Egy fiatal pár viszi el Ausztráliába a lengyelek nemzeti ételét

Egy fiatal pár viszi el Ausztráliába a lengyelek nemzeti ételét

Egy londoni találkozásból indult a lengyel pierogi sikersztorija Ausztráliában: Dominika Sikorska Lengyelországból, Guy Daley Ausztráliából érkezett a brit fővárosba több mint tíz évvel ezelőtt, találkozásukból pedig nemcsak szerelem, hanem egy izgalmas gasztrovállalkozás is alakult. Egy nap Dominika megismertette ausztrál párjával a lengyelek egyik nemzeti ételét, a pierogit, nem sokkal később pedig úgy döntöttek, hogy elviszik a tradicionális fogást egészen Melbourne-ig.

A pierogi (többesszámban, jelentése: gombócok) a lengyelek töltött tésztája. Készítésekor a vékonyra nyújtott tésztába különböző töltelékek kerülnek, majd az így létrejött gombócokat kifőzik – lehet így is fogyasztani, de a gombócok megfőzése után gyakran még serpenyőben is rápirítanak. Jellemzően olcsó, de tartalmas összetevőkkel töltik meg a tésztát: hagyományosan burgonyával és sajttal, vagy éppen káposztával és gombával, de húsos, zöldséges és gyümölcsös változata is ismert. A sós pierogi tálalásakor egy kevés tejföl, pirított hagyma és bacon is gyakran kerül a tányérra.

Dominika és Guy a lengyel hagyományok ápolása és a pierogi iránti rajongásuk miatt hozták létre a Pierogi Pierogi-t 2012-ben Melbourne-ben. Saját üzletük nincs, egy ideig csak különböző gasztrofesztiválokon, piacokon tűntek fel termékeikkel, ma már azonban több ausztrál bevásárlóközpont és specialty food store fagyasztópultjában is megtaláljuk az elkészítésre váró pierogi csomagokat. A páros a klasszikus kedvenceket alkotta meg, kapható náluk burgonyás-sajtos, gombás-savanyúkáposztás és marhás-zöldséges verzió is. Szerintük a jó pierogi titka a minőségi alapanyag, ezért házi sajtból, magas minőségű lisztből és szezonális zöldségekből dolgoznak.

A Pierogi Pierogi csomagolástervéért Bartosz Szymkiewicz lengyel grafikus felelt. Az élénk színekből, a stilizált derelyemotívumokból és a baráti hangvételű feliratozásból egy kifejezetten izgalmas, figyelemfelkeltő termék született.

Pierogi Pierogi | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Allegórikus történet az irtásról és a feltámadásról a Harkivban
design

Allegórikus történet az irtásról és a feltámadásról a Harkivban

Az “EXTINCT AND RESURGENT” projekt egy fotósorozatból és egy divatfilmből áll, amit egy ukrán művészekből álló csapat hozott létre egy egyedülálló helyszínen. A Harkivi Állami Természettudományi Múzeum termeiben forgatott videóban DZHUS transzformátor ruhák, Lada Legina 3D-nyomtatott ékszerek és House Martin cipők szerepelnek. Egy allegorikus történet a kiirtásról és a feltámadásról,
Az ökológiai újjászületés felhőkarcolója
architecture

Az ökológiai újjászületés felhőkarcolója

A népességnövekedés, az urbanizáció és az étkezési kultúra változása mind a termények sokféleségének hiányához vezet, ami veszélyezteti a globális élelmiszer- és táplálkozásbiztonságot. Michał Spólnik és Marcin Kitala lengyel építészek “Új tavasz” névre hallgató agroökológiai felhőkarcolója természetes táj sokféleségét hivatott visszaállítani. A termőföldek fölé magasodó faépítményt modulok összességeként képzelik el: jövőbeli
Egyszerre kint és bent – Magyar Zene Háza
architecture

Egyszerre kint és bent – Magyar Zene Háza

Az erdő, a természet a személyiségem meghatározó eleme („Forest is my background”) – fogalmazott egy néhány évvel korábban adott interjújában Sou Fujimoto. Az építész számos cikkben és vele készült beszélgetésben hangsúlyozza, hogy a természet kiemelt szereppel bír a japán társadalom kultúrájában; az ő építészszakmai gondolkodásának alapját is az erdőben zajló élet