SheltAir | Izolációs sátor a koronavírus fertőzötteknek

SheltAir | Izolációs sátor a koronavírus fertőzötteknek

Nyolc óra alatt felállíthatók ezek a légzáró sátrak, melyben akár egy egész család karantén alá helyezhető. A német építészmérnök, Gregory Quinn által tervezett konstrukciót a beduin sátrak ihlették és lehet, hogy nem sokára széles körben használatba veszik.

A koronavírus által elénk állított egyik legnagyobb kihívás a fertőzöttek izolációja. Több helyen felmerült, hogy szállítási konténereket alakítsanak át ideiglenes intenzív osztályokká, a levegő szűrése ugyanakkor ezek esetében sem lenne kivitelezhető. Gregory Quinn, német építészmérnök SheltAir nevet viselő sátrai azonban teljes mértékben légzárók, könnyen szállíthatók és villámgyorsan – körülbelül 8 óra alatt – felállíthatók.

A beduin építkezésből sokat merítő, dóm alakú sátrak váza műanyagból készül, amelybe felfújható poliészter párnákból álló falak kerülnek, PVC borítással. A párnás megoldás teszi lehetővé a légmentességet is.

A sátor belsejében több mint 100 függeszték található világítás, eszközök, vagy térelválasztók felhelyezése céljából. Az eredetileg a menekültválságra készült tervek hajóablakokat is tartalmaznak – ezeknek hála a sátor éjszaka biztonságosan szellőztethető is.

Forrás: dezeen

továbbiak
Negatív tér
art

Negatív tér

„Állok a város közepén, az idő elengedte a kezem, vagy én az övét, nem tudom. Csend van, napsütés. Ez a két dolog egy nagyvárosban igen-igen szokatlan. A munka új értelmet nyer. A tréning nadrág, a pizsama és a  farmergatya egy és ugyanaz. Vagyis hibrid. Mindegyikben lehet mindent csinálni, legyen az
Archition | építészeti vizuál egy kicsit másképp
architecture

Archition | építészeti vizuál egy kicsit másképp

Hosszú snittek, megnyugtató geometria, érdekes tükröződések és nem utolsó sorban klassz zene – statikusság mozgásban. Jaksa Bálint és Kriston Csaba közös projektje, az Archition új megvilágításba helyezi az építészeti témájú filmezést. Jaksa Bálint [http://balintjaksa.com/] régi álma volt, hogy a munkájából fakadóan, napi szinten fotózott épületeket végre mozgóképekben is megörökítse.
„A dia nagyon izgalmas objekt” | Found Photos Addiction
east

„A dia nagyon izgalmas objekt” | Found Photos Addiction

Sokszor a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb definiálni. A talált fénykép is ilyen. A mindennapok eseményeit, hétköznapi tárgyakat, családi nyaralásokat megörökítő felvételek még akkor is ismerősek lehetnek számunkra, ha nem mi készítettük őket, vagy ha nem épp mi voltunk azok, akik a fényképezőgép keresőjébe kerültünk. A jelenséget a Fortepan óta jól