.

A klasszikus eleganciával bíró bútorok hol bársony, hol bőrkárpitozást kaptak. Mindezek mellett a lámpákra, illetve a neon installációkra is nagy hangsúlyt fektettek, ami egy klub esetében nem meglepő. Az i-re a pontot ebből a szempontból is a 130 négyzetméteres tánctér teszi fel, ahol meghagyták a terem eredeti sárgaréz csillárjait.

Fotók: Pion Studio

Forrás: yatzer

továbbiak
#STAYHOME | Mindenki otthon
egyéb

#STAYHOME | Mindenki otthon

A Simpson család is siet haza, te is tegyél így: Marty McFly se találkozott senkivel… vagyis: Kevin felkészült az otthonlétre: Neo inkább nem megy bulizni: Tanuljunk a Jelekből:
HYPE | Heti online programajánló
news

HYPE | Heti online programajánló

Egyre csak telnek az otthon töltött napok, az intézmények és az alkotók pedig sorra kísérleteznek, hogyan lehet igazán izgalmasan megjelenni a kibertérben, mi pedig nem győzünk válogatni a jobbnál jobb programokban. Videókonferenciás kreatív közösségi események, virtuális színház, internetes művészeti gyűjtemények, elérhetővé vált design-filmek és animációs sorozatok várnak ránk ezen a
Budapest by Labrosse | Lindenbaum-ház
design

Budapest by Labrosse | Lindenbaum-ház

Hulk sem bírja már ezt a ricsajt, erejét vesztve teljesen kifeküdt, ugyanis a rózsaszín kezes kígyó órák óta üvölteti a Heartbreak Hotelt. Elvis? Elvisz. Csendes sírás hallatszik a bedeszkázott ablak mögül, „halálzónából” szökik a több hete nem locsolt virág. Farkasok, arany sellő, arany páva – sorminta a ti-ti-tá. Az elsőn ma