Adidas tréningruha, Coca-Cola, strandmintás szoknya és bulik. A rendszerváltás utáni nehézségek ellenére a '90-es évek hangulata Moldovában is jelen volt. Mindezt és még sok mást láthatunk az ország múltjából a Rama Albastră projektnek köszönhetően, amely felbecsülhetetlen értékű moldáv fotódokumentumokat ment meg. A kezdetekről, a fényképek értékéről, Moldova helyzetéről és a projekt nevének jelentéséről beszélgettünk Victor Organnal.
Hogyan és miért kezdted el a Rama Albastră projektet?
Mindig is mélyen foglalkoztatott a tárgyak története és eredete. Az események keletkezésének és kimenetelének megértése már régen is lenyűgözött, különösen a kulturális, zenei vagy építészeti változások folyamata és azok társadalomra gyakorolt hatása.
Amikor a koronavírus-járvány miatt elvesztettem a munkámat, reméltem, hogy találok egy stabil, juttatásokkal járó állást. Így kezdtem el a Nemzeti Levéltárban a fényképes dokumentumok értékmentésének vezető specialistájaként dolgozni. Az archívumból azonban hiányoztak a második világháború idejéből vagy korábbról származó fényképek, mivel a Szovjetunió nem részesítette előnyben az ebből az időszakból származó dokumentumok megőrzését. Következésképpen elindítottunk egy projektet a két világháború közötti időszakból származó fényképek összegyűjtésére, bár az archívumban található fényképek többsége propagandisztikus, a kommunizmust pozitív fényben ábrázoló fotókkal volt tele.
Sajnos, különböző okok miatt, a gyűjtési projekt végül félbemaradt, és nem sokkal később felmondtam. Ekkor fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy létrehozok egy archívumot régi családi albumokból származó fényképekből, amelyek hitelesebbek és dokumentarista jellegűek, nélkülözik a propagandát, még akkor is, ha a szovjet korszakból származnak.
Közvetlenül az emberektől gyűjtöd a családi fotóalbumokat, vagy az emberek jelentkeznek hozzád szkennelésre? Történeteket is gyűjtesz, például hanganyagokat?
Mindkettő. Vannak olyanok, akik tudnak a projektünkről és hívnak minket hozzájuk, ugyanakkor gyakran mi fordulunk az emberekhez. A Rama Albastră projekt falvakat és városokat jár be, hogy régi fényképeket gyűjtsön családi albumokból. Többnyire több család gyűlik össze a könyvtárban, a városházán, az iskolában vagy a múzeumban, mi pedig elkezdjük beszkennelni a fényképeket és információkat gyűjteni róluk. A történeteket és hanganyagokat május elején kezdjük el gyűjteni.
Sok oldal gyűjt régi fényképeket, ami rátok is igaz. Ti azonban a közelmúltból, az 1990-es és a 2000-es évekből származó fotókat is gyűjtitek. Szerintem ezek a fényképek vannak a legrosszabb helyzetben: annyira régiek, hogy még analógok, de nem elég régiek ahhoz, hogy értékesnek tartsák őket. Milyen tapasztalataid vannak arról, hogy hogyan bánnak az emberek az ezekből az évtizedekből származó fotóikkal?
Az 1990-es és 2000-es években született fiatalok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a korabeli fényképek iránt. Szeretnének betekintést nyerni szüleik életmódjába, divatjába és szabadidős tevékenységeibe. Az a szabadság, amellyel az egyének abban az időszakban pózoltak a fényképeken, és a film által megörökített élénk színek felkeltették a fiatalabb generáció érdeklődését. A lényeg nem az értékben vagy a korszakban, hanem a fényképek által kiváltott érzelmekben rejlik. Minél közelebb áll a korszak az egyén személyes élményeihez, annál mélyebbé válik a múltba való utazás. A múltból származó fényképek iránti rajongás egy olyan kor iránti nosztalgiából fakad, amelyet az ember személyesen nem élt át.
A '90-es évek a Moldovai Köztársaságban bekövetkezett politikai változások miatt zűrzavaros évtized volt. Ez hogyan tükröződik a privát fotókon?
A '90-es években készült fotók elsősorban az akkori hangulatot, a családi kapcsolatokat, az elszegényedett életkörülményeket, az egyének mindennapjait, és végül azt a tényt ábrázolják, hogy mindenki otthon volt és nem utazott külföldre. Az ebből az időszakból származó privát fotókon számos társadalmi-gazdasági, kulturális és politikai problémát láthatunk, amelyek az idők során súlyosbodtak. A politikusok döntései közvetlenül érintették a családi kapcsolatokat, a munkahelyet, vagy inkább annak hiányát, és véleményem szerint leginkább hazánk kulturális örökségét.
Hogyan viszonyulnak az országban a múlt tárgyainak és nyomainak megőrzéséhez?
A Moldovai Köztársaság jelenleg folyamatos válsághelyzetben van, és lakosainak megélhetése nagymértékben függ az Európai Unió által nyújtott pénzügyi támogatástól. E folyamatos válságok miatt a kultúra és az örökség nem élvez elsőbbséget a politikusok és a számos problémával küzdő átlagpolgárok számára. Véleményem szerint a kulturális örökség megőrzésének felelőssége az államra kellene, hogy háruljon, de nem valószínű, hogy a kormánynak megvannak hozzá a pénzügyi forrásai. Projektünk célja, hogy megmentsük a fényképészeti örökség egy részét azáltal, hogy saját forrásaink és adományaink felhasználásával bejárjuk a falvakat, és népszerűsítjük a fényképek digitalizálásának, megőrzésének és népszerűsítésének fontosságát. Gyakran találkozunk rossz állapotban lévő – penészes, szakadt, foltos, és néha elhagyatott házakban talált – fényképekkel. Még az 1990-es és 2000-es években készült fényképek is jelentős nyomokat mutatnak, amelyek Photoshop segítségével történő restaurálást igényelnek – erre a feladatra nem számítottam.
Miért választottad a Rama Albastră nevet, ami azt jelenti, hogy Kék Keret?
A Rama Albastră (Kék keret) nevet azután választottam, hogy egy barátom hozott nekem egy kék keretben lévő fényképet egy elhagyatott házból. Eszembe jutott, hogy láttam már ilyen kék kereteket az ország különböző régióiban. Úgy találtam, hogy sok régi fényképet fehér, zöld, fekete keretben őriztek, de a legtöbbjük kék színű volt. Most már örülök, hogy ezt a nevet választottam egy ilyen projekthez.
Mik a jövőbeli terveitek? Készítetek fotókönyvet, kiállítást vagy weboldalt?
A jövőben hét különböző fotókiállítást szeretnénk rendezni hét moldáv városban, amelyek északon, középen és délen helyezkednek el. Ezeket egy turisztikai útvonallá tudnánk összekapcsolni. Ezzel párhuzamosan azt tervezzük, hogy sok településre látogatunk el, hogy képeket gyűjtsünk egy weboldal létrehozásához, ahol mindenki szabadon megtekintheti azokat. Arra is törekszünk, hogy egy fotókönyvet készítsünk, de jelenleg nincs elég képünk. Közel hatezer fotónk van, de csak a legkülönlegesebb és legértékesebb, művészi, kulturális és történelmi jelentőséggel bíró képeket kívánjuk közzétenni az albumban. Legfőbb célunk, hogy a fotográfiát mint művészeti formát, történelmi emléket és nemzeti örökséget a lehető legváltozatosabb módon népszerűsítsük.
Kortárs és klasszikus együttélése egy művészetrajongó varsói otthonában
Tönkreteszi Közép-Európát az olcsó ukrán gabona
