Marek Locher lengyel dokumentarista-fotográfus hosszú ideje dokumentálja a sziléziai bányákat. Arról kérdeztük, hogy hogyan kezdett el fotózni, miért a sziléziai tájat és bányát választotta témául, hogyan lép kapcsolatba a bányászokkal és mennyire nehéz a bányában dolgozni.
Hogyan és miért kezdtél el fotózni?
A 2000-es évek elején történt. Azért nyúltam a fényképezőgéphez, mert szükségét éreztem, hogy dokumentáljam a sziléziai tájat, amely a politikai rendszer átalakulása miatt elkezdett jelentősen átalakulni. Az 1990-es években a nehézipar jelentős átszervezése zajlott, beleértve a bányák felszámolását, amelyek gyermekkorom óta a tájképem részét képezték.
Hogyan és miért kezdtél el bányászokat fotózni? Mióta csinálod?
Bányászati technikumot végeztem, de egyetlen napot sem dolgoztam bányában. Ennek ellenére a bányák fényképezésére a már említett felszámolási folyamat adta az impulzust. Az első tudatos együttműködésemet 2008-ban kezdtem el egy nagy bányavállalattal.
Szilézia híres a bányászati hagyományairól. Milyen a bányászat helyzete manapság a régióban?
Felső-Sziléziában a kőszénbányászat az 1990-es évek óta jelentősen visszaszorult. Például annak a vállalatnak a nyolc bányájából, amelynek a fotózását 2008-ban kezdtem el, jelenleg csak kettő aktív. Magát a vállalatot már átvette egy másik vállalat, és ez jól mutatja, hogy milyen mértékben csökkent ez az iparág Sziléziában. Jelenleg tizennégy termikus szénbánya működik a régióban, és a század közepére ezeket is be kell zárni. Emellett hat bánya kokszot termel, ami stratégiailag fontos nyersanyag.
Hogyan reagálnak a bányászok arra, hogy fotókat készítesz róluk, és velük együtt mész le a bányába?
Mivel ismerem az iparágat, általában tudom, hogy mit és hogyan akarok fotózni. Ez sokat segít a munkásokkal való kapcsolat kialakításában, mivel gyakran beszélgetünk szakmai témákról. Az emberek ilyenkor jobban érzik magukat és szívesebben pózolnak a kamera előtt. A beszélgetések során a sziléziai nyelvet is használom, amit azért ismerek, mert Felső-Sziléziában születtem. Ez is egy ok arra, hogy „jobban megértsük egymást” és hogy bízzanak a fotósban.
Lent a bányában nincs természetes fény, és veszélyes is lehet. Mennyire nehéz ott dolgozni?
Magas páratartalom, magas hőmérséklet, por, és persze a gáz- és a kőzetrobbanás veszélye... Mindezek megtörténhetnek, tehát ez nem szívbajosoknak való munka! Míg maga a kitermelési munka erősen gépesített, a különböző előkészítő és szállítási munkálatok nagyon nehezek lehetnek. Ami számít, az a személyzet szoros együttműködése. Ennek köszönhetően az egész üzem úgy működik, mint egy egészséges szervezet. Hagyományosan egy bányásznak ugyanannyi felszíni utat kívánnak, mint ahány leereszkedést.
A fényképezés médiuma feltalálása óta kapcsolódik a bányászathoz, azonban kevés figyelmet kapott. Mi a célod ezzel a sorozattal?
Dokumentálni, archiválni és megőrizni azt, amit érdekesnek, lényegesnek, eredetinek tartok. Egyszerűen szeretem a sziléziai bányászatot, az építészetet, a hely sajátosságait és az embereket, akikkel találkozom.
Mik a jövőbeli terveid a fotókkal – kiállításokon mutatod be őket, esetleg fotókönyvet készítesz?
Igen, időről időre vannak kiállításaim, de ezek csak ideiglenes események. A legemlékezetesebb dolog természetesen az lenne, ha kiadnám a saját fotókönyvemet. Gondolkodom rajta, de egyelőre csak gondolkodom...Valószínűleg azért, mert még mindig megvan bennem a vágy és a képesség, hogy újabb bányászképekkel bővítsem a gyűjteményemet. Az idő majd eldönti, hogy mi lesz ennek a vége.
Elhunyt Milan Kundera
Természetes anyagok, jól kombinálható alapdarabok | selera
