Szovjet mozaikképek az örökkévalóságnak | Kijev, Ukrajna

Szovjet mozaikképek az örökkévalóságnak | Kijev, Ukrajna

Az egykori Szovjetunió területén számtalan szebbnél szebb mozaikképpel találkozhatunk. A közintézmények homlokzatát beborító vagy épp aprócska buszmegállók falán felbukkanó alkotások egy része mára már eltűnt. Szerencsére Jevhen Nyikiforov kijevi fotós résen volt és megmentett párat az utókornak, kiadvány formájában.

Jevhen Nyikiforov évek óta foglalkozik az egykori Szovjetunió területén épen maradt mozaikok dokumentálásával. 2013-ban kapta az első felkérést, amikor is egy, az 1960-as évek ukrán művészetét bemutató kiadványhoz kellett felvételeket készítenie a hatalmas mozaikkompozíciókról. A három éven át tartó kutatómunka eredményeképp született meg 2017-ben a „Decommunized: Ukrainian Soviet Mosaics” névre keresztelt kiadvány.

A kijevi székhelyű Osnovy Publishing és a berlini DOM Publishing közös gondozásában megjelent könyv hasábjain közel ezer mozaikképet ismerhet meg az olvasó. Nem csak a páratlanul gazdag képanyag miatt érdemes kézbe vennünk a 250 oldalas kiadványt: Olga Balasova és Lizaveta German szerkesztők gondosan ügyeltek arra, hogy megismertessék az olvasóval az épületek – közintézmények, óvodák, gyárak és mások – és ezzel együtt a különlegesen szép mozaikképek történetét, ezáltal a szovjet modernizmus eszmeiségét és művészi értékét.

Kultúrház, Krolevec, Ukrajna, ismeretlen művész alkotása, 1973 © Jevhen Nyikiforov

A kulturális örökség részét képező, az épített környezetben megjelenő díszítőművészet – ahogy akkor annyi minden más is – elsősorban az állami propaganda eszközéül szolgált: az épület homlokzatán vagy épp a belső terekben megjelenő csillogó, színes ábrázolások célja az volt, hogy elkápráztassák és a politikai rendszer hű követésére ösztönözzék az állampolgárokat (korábban írtunk egy szintén kijevi projektről, ahol ugyancsak hangsúlyos elemként jelenik meg a homlokzatot beborító mozaikkompozíció – a szerk.).

Balra: Buszmegálló, Machukhy, Ukrajna, ismeretlen művész alkotása. Jobbra: „Űrhódítók”. Vlagyimir Szoszjura kultúrház, Liszicsanszk, Ukrajna, alkotó: Vartan Arakelov, 1968 © Jevhen Nyikiforov

Nyikiforov második könyve 2020-ban jelent meg „Ukraine. Art for Architecture” címmel. Az 1960-1990 között született mozaikokat felvonultató útikönyv szisztematikusan mutatja be a korszak alkotásait, melyeket Polina Bajcim művészettörténész helyez történelmi kontextusba.

A 300 oldalas, angol nyelvű guide igazi „must have” darab azok számára, akik Ukrajnába látogatnak és szeretnék megismerni a még épen maradt mozaikképek történetét.

A kiadvány hasábjain egyetemek, egészségügyi intézmények, parkok, kulturális központok, sportlétesítmények, áruházak homlokzatát vagy belső tereit díszítő mozaikokat ismerhetünk meg, a tájékozódásban QR-kódok segítik az olvasót.

Képek az „Ukraine. Art for Architecture” kiadványból © DOM publishers

Borítókép: Kultúrház, Krolevec, Ukrajna, ismeretlen művész alkotása, 1973 © Jevhen Nyikiforov

Külön köszönet: SEE-K magazin, Kijev

Jevhen Nyikiforov | Instagram | Web

Ukrainian Soviet Mosaics | Instagram

továbbiak
Indulj el! | Gemenc
sorozat

Indulj el! | Gemenc

Videósorozatunk elkészítése során ötödik állomásunk a Gemenci erdő és környéke volt, ahol a tényleg festői Dunántúli-dombvidék lejtőin fedeztük fel a Sió csatorna torkolatánál fekvő Bogyiszlót, Szekszárdot és Szálkát, majd a Gemenci erdőben kalandozva találkoztunk vaddisznócsaláddal és gímszarvasokkal is. Mindeközben pedig megkóstoltuk a környék ízeit, kezdve egy igazi bajai halászlével, majd
Önjátszó elektromos körgitár
design

Önjátszó elektromos körgitár

A londoni származású Anthony Dickens egy innovatív, önjátszó hangszerkoncepciót mutatott be, amelynek a Circle guitar (Körgitár) elnevezést adta. A kör alakú elektromos gitár egyre nagyobb népszerűségnek örvend: már több zenész figyelmét is felkeltette, köztük van Ed O’Brien, a Radiohead gitárosa és Paul Epworth Grammy-díjas író és producer is. A
Szórakoztató tárolórendszer | LEGO X IKEA
design

Szórakoztató tárolórendszer | LEGO X IKEA

A LEGO összefogott az IKEA-val és bemutatta a nem csak egyszerű és funkcionális, hanem kreatív lehetőségeket is nyújtó, egyben régóta várt BYGGLEK névre hallgató tárolódoboz-kollekciót. Mutatjuk, milyen, ha két nagy skandináv márka összefog! Mivel mindkét márka a játéktevékenység rajongója, úgy döntöttek, hogy olyan tárolódoboz-készletet hoznak létre, amely az egész család