Törökország és Oroszország különleges pontjai a modern nyugati politikának. Két autoriter ország Európa határán, akik érdekeit sokszor nem vagyunk képesek, vagy nem vagyunk hajlandóak megérteni. Törökország kifejezetten a kelet és a nyugat összekötője, ezért különösen fontos, hogy beszéljünk róla. Nemrég megjelent könyve kapcsán beszélgettünk a török-orosz kapcsolatokról Pénzváltó Nikolettel, a budapesti Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjével.
Törökország gyakran összekötő szerepet vállalt Európa és Oroszország, a nyugat és kelet között. Friss hírek szerint most egy gázcsomópontot terveznek létesíteni, amely stratégiai fontosságú lehet Oroszország számára. Ezzel feldőlt a török egyensúly, oldalt választott, Oroszország mellett tette le voksát?
Nem gondolom, hogy a gázcsomópont jele lenne annak, hogy Törökország most oldalt választott. Az elmúlt években folyamatosan napvilágot láttak olyan témák, amelyekre ráugrott a sajtó, és kikiáltották, hogy már pedig Törökország egyértelműen nyugatpárti, vagy egyértelműen oroszbarát. Törökország nagyon régóta szeretne energia elosztóközponttá válni, ugyanakkor bármennyire jól hangzik ez a megállapodás török részről, egyelőre nem látom, hogy mikor és hogyan valósulhatna meg. A jelenlegi két gázvezeték, amely Törökországba megy Oroszországból nem képes drasztikus kapacitásnövekedést produkálni, a Török Áramlat kapacitása 31,5 milliárd, a Kék Áramlaté 16 milliárd köbméter évente. Ezekhez új vezetékek kellenének esetleges bővítések megvalósításához. Egy új vezetékszál megépítése nem egyik napról a másikra történik, ez előreláthatólag egy többéves projektnek ígérkezik, és az sem látszik, hogyan lenne ez kifizetődő, hiszen Európa a következő években várhatóan kevesebb orosz földgázt fog venni, nem pedig többet.
Ha meg is valósul, akkor sem gondolom, hogy politikai elmozdulást jelentene ez a beruházás. Ukrajnában is egyensúlypolitikát folytat Törökország, mint ahogy az elmúlt években mindig is tette. Nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, ezt sokan értelmezték úgy, hogy a törökök egyértelműen az oroszokkal vannak, az elmúlt évek nyilatkozatai azonban arra mutatnak rá, hogy Erdoğanék mindig kiálltak Ukrajna területi egysége, szuverenitása mellett. Egyáltalán nem támogatják az oroszok háborúját. Azt is határozottan kijelentették, hogy a Krímet is vissza kellene adni Ukrajnának. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy Ukrajna és Törökország között egy jelentős hadiipari együttműködés bontakozott ki az elmúlt években. Ankara fegyvereket is szállít az ukránoknak, ami a sajtóba leginkább eljut, azok a Bayraktar TB2-es drónok, de ezen túl többek között páncélozott járműveket is szállítottak. Történelmi tapasztalatok alapján is azt lehet kijelenteni, hogy a törökök inkább Ukrajnának drukkolnak ebben a háborúban, nem érdekük egy túlságosan erős Oroszország, sokkal inkább egy erős, ellensúlyt képző Ukrajna lenne fontos számukra a Fekete-tenger térségében.
Gyakran felcserélendő fogalom a török külpolitika és Erdoğan személye, vagy az orosz külpolitika és Putyin. Létezik török-orosz külpolitikai kapcsolat, vagy inkább személyek közötti relációkról lehet beszélni? Továbbá ez egy kétpólusú kapcsolat, vagy esetleg más nagyhatalmak érdekei mentén politizál a két ország?
A mai Törökországban valóban azt láthatjuk, hogy Erdoğan ellensúlyai kiestek a rendszerből, a döntéseket alapvetően ő hozza. Éppen ezért lehet azt kijelenteni, hogy a Putyinnal való jó kapcsolat elősegít egy szorosabb együttműködést a két ország között. Ugyanakkor, ha megnézünk egy lentebbi szintet, mondjuk a stratégiai kultúra szintjét a két országban, történelmi tapasztalatokat, alapvető adottságait a két országnak, akkor azt is mondhatjuk, hogy egy másik vezető valószínűleg nagyon hasonló módon cselekedne a külpolitika színterén. Ezért gondolom, hogy a kérdésre egy kettős válasz adható, hiszen az autoriterebb államokban nagyobb a vezetők személyének a szerepe.
Mindenképpen egy nagyobb rendszerben érdemes nézni a török és az orosz külpolitikát is. A két ország egymással fenntartott viszonya sok esetben az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok eszköze. Ankara az amerikai befolyást próbálja az oroszokkal való együttműködésen keresztül ellensúlyozni, míg Moszkva leginkább a NATO-t gyengítené.
Szíria esetében megfigyelhető volt, hogy a törökök először az USA közbenjárását sürgették, majd, amikor nem találták meg számításaikat, akkor fordultak az oroszokhoz. Elképzelhető, hogy Törökország azért közeledik Oroszország felé, mert nem kapja meg a kellő figyelmet a Nyugattól?
Az biztos, hogy van felelőssége a Nyugatnak is ebben a folyamatban. A 2003-as iraki háborút tekinthetjük tulajdonképpen az első ilyen fordulópontnak, amikor az amerikaiak úgy mentek be Irakba, hogy az rengeteg török érdeket sértett, és azóta egyre több konfliktusban, egyre több helyzetben látjuk azt, hogy az amerikai érdekek, vagy általában a nyugati érdekek nem egyeznek Törökország érdekeivel. Ebben a helyzetben, ha a NATO nem támogatja őket, akkor másik partnerhez fordulnak. De megint szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem stratégiai orientációváltást jelent. Törökország nem fog kilépni a NATO-ból, mert pontosan tudják, hogy mennyire fontosak ezek a kollektív védelmi garanciák. Gazdaságilag is ezer szállal kötődik a Nyugathoz, nagyon erős Törökország nyugati függése. Emiatt nem, nem fordul el Törökország, viszont az biztos, hogy a Nyugatnak is jobban oda kellene figyelnie Törökországra, hogy ne lökje el magától Törökországot még jobban, mert ha sokszor, erősen megy szembe a török érdekekkel, akkor eljöhet az a pont, hogy egy török vezető kimondja, hogy háttérbe szorítja a nyugati érdekeket. Középtávon azonban nem várható az, hogy Törökország elszakadjon a Nyugattól, mert egyszerűen nincsenek meg rá a lehetőségei, az alternatívái.
Törökország nem akar kilépni a NATO-ból, nem akar elszakadni a Nyugattól, Oroszországgal együtt mégis próbálják ellensúlyozni a nyugati befolyást az érdekszférájukban. Ehhez képest viszont földrajzi közelségük miatt régiós befolyásra is törekednek egymással szemben. Hogy lehet ezt a bipoláris viszonyt feloldani?
Sok-sok pragmatizmussal leginkább. Az elmúlt években sokkal jobban odafigyelnek egymás érdekeire - itt fontos a vezetők szintjére gondolni -, tisztában vannak egymás vörös vonalaival, ezeket igyekeznek nem átlépni. Volt 2015-ben a Szu-24-es incidens, a bizonyos géplelövés, de utána viszonylag gyorsan rendezték soraikat. Igyekeznek nem a problémákat kidomborítani, hanem a közös érdekeikre koncentrálni. Ezt szerintem megfelelően csinálják, de eljöhet megint egy olyan pont, amikor a két ország elhidegül egymástól.
Törökország és Oroszország is már csak földrajzi közelsége miatt össze van kötve a nyugati kultúrával. El lehet képzelni, hogy a két ország hosszútávon a Nyugathoz akar, és tud majd tartozni, vagy mindig lesz egy távolságtartás, és a Nyugat szemében is a török és orosz vezetők mindig szultánok és cárok maradnak?
Ez egy visszatérő kérdés. Törökországon belül is azt láthatjuk, hogy van erről vita, többes a törököknek az identitása, a társadalom egyik fele európainak gondolja magát, a másik Közel-Keletinek, demokratikusnak, autoriternek. Azt gondolom, hogy az országon belül is van egyfajta ilyen szakadás a társadalmon belül, hogy nagyon leegyszerűsítve a nyugat felé kellene menni, vagy kelet felé. Az EU-csatlakozás kapcsán merülhet fel, hogy ez a közeledés egy kétirányú utca. Voltak olyan időszakok, amikor Törökország közelebb akart kerülni a Nyugathoz, csatlakozni szeretett volna az EU-hoz. Sok reformot hoztak, rengeteg mindennek megpróbáltak megfelelni. A másik oldalon azonban nem volt fogadókészség. Számos állam rengeteg okból nem akarja, hogy Törökország csatlakozzon az Unióba. Ez egy sok összetevős történet. Igazából, nem engedhetik el teljesen a Nyugatot, tehát valamilyen szintű kapcsolat meg fog maradni. A törökök most leginkább egy önálló utat próbálnak megvalósítani, inkább ellensúlyoznak az érdekszféráikban. Sok esetben jól is jött nekik, hogy nem választottak egyértelműen oldalt, hanem minden helyzetből a saját érdekeik mentén a legjobbat akarták kihozni.
Pénzváltó Nikolett magyar kutató, 2014-ben diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) nemzetközi tanulmányok, valamint turkológia alapszakán. Mesterszakos diplomáját 2016-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) biztonság- és védelempolitika képzésén szerezte. A török–orosz kül-, biztonság- és védelempolitikai kapcsolatokat vizsgáló doktori értekezését 2020 őszén védte. 2020 februárjától a Migrációkutató Intézet kutatójaként elsősorban Törökországért felelős.
Könyve nemrég Törökország orosz rulettje - Versengés és együttműködés Európa peremén címen jelent meg az MCC Press gondozásában. A könyv itt vásárolható meg.
Megvannak az első magyar vidéki Michelin-csillagos éttermek
Az oderai öko-katasztrófa
