A 20. századi design történetében Breuer Marcell, Moholy-Nagy László és Rubik Ernő mellett Eva Zeisel, azaz Zeisel Éva neve ismert világszerte. Vajon itthon tudjuk, hogy ki is volt ő? A Stricker Éva Amália néven 1906-ban, Budapesten született tervező az Amerikai Egyesült Államokban kiteljesedő, hosszú pályafutását legtöbb monográfusa kalandos életrajzán keresztül ismerteti, amely valóban olyan meghökkentő fordulatokkal teli, hogy szinte filmre kívánkozik. Sorozatunk kilencedik részében Eva Zeisel karrierjének magyar vonatkozású eseményeit kívánjuk bemutatni, valamint azokat a meghatározó és korszakjelző munkáit, amelyek az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében is megtalálhatóak.
Novák Piroska írása
Eva Zeisel tervezői munkásságának szerteágazó, játékos karaktere családi gyökereiből ered: a neves, értelmiségieket, szabadgondolkodókat, tudósokat, nyitott szellemű világpolgárokat felvonultató Stricker-Polányi família szülötte.[1] Ilyen felmenőkkel nem meglepő, hogy Stricker Éva kezdetben festőnek készült; 1923 őszétől a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán tanult Vaszary János tanítványaként. Részben saját indíttatásból, részben szülei sugallatára három félév után váltott, és a hiteles mesterségbeli és kézműves tudásra épülő fazekasság felé fordult a figyelme. Karapancsik Jakab kályhás- és fazekasmesternél tanulta a kerámiakészítés folyamatát az agyagbányászattól a korongozáson és mázazáson át az égetésig. Hadd jegyezzük meg, hogy Karapancsik nevét Eva Zeisel későbbi sikerei ismertették meg a világgal, munkássága egyébként nem jegyzett a magyar kerámiatörténetben. Pont ezért különös a fiatal Stricker Éva választása, hiszen beiratkozhatott volna az 1911 óta működő és attól a tanévtől nőket is oktató kerámiaképzésre az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolába, ő mégis egy névtelen iparost választott. Miután megszerezte képesítését a Budapesti Tetőfedő-, Kályhás- és Kútcsináló Mesterek Ipartestületénél, önálló munkába kezdett a családi kert melegházában kialakított műhelyében.
Stricker Éva kezdetben a magyar népi fazekasság és a bécsi Wiener Werkstätte hatását mutató dísz- és használati kerámiákat készített alacsony tüzű agyagból, nyílt lángú kemencében égetve. A legtöbb forrás úgy tartja számon, hogy első sikerét Philadelphiában, az Amerikai Egyesült Államok 150 éves függetlensége alkalmából rendezett kiállításon érte el 1926-ban, ahol elismerő oklevélben részesült.[2] Friss, eddig nem publikált kutatási adatként adhatjuk közre, hogy ezt megelőzően a keramikus részt vett az 1926. április 17-26. között tartott Budapesti Nemzetközi Vásáron (BNV). Tárgyait az Esti Kurir című lap hasábjain méltatták.[3] Ennek köszönhető az a sokszor publikált kép, amelyen Stricker Éva a korong mellett, munka közben látható – ezt a fotót a Pesti Napló Képes Műmelléklete közölte először, közvetlenül a BNV után, 1926. május 1-jén.
Az is ismert adat, hogy a Philadelphiában elért eredményének köszönhetően kérték fel az 1922-ben, Kispesten alapított Porcelán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt. gyárába tervezőnek, ahol állatalakos dísztárgyakat és az art deco dekadenciájának jegyében született kisebb készleteket tervezett. Innen útja Németországba, Hamburgba, Schrambergbe, majd Berlinbe vezetett, ahol a modernizmus, a Bauhaus és a Neue Sachlichkeit jegyében készültek geometrikus formákból építkező tárgyai, melyek szigorú sziluettjét élénk, színes mintákkal oldotta.[4] 1932-ben Stricker Éva a Szovjetunióba utazott, részben azért, mert kíváncsi volt arra az utópiára, amit a kommunizmus és a forradalom eszméinek nevében építettek. Olyan neves gyárakban dolgozott itt, mint a cári porcelánmanufaktúra örökébe lépő leningrádi Lomonoszov, valamint a Moszkva mellett található hatalmas Dulevo Porcelángyár. A szuprematizmus elvei mellett megismerkedett a cári udvart kiszolgáló, a klasszicizmus korában készült hagyományos porcelán mintakinccsel is. A fazekas végzettségű Stricker Éva gyári tervezőként a Szovjetunióban és Németországban szerzett olyan gyakorlati tapasztalatokat, amelyeket későbbi munkáiban is sikerrel kamatoztatott.
1936 májusában Stricker Évát Sztálin ellen szervezett merénylet vádjával letartóztatták, majd tizenhat hónapon keresztül fogva tartották; 1937 szeptemberében szabadulhatott a Szovjetunióból. Bécsbe visszatérve és látva a kontinens baljós forrongását, vőlegényével, Hans Zeisellel 1938-ban Londonba utaztak, ahol összeházasodtak, majd októberben New Yorkba emigráltak.
E rövid, ám eseményekkel és kulturális impulzusokkal gazdagon telített időszakból két magyar vonatkozású momentumot érdemes kiemelni. 1928-ban Stricker Éva néhány hónapra hazatért és díszlettervezőként dolgozott Budapesten. A Palasovszky Ödön Rendkívüli Színpadán előadott, Nyikolaj Jevreinov A lélek kulisszái című monodrámájához készített, emberi tüdőt és dobogó szívet megjelenítő színpadképéről az Ujság című lap szólt elismerően,[5] később pedig Körner András építész, író elemezte személyes hangú írásában, melyben New Yorkban kibontakozó barátságukról is részletesen írt.[6]
A másik mozzanat, hogy nem sokkal a szovjet fogságból való szabadulása után, 1937 és 1938 között rövid időre ismét leszerződött a kispesti gyárhoz (ekkor már Gránit Porcelán- és Kőedénygyár Rt.), ám sajnos ebből az időszakból nem ismerünk tőle fennmaradt tárgyat.
Amerikában, immár Eva Zeiselként hihetetlen sebességgel és elánnal indult be tervezői karrierje. Kezdetben dísz- és ajándéktárgyszériákat tervezett kisebb gyáraknak, majd 1939 szeptemberétől a Pratt Institute-ben kezdett kerámiatervezést oktatni, rendkívül gyakorlatias és újító szemlélettel, ami a tárgyak közvetlen tervezésére, kézi modellezésükre és gyári kivitelezésükre épült. Zeisel hallgatóinak munkái nagy feltűnést keltettek, mert Amerikába az európai modern irányzatok némi lemaradással és fenntartásokkal övezett fogadtatással érkeztek meg. Eliot Noyes építész, formatervező és teoretikus, aki akkoriban a Museum of Modern Art (MoMA) designgyűjteményét vezette, szintén felfigyelt Zeisel és tanítványainak munkáira, ezért ajánlotta őt a Castleton China Company számára, akik egy modern kialakítású, a formális étkezések etikettjét kiszolgáló asztali készlethez kerestek megfelelő tervezőt. Így született meg a Museum készlet terve 1942-1943 körül, amely egy rendkívül elegáns, légies és a végletekig kifinomult szerviz. A tárgysziluettek letisztultak, vonalaik finoman ívelnek, megformálásuk egyszerre modern és klasszikus. Egyes darabjai magasak, nyújtottak: a tervező intenciója szerint szinte „kinőnek” az asztal síkjából. A hófehér porcelánból készült tárgyak nem kaptak semmilyen dekort, hiszen a klasszikus formák és a formális étkezés szertartásossága a díszítetlen tárgyakat preferálta. A készletet gyártásba vették és igen magas áron hozták forgalomba a háború után. A Museum készlet a MoMA kiállításán debütált 1946-ban, ahol Eva Zeisel első női tervezőként kapott egyéni kiállítási lehetőséget; a Modern China című tárlat hatalmas sikert aratott.
Ezután Zeisel egy, az előző munkájával homlokegyenes ellentétben álló megrendelést vállalt a Red Wing Pottery felkérésére: informális étkezésekhez készített kötetlen, többféleképpen használható asztali készletet laza „Greenwich Villagey” stílusban. Town and Country nevű szervizét a leggyakrabban az organikus, sőt, a biomorf jelzőkkel írják le. E tárgyak rendkívül lágy ívű formáikkal, karakteres részleteikkel, színes mázaikkal valóban magukra vonják a figyelmet. Zeisel karrierjében itt vált egyértelművé a szakítás az európai modern és geometrikus iránnyal, ezt a tervező „pre-war”, illetve „a körző és a vonalzó korszakának” nevezte. A második világháború utáni, „post-war” periódusában előbb a „lírai”, majd „a beszédes vonal költészetének” alkotóévei következtek, amelyeket a leginkább talán a skandináv design irányaival rokoníthatunk.
A Town and Country készletből rendszerint a só- és borsszórót szokták kiemelni, mint állatalakokat idéző, fluid formákat, amelyek később Al Capp népszerű Shmoo képregény- és rajzfilmfiguráját inspiráltak. Zeisel ugyanakkor soha nem felejtette el megemlíteni e tárgyak kapcsán, hogy anyát és gyermekét ábrázolják, amivel a formák személyességét kívánta illusztrálni, amit a tervező és a fogyasztó között a lágy ívek és a kifejező vonalak közvetítenek. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében is megtalálható a só- és borsszóró egy-egy példánya, enyhén fémfényű grafitmázzal borítva. E tárgyakat – több más kiemelkedő darabbal együtt – Eva Zeisel lánya, Jean Richards ajándékozta nagylelkűen az intézménynek, a közvetítésben és a művek szállításában pedig a már említett Körner András segített.
A Hall China Company egy, a széles vásárlói réteget megszólító, mindennapi és ünnepi használatra egyaránt alkalmas asztali készlet tervezésére kötött megbízást Eva Zeisellel. A Tomorrow’s Classic, azaz a Holnap klasszikusa nevet viselő szerviz darabjait először nem fogadták el, a gyár vezetőit később a Kereskedelmi Dekormatrica Vállalat elnökének érvelése győzte meg a gyártásba vételről: a tárgyak formáinak nagy és sima felületei alkalmasak a dekormatricával történő díszítésre. Zeiselnek a gyártás megkezdésének évében kilenc, később évenként három új dekortervet kellett készítenie – e munkába bevonta hallgatóit is. A minták tervezésekor ügyelniük kellett arra, hogy mindegyik más-más karakterjegyekkel lássa el az azonos és önmagukban is szobrászi szépségű formákat. Ahogy a készlet neve is mutatja, Zeisel ismét a klasszikus és a modern formákat elegyítette, a végeredmény pedig időtlen szépségű lett. Feszes vonalvezetésű, hullámzó sziluettekkel dolgozott, a fülek és fogók szinte „fellobognak” a formákból, érintésre invitálva a felhasználó kezét. A tányérok és tálak tervezésekor szakított a hagyományos körformával és levelekre emlékeztető alakban nyújtotta meg az edényeket, amelyek ezzel egyben ergonomikus fület is kaptak. Zeisel valamennyi készletének tervezésekor fontos elv volt, hogy nem önmagukban szép darabokat, hanem olyan formacsaládokat készített, melyek párbeszédet folytatnak egymással, egységes, harmonikus összképet adva.
A dekormatricák alkalmazása éles vitákat generált szakmai körökben. A konzervatív nézetű tervezők, teoretikusok megvetették a dekorálás e formáját, a gyakorlatiasabb oldal viszont a piaci lehetőséget látta meg benne.
A Tomorrow’s Classic készlet Zeisel számára a korábbiaknál is elsöprőbb sikert hozott, a szerviz az egyik legnépszerűbb, legtöbb darabszámban eladott asztali szett lett Amerikában. Közkedveltségét és eladási csúcsait csupán Russel Wright American Modern nevű szervize haladta meg. A Tomorrow’s Classic készletet 1962-ig gyártották, 1999-ben pedig egy rendhagyó kiállításon mutatták be a gyártáshoz használt régi gipszformákat;[7] a tárlat apropót szolgáltatott a készlet újragyártására. A mesterformák megmunkálásának precizitása példa értékű, önmagukban is esztétikai értékkel bírnak, és általuk arra is fény derül, hogy a feszes formák annak eredményei, hogy egyetlen öntőforma felhasználásával készültek. E vonás talán a teáskanna és a tejszínes kanna edénytestén a leglátványosabb.
Zeisel életművének sorrendben negyedik meghatározó asztali készlete a szintén a Hall China Company számára tervezett Century nevű szerviz, amely, ha lehet, még merészebb elemekkel, például szirom alakú tányérokkal került a piacra. A Tomorrow’s Classic kereskedelmi sikerét azonban nem tudta túlszárnyalni.
Az 1960-as években az amerikai finomkerámiaipar piaca külföldi termékekkel telítődött, így a helyi tervezőknek kevés feladat jutott. Eva Zeisel figyelme ekkor külföldre irányult, olyan nemzetközi cégekkel dolgozott együtt az 1950-es évek végétől, mint az NSZK Rosenthal AG, a japán Noritake és Nikkon Toki, vagy az olasz Mancioli.
Választott hazájában az 1980-as években figyeltek fel újra Eva Zeisel tárgyaira. Életmű-, egyben utazókiállítására készülve 1983-ban Magyarországra látogatott, ahol újra Kispesten, immár a Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyárban tervezte meg UFO nevű készletét, a pécsi Zsolnay gyárban pedig világhíres, irizáló eosinmázak felhasználásával készített váza és bonbonier-sorozatot. Az utazókiállítás alkalmából jelent meg a talán máig legrészletesebb monografikus elemzés életművéről az Eva Zeisel: Designer for Industry című katalógusban.[8]
Az életműkiállítást 1987. április 17. és május 31. között az Iparművészeti Múzeumban mutatták be. A magyar közönség ekkor ismerkedhetett meg igazán Stricker-Zeisel Éva nevével és lenyűgöző életművével, amelyért az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével tüntette ki. A tárlatnak a múzeum Üvegcsarnoka adott helyet, a kiállítást és installációját Ernyey Gyula tervezte meg a korban abszolút újítónak számító összképpel. Zeisel négy legfontosabb készletét nem üvegbúrák mögé zárta, hanem hatalmas, kerek asztalokon rendezte el azokat, gyakorlatilag megterítve az edényekkel. A terítékeket a föléjük boruló, hatalmas lámpaernyőkbe rejtett világítással emelték ki. A tárlathoz készült katalógussal Ernyey jegyzi az első magyar nyelven megjelent, tudományos összefoglaló tanulmányt a tervezőről, ezért munkája napjainkban is forrásértékű.[9]
Zeisel kiállítását a Magyar Iparművészeti Főiskola akkori rektora, Gergely István nyitotta meg, a tervező pedig ellátogatott a főiskolára; a tanítás és a hallgatókkal való inspiráló interakciók egész életét végigkísérték.
Eva Zeisel 2004-ben ismét Budapestre látogatott, mert megkapta a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, a Magyar Iparművészeti Egyetemen pedig címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki. Kiállítását ezúttal az egyetem Ponton Galériájában rendezték meg április 2. és 10. között. A megnyitó alkalmával Zeisel – 98 éves kora ellenére – még rögtönzött konzultációt is tartott a Szilikáttervező Tanszék hallgatóinak. A kamaratárlaton szereplő, új tervezésű tárgyaiból jelentős kollekciót vásárolt meg az egyetemtől az Iparművészeti Múzeum, így Zeisel kései munkáiból is szerepelnek tárgyak a gyűjteményben. A tervező nem lankadó munkakedve kapcsán releváns csak igazán Vadas József 1987-ben és 2004-ben megjelent kritikáinak fájó meglátása, amely szerint Eva Zeisel – sok magyar tervezőtársával együtt – a magyar finomkerámiaipar elszabotált lehetősége maradt.[10]
2019-ben az Iparművészeti Múzeum a Várkert Bazár Testőrpalotájában rendezett, Szubjektív főcímű kiállításán láthattunk néhány Zeisel-tárgyat a KleinReid stúdiónak tervezett kollekcióból. Érzékeny, egyben drámai hatású döntés volt Prékopa Ágnes, a tárlat ötletgazdájának részéről, hogy a hosszú és legendás életutat bejárt tervező munkáit és a tragikusan fiatalon elhunyt, tehetséges keramikus Csirke Orsolya teáskészletét egymás mellett, közös vitrinben mutatták be. Tárgyaikat összekapcsolta a játékos, felszabadult formálás és az érintésre hívogató, kerekded formák összhangja.
Eva Zeisel 2011. december 30-án, 105 évesen hunyt el; hagyatékát családja gondozza. Lánya, Jean Richards 2019-ben és 2020-ban két beszélgetésben is megosztotta a tervező életének apró, eddig ismeretlen mozzanatait (lásd itt és itt). Unokái egy-egy honlapot hoztak létre, az egyik monografikus igényű adatbázis, olyan érdekességekkel, mint hogy mely filmekben és sorozatokban tűnnek fel Zeisel-tárgyak, a másik weblap pedig az eredeti tervek utángyártásának és forgalmazásának céljával készült (lásd itt és itt).
Eva Zeisel nem csupán kerámiatervezőként alkotott, más médiumokkal – üveggel, műanyaggal, fával, fémmel, hajlított acélcsővel, textillel – is dolgozott; stílusát, tervezői attitűdjét az állandó megújulás, az újabb és újabb impulzusokkal frissen tartott alkotókedv jellemezte. Zeisel tervezői hitvallása szerint a design egyik célja a szépség játékos keresése, amely esszenciaként valamennyi általa tervezett tárgyról leolvasható.[11]
Jegyzetek, hivatkozások:
[1] Stricker Éva felmenőiről és fiatalkori éveiről bővebben lásd például: VINCZE Gabriella: Stricker (Zeisel) Éva (1906-2011). Az ipari formatervező, a képzőművész és a mozdulatművész. In Ars Hungarica. 2014. 40. évf. 1. szám, 111-118.
[2] Az 1926-as kiállításról (Philadelphia Sesquicentennial Celebration) Faragó Ödön tudósított: FARAGÓ Ödön: A Philadelphiai magyar iparművészeti kiállítás. In Magyar Iparművészet. 1926. 29. évf. 6-8. szám, 110-112.
[3] „Az árumintavásár iparművészeti osztályán a legnagyobb feltűnést Stricker Éva fazekas munkái keltették. Az első magyar művészi fazekastermékeket készítő telepkészítményei magukon viselik a régi magyar füstös égetés művészi bélyegét. A gyártelepén készült lámpák és groteszk állatfigurák eredetisége és szépsége egészen kivételes művészi tehetségről tesz bizonyságot. Stricker Éva munkáinak úttörő jelentősége van a magyar iparművészetben, annyiban, hogy míg az eddigi iparművésznők kész fazekakra égették rá mintájukat, ő a fazekakat is maga készíti, nagy szakértelemmel és előkelő ízléssel.” (Szerk. cikk): Ma délelőtt nyílt meg jubiláris ünnepség keretében a Budapesti Nemzetközi Vásár. In Esti Kurir. 1926. (április 18.), 4. évf. 87. szám, 4. és 10. [Az idézet forrása a 10. oldal, kiemelés az eredetiben.]
[4] Hamburgban a Hansa Kunstkeramik, később a Schramberger Majolika Fabrik, Berlinben pedig a Christian Cartens Kommerz stúdiónál dolgozott tervezőként.
[5] P.: A lélek kulisszái. In Ujság. 1928. (október 14.), 4. évf. 234. szám, 18.
[6] KÖRNER András: Zeisel Éva dobogó szíve. In Parallel. 2015. 32. szám, 4-11.
[7]Lost Molds and Found Dinnerware: Rediscovering Eva Zeisel’s Hallcraft (Elveszett öntőformák és megtalált étkészlet: Eva Zeisel Hallcraft készleteinek újrafelfedezése). The International Museum of Ceramic Art, New York State College of Ceramics at Alfred University, Alfred, New York, 1999. február 11. – szeptember 9. A kiállítás kurátora: Margaret Carney, PhD.
[8] EIDELBERG, Martin – OSTERGARD, Derek – TOHER, Jennifer: Eva Zeisel. Ceramist in an Industrial Age. In Eva Zeisel. Designer for Industry. Montreal – New York: Le Château Dufrense, Musée des Arts Décoratifs de Montréal, Smithsonian Institution Traveling Exhibition Service, 1984. [Kiállítási katalógus, amelynek hivatkozott tanulmánya e szöveg alapforrásaként is szolgált.] 2013-ban egy, a teljes életművet bemutató monográfia is napvilágot látott: KIRKHAM, Pat (szerk.): Eva Zesiel. Life, Design, and Beauty. San Fransisco: Chronicle Books, 2013.
[9] A katalógus kiadását megelőzte Ernyey tanulmánya a Művészet című lapban: ERNYEY Gyula: Zeisel Éva. A modern amerikai kerámia úttörője. In Művészet. 1986. 27. évf. 1. szám, 53-55. ERNYEY Gyula (tanulmány) – GÁSPÁR Zsuzsa (szerk.): Zeisel Éva. A modern amerikai keramika úttörője. Budapest – New York. Budapest: Iparművészeti Múzeum, 1987. [Kiállítási katalógus.]
[10] VADAS József: Megméretünk. In Élet és Irodalom. 1987. (május 8.), 31. évf. 12. VADAS József: Mindennapi dizájn. Zeisel Éva. In Kritika. 2004. 33. évf. 9. szám, 16-17.
[11] A kutatásban nyújtott segítséget hálásan köszönöm Horváth Hildának és munkatársainak az Iparművészeti Múzeum Adattárában. A fotókért hálás vagyok: Friedrich Krisztinának, Kancler Zsófiának, Soltészné Haranghy Ágnesnek. Külön köszönet Jean Richards-nak és Körner Andrásnak, Horányi Évának és Reichart Dórának.
Képjegyzék:
3. kép: Stricker Éva: Cukortartó fedéllel. Kispesti Porcelán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt., 1926 körül. Forrás: Eva Zeisel: Designer for Industry (1984), 16.
4. kép: Stricker Éva: Teáskészlet, Gobelin 8 mintával festve. Schramberger Majolik Fabrik, 1929 körül. Forrás: National Gallery of Victoria, Melbourne.
5. kép: Stricker Éva: Kávéskészlet, Piet Mondrian stílusú mintával festve. Schramberger Majolika Fabrik, 1928-1930. Forrás: British Museum, London.
6. kép: Stricker Éva: Intourist (Szovjet utazási iroda) tesákészlet, Leningrád 1935 dekorral festve. Lomonosov Porcelángyár, 1933 (formaterv), 1935 (dekorterv, dekortervező: Varvara Petrovna Freze). Forrás: Cooper Hewitt Smithsonian Design Museum, New York.
7. kép: Stricker Éva: Teáskészlet. Dulevo Porcelángyár, 1935 körül. Forrás: Eva Zeisel: Designer for Industry (1984), 25.
12. kép: Eva Zeisel: Só- és borsszóró a Town and Country készletből. Red Wing Pottery, 1945 (formaterv). Forrás: Iparművészetu Múzeum, Friedrich Krisztina fotói
13. kép: Anya gyermekével (Eva Zeisel és Jean Richards) mint a só- és borsszóró formai előképe. Forrás: Eva Zeisel: Designer for Industry (1984), 93.
14. kép: Eva Zeisel: Tányér a Hallcraft/Tomorrow’s Classic készletből, Buckingham dekorral. Hall China Co., 1949-1950 (formaterv), (dekortervező: Erik Blegvad). Forrás: Iparművészeti Múzeum, Friedrich Krisztina fotója
15. kép: Eva Zeisel: Hallcraft/Tomorrow’s Classic teáskészlet, Fantasy dekorral. Hall China Co., 1949-1950 (formaterv), (dekortervező: Ross F. Littell). Forrás: National Gallery of Victoria, Melbourne.
16. kép: Eva Zeisel: Fedeles edény a Hallcraft/Tomorrow’s Classic készletből, Dawn dekorral. Hall China Co., 1949-1950 (formaterv), (dekortervező: Charles Seliger). Forrás: Cooper Hewitt Smithsonian Design Museum, New York.
23. kép: Zeisel Éva: A modern amerikai keramika úttörője című kiállítás enteriőrje, Iparművészeti Múzeum, 1987. Forrás: Iparművészeti Múzeum, Adattár, Technikai dosszié 582/43
24. kép: A Hallcraft/Tomorrow’s Classic asztali készlet az Iparművészeti Múzeumban, 1987. Forrás: Iparművészeti Múzeum, Adattár, Technikai dosszié 582/32
25. kép: A Schramberger Majolika Fabrik-nak tervezett tárgyak az Iparművészeti Múzeumban, 1987. Forrás: Iparművészeti Múzeum, Adattár, Technikai dosszié 582/24
26. kép: A Szovjetunióban tervezett tárgyak az Iparművészeti Múzeumban, 1987. Forrás: Iparművészeti Múzeum, Adattár, Technikai dosszié 582/25
28. kép: Eva Zeisel a Zsolnay gyárban 1983-ban tervezett, eosinmázas tárgyaival, Ponton Galéria, 2004. Forrás: A Magyar Iparművészeti Egyetem (ma: MOME) Szilikáttervező Tanszékének (ma: Tárgyalkotó tanszék) archívuma, Talisman Brolin fotója
29. kép: Eva Zeisel budapesti kamarakiállításán, Ponton Galéria, 2004. Forrás: A Magyar Iparművészeti Egyetem (ma: MOME) Szilikáttervező Tanszékének (ma: Tárgyalkotó tanszék) archívuma, Talisman Brolin fotója
30. kép: Eva Zeisel hallgatók és oktatók gyűrűjében, Ponton Galéria, 2004. (A hátsó sorban, balról jobbra: Nagypál Dorottya, Máder Barnabás, Nemoda Attila, Tóth Anita, Budai Zsolt, Kozma Bernadett, Rejka Erika. Az első sorban, balról jobbra: Mihály Gyula, Stricker Sándor irodalomtörténész, Eva Zeisel, Kádasi Éva tanszékvezető.) Forrás: A Magyar Iparművészeti Egyetem (ma: MOME) Szilikáttervező Tanszékének (ma: Tárgyalkotó Tanszék) archívuma, Talisman Brolin fotója
31. kép: Eva Zesiel és lánya, Jean Richards a budapesti kamarakiállítás plakátját nézik a Ponton Galéria bejáratánál, 2004. Forrás: A Magyar Iparművészeti Egyetem (ma: MOME) Szilikáttervező Tanszékének (ma: Tárgyalkotó Tanszék) archívuma, Talisman Brolin fotója
Borítókép: Eva Zeisel: A Hallcraft/Tomorrow’s Classic asztali készlet darabjai. Forrás: Iparművészeti Múzeum, Friedrich Krisztina fotója
Tárgyfétis cikksorozatunkban a hazai tárgykultúra emblematikus darabjairól mesélünk. Tárgyak és tervezőik nyomába eredünk: kérdezünk, vizsgálódunk, megismerünk. Mayer Kitti és Novák Piroska designteoretikusok négykezese, kéthavonta.
A sorozat együttműködő partnere:
Csipkerózsika álma Ipolytarnócon | Hype X Field of Sparks
Kelet-európai kiegészítő- és táskakörkép | TOP 5
