A megőrzés építészete ritkán kerül a figyelem középpontjába. A debreceni Gyűjteményi Központ frissen bemutatott tervei mégis erre az épülettípusra irányítják a fókuszt: egy olyan intézményre, ahol az anyaghasználat, a tömegformálás és a térszervezés elsődleges feladata a stabilitás és az időtállóság. A Magyar Természettudományi Múzeum új háttérintézménye visszafogott, következetes építészeti válaszokat ad egy kifejezetten komplex funkcionális programra.
A múzeumi építészet kortárs diskurzusában jellemzően a látogatói terek, az ikonikus formák és az erős vizuális jelenlét dominál. A debreceni Gyűjteményi Központ ezzel szemben egy másik, ritkábban tematizált réteget képvisel: azt az infrastruktúrát, amely a kiállítások mögött működik, és amely nélkül a múzeumi rendszer egésze nem lenne fenntartható. A 43 000 négyzetméteres épület a Magyar Természettudományi Múzeum több mint 11 millió tárgyból és mintából álló gyűjteményét fogadja majd be. Ez a lépték már önmagában meghatározza az építészeti gondolkodást: a tervezés középpontjában a klimatikus stabilitás, a precíz raktározás és a hosszú távú működés áll.
Téglahomlokzat mint geológiai utalás
A nemzetközi tervpályázatot a mexikói Sordo Madaleno vezette csapat nyerte, a magyar tervezőpartner az Építész Stúdió, míg a szerkezeti és gépészeti tervezésért a Buro Happold felel. A koncepció egy kompakt, zárt tömegű épületet vázol fel, amely tudatosan kerüli a túlzott formai gesztusokat. Az épület tömegformálása horizontálisan tagolt, a belső funkciók kívülről csak korlátozottan olvashatók. Ez az építészeti zártság a gyűjteményi funkcióból következik: a térszervezés elsődleges célja a védettség és a kontrollált környezet biztosítása.
A Gyűjteményközpont legkarakteresebb eleme a rétegezett téglaburkolat, amely egyszerre anyaghasználati és narratív döntés. A tervek szerint a téglákhoz Magyarország különböző régióiból származó talajokat használnak fel, így a homlokzat szín- és textúraváltásai a geológiai rétegződés gondolatát idézik meg. Ez a megoldás közvetlen kapcsolatot teremt az épület funkciója és megjelenése között: a homlokzat a természettudományos gyűjtemények időléptékére és anyagi sokféleségére reflektál. A tervezők utalásként kezelik a hagyományos agyagedények formavilágát is, amelyek történetileg a tárolás és a megőrzés eszközei voltak.
A belső elrendezés szigorúan funkcionális logikát követ. Az épület három szintjén és pinceszintjén:
– körülbelül 28 000 m² klimatizált raktártér,
– mintegy 6 000 m² laboratóriumi és kutatási zóna,
– valamint egy háromszintes, felülvilágított átrium kap helyet.
Az átrium a komplexum egyik kulcseleme: olyan átmeneti tér, ahol oktatási események, szakmai bemutatók és válogatott gyűjteményi elemek jelenhetnek meg. Az építészeti megoldások itt is visszafogottak, a természetes fény és az egyszerű anyaghasználat dominál.
Tágabb kontextus: a Természettudományi Múzeum debreceni költözése
A Gyűjteményközpont a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe településének egyik alapvető eleme. A projekt másik, jóval nagyobb nyilvánosságot kapott része a Bjarke Ingels Group (BIG) által tervezett új kiállítóépület, amely a Nagyerdő területén valósul meg. A BIG koncepciója erőteljesen tájba ágyazott épületet mutat: zöldtetők, szoborszerű tömegek és a természeti környezettel való közvetlen vizuális kapcsolat határozza meg a tervet. Ez az épület elsősorban a látogatói élményre és az építészet–természet viszonyának újrafogalmazására koncentrál.
A két debreceni projekt világosan elkülönülő feladatokat lát el. A kiállítóépület a nyilvánosság felé kommunikál, míg a Gyűjteményközpont a múzeumi működés háttérrendszerét biztosítja. Építészetileg ez a különbség következetesen jelenik meg: az egyik épület nyitottabb és tájkapcsolatokra épít, a másik zártabb és belső rendszerekre fókuszál. Együtt olyan intézményi struktúrát alkotnak, amely Debrecent hosszú távon is meghatározó természettudományos központtá pozicionálhatja.
A debreceni Gyűjteményközpont építészeti jelentősége abban rejlik, hogy a design itt nem látványelemként jelenik meg, hanem működési keretként. Az anyagválasztás, a tömegformálás és a térszervezés mind a tartósság és a kiszámítható működés irányába mutat. Ez az épület nem rövid távú hatásra készül. Feladata az, hogy évtizedeken keresztül stabil hátteret biztosítson a kutatásnak, a megőrzésnek és az intézményi működésnek – és ebben a visszafogottság válik a legfontosabb építészeti minőséggé.
Képek, látványtervek: Magyar Természettudományi Múzeum
Grönlandtól Venezueláig | Amerika elsőként, még a szövetségeseivel szemben is
Élet a széllel Ulcinj tengerpartján, Montenegróban | Hogyan alakult ki csendben egy új életmód a Balkánon?
