Kovács Lehel munkáit már jó ideje figyelemmel kísérjük. Ahogy korábban is beszámoltunk róla, Lehel szabadúszó illusztrátorként dolgozik, portfóliójában pedig olyan neves magazinok is megjelennek mint a The New York Times vagy a Guardian. Az Around the World in 80 Days with Street View című, különböző városi helyszíneket megörökítő sorozata után az illusztrátor most a gasztronómia területéből merített inspirációt. TASTE tematikus hónapunk keretében ezúttal a fagylaltok és az Eat Art mozgalom világából hoztunk egy kis ízelítőt.
Az Anemoia – Nosztalgia egy sosem volt idő után című sorozat létrehozása során az alkotó azt vizsgálta, hogy miként válik a fagylalt a boldogság okozójává, és mindezt milyen vizuális formákkal lehet megragadni. „Munkáim többsége megrendelésre készül, ilyenkor mindig van valamilyen támpont: egy cikk, egy történet vagy egy termék, amelyhez valamilyen szinten alkalmazkodni kell. Ennél a sorozatnál azonban én szabhattam meg minden keretet vizuálisan és tartalmilag is egyaránt. Úgy érzem ennek az anyagnak is van egy gerince, de mégis könnyedén lehet mozogni benne” – jegyezte meg Lehel.
„Az első kép egy sok gombócból álló fagyi volt, ahol már körvonalazódott bennem a koncepció, hogy a megszokottól eltérő, szürreális fagylaltokat szeretnék készíteni, és játszani ezzel a képlékeny anyaggal. Célom volt, hogy olyan nosztalgikus érzetet keltsek, amely nem egy konkrét korba viszi vissza a nézőt, hanem egy olyan világ utáni vágyból táplálkozik, amely egy nyugalmi időszak és leginkább a gyermekkorra emlékeztet” – emelte ki.
A bolygót, céltáblát vagy éppen egy tükörtojást idéző színes fagylaltkreációk esszenciáját végül az Anemoia elnevezés foglalja össze. „Az anemoia egy neologizmus, ami John Koening, The Dictionary of Obscure Sorrows (A homályos bánatok szótára – a szerk.) című könyvéből ered. Az amerikai író olyan érzéseket foglalt össze, amikre addig nem létezett pontos kifejezés: az anemoia egy meg nem élt és meg nem tapasztalt kor utáni nosztalgiát jelent. Úgy érzem, hogy ez a sorozat is kicsit ilyen: ismerős formák, tudjuk, hogy fagylalt, de ez valami olyasmi, ami sosem létezett igazán” – részletezte Lehel.
A digitális technikával készült illusztráció-sorozat további különlegessége, hogy rendhagyó módon Lehel egy faliszőnyeget is készített. „Mindenképp szerettem volna valamilyen analóg dolgot is beemelni a sorozatba. A szőnyeg azért is érdekes, mert szintén jelen van benne a sorozatra jellemző ambivalens érzés, hiszen a fagylaltról nem a gyapjúszőnyeg jut az ember eszébe. Ennek ellenére igyekeztem összhangba hozni a sorozat többi elemével, de itt sokkal fontosabb volt az a textúra, amit a szőnyeg nyújt” – tette hozzá.
A szürreális fagyik egyébként egy időszakos kiállítás keretében a Culinary Institute of Europe falait is birtokba vették. A 2016-ban alapított intézmény amellett, hogy a fine dining oktatását tűzte ki céljául, mint az Eat Art mozgalom lelkes képviselői, időről időre kiállítótérként is működik. „Az angolszász nyelvben jól kidomborodik a kapcsolat a gasztronómia és a művészet között, hiszen fine artról és fine diningról beszélünk. Lényegében mindkettő művészet, csak más-más médiumot használnak, másak az eszközeik. A képzőművészetet egyébként évezredek óta mozgatja az ételek és étkezések kérdése, és ez a mai modern világunkra is igaz. A Culinary Institute of Europe-ban kifejezett célunk, hogy a tanárainknak lehetőséget biztosítsunk a kreativitásuk megélésére azáltal, hogy magyar és külföldi művészekkel dolgozhatnak szorosan együtt egy-egy kiállítás alkalmával”– mondta el Szász Nóra, a Culinary Institute of Europe kommunikációs menedzsere.
Azonban fontos megjegyezni, hogy az Eat Art nem egyenlő csupán a gasztronómia képzőművészeti reprezentációjával, hanem alapvetően az ételt mint tárgyat (objekt) és az étkezést mint történést (happening) használja kifejezési formának. Ahogy Nóra is kiemelte, „minden kiállításon az alkotásokra a gasztronómia eszközén át, ételek formájában megjelenő reflexiók egészítik ki az élményt”. Így Kovács Lehel különböző formájú és színű fagyijai nemcsak a falakon jelentek meg, hanem kóstolható formában is: a kiállítás megnyitóján ugyanis Kiss Krisztián, a Culinary Institute of Europe tanára, valamint a Novotel hotel cukrásza által megálmodott fagylaltokat ízlelhették meg az érdeklődők. „Mivel Lehel stílusát az álretró jellemzi, ez a fagylaltok ízeiben is visszatükröződött: így születtek meg olyan eddig sosem létezett variációk, mint a tejfölös uborkasaláta, a vajas kenyér és a sáfrányos sárgarépa” – egészítette ki Nóra. „Mindkét terület, a gasztronómia és a művészet világa is egyfajta vizuális és esztétikai élményt nyújt, hogy kielégítse a kultúra iránti éhségünket. Szeretem a műfajok találkozását, így megtisztelő volt látni, hogy a munkáim ilyen módon megihlették Krisztiánt” – tette hozzá Lehel.
Kovács Lehel | Web | Facebook | Instagram
Culinary Institute of Europe | Web | Facebook | Instagram
Kovács Lehel Anemoia című kiállítását követően, május 17-én Steven Sallybanks hollywoodi díszletfestő munkái költöznek a Culinary Institute of Europe tereibe. A megnyitót Ádám Csaba, a nemrég bezárt Olimpia étterem séfje által készített és Sallybanks képeiből inspirált, húsmentes falatkái fogják még emlékezetesebbé tenni.
Designerek testközelből | Hevesi Annabella
Egy fiatal pár viszi el Ausztráliába a lengyelek nemzeti ételét
