Megvannak az első magyar vidéki Michelin-csillagos éttermek

Megvannak az első magyar vidéki Michelin-csillagos éttermek

Elsöprő sikerrel szerepeltek a magyar éttermek a Michelin Guide tegnapi eredményhirdetésén.


Már hónapok óta találgatták a gasztroszakértők és a laikus rajongók, hogy vajon melyik vidéki magyar étterem fogja elsőként elnyerni a legnagyobb elismerésnek számító Michelin-csillagot, az eredmény azonban mindenki várakozásait felülmúlta. Az este sztárja kétségtelenül a Pesti István vezette tatai Platán étterem volt, hiszen mindjárt két csillagot is bezsebelt. Ezt Magyarországon egyetlen másik étterem kapta meg rajta kívül: a Széll Tamás és Szulló Szabina nevével fémjelzett budapesti Stand. Vidéken egy csillagos lett még az esztergomi 42 is. További újdonság, hogy a fenntarthatósági erőfeszítéseket díjazó Zöld csillagot eddig egyetlen magyar hely sem tudta elnyerni, most viszont egyből négy étterem – a budapesti Onyx Műhely és Salt, a hosszúhetényi Almalomb és a poroszlói Graefl Major Kétútköz − is kiérdemelte.

Gwendall Poullenec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója a díjátadón online köszöntötte a hazai gasztrovilágot. „Nagy örömünkre szolgál, hogy bemutathatjuk az első Michelin Guide Hungary kiadványt, amely rávilágít arra, hogy a tehetség az ország minden részén megtalálható. Felügyelőinket lenyűgözte ez a kulináris célpont, és Budapest mellett a további 34 magyar városban és faluban bemutatott 62 étterem bőven ad okot az ünneplésre. A felügyelőink egy autentikus, tradíciókkal teli kulináris tájképpel találkoztak, amelyet olyan tehetséges és kreatív szakemberek vezetnek, akik büszkék kultúrájukra, és akik a nagy múltú recepteket folyamatosan újragondolják, hogy lenyűgözzék a világ minden részéről ideérkező utazókat és gurmékat. Mind a 62 étterem csapata büszke lehet arra, hogy bekerültek a Michelin Guide válogatásába” – emelte ki beszédében.

A díjazottak teljes listája:

Kettő Michelin-csillag:
Platán Gourmet, Tata
Stand, Budapest

Egy Michelin-csillag:
42, Esztergom
Rumour, Budapest
Babel, Budapest
Borkonyha Winekitchen, Budapest
Costes, Budapest
essência, Budapest
Salt, Budapest

BIB Gourmand:
Anyukám Mondta, Encs
Casa Christa, Balatonszőlős
Kistücsök, Balatonszemes
Macok, Eger
Mór24, Balatonfüred
Sparhelt, Balatonfüred

Zöld csillag:
Almalomb, Hosszúhetény
Graefl Major Kétútköz, Poroszló
Onyx Műhely, Budapest
Salt, Budapest

Különdíjak:
Welcome and Service Award: Kvaszniczáné Marjai Flóra és Kvasznicza Ferenc, Pajta, Őriszentpéter
Sommelier Award: Langó Tamás, a turai BOTANIQ Kastélyban található Clarisse étterem
Young Chef Award: Mizsei János (Mák étterem, Budapest)

Ajánlott éttermek (Tányér):
67 Sigma, Székesfehérvár
84 Bisztró, Kapolcs
A Konyhám Stúdió 365, Fonyód
Alabárdos, Szeged
Alkimista Kulináris Műhely, Szeged
Almalomb, Hosszúhetény
Arany Kaviár, Budapest
Avalon, Miskolc
Clarisse, Tura
Costes Downtown, Budapest
FELIX Kitchen & Bar, Budapest
füge, Tihany
Graefl Major Kétútköz, Poroszló
Hoppá! Bistro, Budapest
Horgonyzó Kisvendéglő, Tiszalök
Hosszú Tányér, Hosszúhetény
IKON, Debrecen
Kővirág, Köveskál
Kreinbacher Birtok, Somlóvásárhely
LAMAREDA, Győr
Laurel, Budapest
Lokal47, Kéthely
Mák, Budapest
Morzsa, Pécs
Natura Hill, Zebegény
Neked Főztem, Zánka
Nobu Budapest, Budapest
Onyx Műhely, Budapest
Öreg Prés, Mór
Pajta, Őriszentpéter
Pasztell, Budapest
Platán Bisztró, Tata
Rézmozsár, Kiskunhalas
Rókusfalvy Fogadó, Etyek
Rutin, Budaörs
Sauska 48, Villány
Spago by Wolfgang Puck, Budapest
St. Andrea, Budapest
Stand25 Bisztró, Budapest
Textúra, Budapest
Tihanyi Vinarius, Tihany
Umo, Budapest
Végállomás Bistro&Wine, Miskolc
Víg Molnár Csárda, Csopak
Villa Kabala, Szigliget
Zelna Borbár és Vinotéka, Balatonfüred
Zip’s, Miskolc

Forrás: Michelin Guide

továbbiak
Az oderai öko-katasztrófa
business

Az oderai öko-katasztrófa

Szennyezett víz, haltetemek ezrei, kipusztult élővilág és egymásra mutogató hatóságok. Az Odera-dosszié, Lengyelországból. A nyár folyamán bekövetkezett katasztrófa az Odera folyónál egész Lengyelországot sokkolta. Kezdetnek a lengyel kormány és hatóságok nehezen reagáltak, majd megindult az egymásra mutogatás. A 840 kilométer hosszúságú Odera Lengyelország második leghosszabb folyója, aminek a felső szakasza
Globalizáció helyett ellenállóképességre van szükség
strategy

Globalizáció helyett ellenállóképességre van szükség

A nyugatnak le kell mosnia a gyalázatot, amely a jogtalan iraki háború óta elfeketíti – mondták egy panelbeszélgetésen a The Riga Conference 2022-n. Tudósításunk Lettországból, az előttünk álló jövőről! A reálpolitika részben megbukott február 24-én, amikor Oroszország teljeskörű támadást indított Ukrajna ellen. A The Riga Conference 2022-n, ahol a Hype&Hyper
Az a szék, amit székként használsz | Interjú Zsoldos Annával
design

Az a szék, amit székként használsz | Interjú Zsoldos Annával

A Néprajzi Múzeum Székátiratok című kiállítása az intézmény gyűjteményének tárgyait, a velük kapcsolatos ismereteket és a kortárs design kifejezési lehetőségeit mutatja be egymásra reflektálva. Hogyan jött létre a kiállítás? Mi mindenből lehet szék? Mi is az a szék, és meddig lehet feszegetni ennek a tárgynak a határait? Zsoldos Annát, a