Szinte fáj rájuk nézni, de mégsem bírjuk levenni róluk a szemünket: a Makeupbrutalism nevű Instagram-oldal sminkmestere, Magyar Eszter képei a hagyományos esztétikumot a feje tetejére állító képei bejárták az egész világot. Bár rengeteg kritika éri a neten, mégis olyan brandekkel dolgozott már együtt, mint a Gucci vagy a Byredo.
Tradicionálisan képzett sminkmester vagy. Mikor fordultál a sztenderd füstös szemektől a nyers, művészi kifejezésmód felé?
Abból a pontból indult az egész, hogy nem feltétlenül akartam sminkes lenni, amikor elkezdtem a képzést, cserébe már nagyon kétségbe voltam esve huszonegy-két évesen, hogy nem vagyok jó semmiben, és soha nem lesz belőlem semmi sem. Mivel egy darabig stylist asszisztensként dolgoztam, a divatfotózás pedig mindig is érdekelt, egy ismerősöm javasolta, hogy próbáljam ki a sminkelést, hiszen az „közel van” mindenhez. Adtam neki egy esélyt, és egyből szerelmes lettem.
Már négy-öt éve sminkeltem, amikor észrevettem magamon két dolgot. Az első, hogy borzasztóan idegesít, amikor odahozzák a fotózáson a tizennégy-tizenöt éves (vagy fiatalabb) gyerekmodelleket, és mint instrukció, azt mondja nekem a felnőtt főszerkesztő, hogy „legyenek szépek” a lányok. Ez gondolkodtatott el először azon, mit is jelent a szépség, vagy hogy kinek van joga meghatározni, hogyan kell ennek manifesztálódnia egy emberi arcon. A másik pedig, hogy úgy éreztem, teljesen meg vagyok rekedve. Hiába elvileg ez egy nagyon kreatív szakma, gyakorlatilag mégis mindenki szinte ugyanazt kérte tőlem állandóan. Amikor egyszer mégis valami szokatlant kellett volna csinálnom, csak álltam, és nem tudtam mit kezdeni a feladattal. Ez nagyon megdöbbentett. Mint amikor ott van előtted az üres rajzlap, rajzolhatnál rá akármit, és semmi sem jut eszedbe. Úgyhogy hazamentem, leültem az ablakpárkány elé, kipakoltam a festékeimet, és elkezdtem játszani a saját arcomon. Először főként a színek, formák és textúrák foglalkoztattak, de idővel egyre konceptuálisabbá vált az érdeklődésem. Mi is a smink valójában? Mit jelent, hogyan kapcsolódik ez a női valósághoz egy patriarchális társadalomban? Meg akartam érteni a saját ízlésemet, hogy mi az, amit én magam szépnek, izgalmasnak vagy érdekesnek találok. Mindent dokumentáltam és elemeztem. Feltöltöttem az akkori Instagramomra, és meglepetésemre sokkal nagyobb érdeklődést váltottak ki, mint az editorial munkáim, amikre amúgy nagyon büszke voltam.
Honnan jött a brutalista kifejezés? Kapcsolod valahogy magadban a brutalista építészeti stílushoz?
Pont ezek miatt a képek (és a kiterjesztett esztétika) miatt a sminkes suli, ahol én is tanultam, visszahívott, hogy tartsak egy workshopot a kreatív sminkelésről. Amikor készen lett a prezentáció, átfutott az agyamon, hogy egy „kreatív” workshopot mennyire nem kreatív dolog így elnevezni, úgyhogy kellett egy jobb név. Akkoriban sok dokumentumfilmet néztem a brutalista építészetről, tetszett, hogy milyen nyers, nem próbál meg elrejteni semmit, sem tetszelegni, nincsenek benne kompromisszumok. Innen jött a Makeupbrutalism név, amit szerintem nagyon sokan nem tudnak a mai napig sem egyébként. Ha akkor tudom, hogy öt év múlva nekem így kell majd bemutatkoznom embereknek, lehet kicsit többet gondolkodtam volna rajta. A workshop után kapott saját fiókot a projekt egyébként, 2018-ban.
Hogyan élted meg, hogy az oldaladra egy darabig az internet legjobban utált beauty accountjaként hivatkoztak? És hogyan éled meg a saját arcodra érkező gyűlölködő kommenteket?
Ez az egész egy kegyetlen jó marketingfogás volt a részemről, mert először én írtam ki a saját Instagramomra (nem volt nehéz észrevenni, milyen indulatokat váltottam ki emberekből), és a magazinok átvették. Elég sok cikk született ilyen headline-okkal. Az az igazság, hogy a projekt célja sosem az volt, hogy ezáltal hírnévre, munkákra vagy elismerésre tegyek szert – én egyszerűen csak magamat, a saját esztétikai érzékemet szerettem volna megérteni, így teljesen irreleváns, hogy mások mit gondolnak róla/rólam. Itt még a konstruktív kritikának sincs helye, hiszen én nem akarok „jobb” lenni. Volt egy stabil karrierem, nem voltam a Makeupbrutalism sikerére szorulva, így teljesen szabadon, félelem nélkül, őszintén garázdálkodhattam az interneten. Ha nem tetszik valakinek a vizuális világom, az nem befolyásolja a munkámat, legalábbis semmiképpen sem negatív irányba. Idővel teljesen beépült, sokat foglalkozom a témával vizuálisan is, de nem sért vagy bánt. Szeretek minden reakciót újrahasznosítani valamilyen formában. Az online térben való létezés fontos eleme annak, amit csinálok. Egyébként nagyon furcsa belegondolni, hogy ezekkel a kommentekkel párhuzamosan tanultam meg szeretni a saját arcomat. Először csak a szemem volt látható, aztán a szám az alatta található szemölccsel, amit az emberek elneveztek MoleTicia Addamsnek (neki sajnos mennie kellett azóta ), majd a fogaim. Minden egyes új részlet felfedéséhez rengeteg bátorságra volt szükségem, de nem akartam lekorlátozódni csak szemekre. Ahogy az a sok szörnyűség ott volt előttem leírva kommentekben – amiket egyébként én is gondoltam magamról azelőtt – hirtelen nevetségesen drámáivá vált, és kipukkadt a lufi.
Mikor jött az első nagyobb márkamegbízás, ami során már kifejezetten a Makeupbrutalism esztétikáját keresték?
Az első nagyobb sorozatom a „productlessness”-ségről szólt: hogy tudunk-e anélkül sminkelni, hogy sminktermékeket használnánk. Ezzel meg akartam alkotni a saját definíciómat arról, hogy mit jelent a smink – merthogy erre egyébként ezerféle különböző elképzelés létezik. Mindenféle tárgyból, ételből sminket készítettem, aztán egy ponton rájöttem, hogy a sminkhez nem elengedhetetlenek a kozmetikumok. Ha imitálsz egy klasszikus formát az elég. Innen már csak egy ugrás volt, hogy mi van akkor, ha a formát is megbontom. Minden egyes poszt alatt egymásnak estek az emberek, hogy akkor ez most smink-e vagy sem. Ezzel kapcsolatban írt rólam először a Dazed Beauty, majd a Covid alatt egyik megjelenés követte a másikat. Valószínűleg ennek köszönhető az első brand dealem is, ami 2020-ban a Gucci Beauty volt. Szerencsésnek mondhatom magam, sok hasonló high-end kliensnek dolgozhattam a kontentes éveim alatt, mint amilyen például a Byredo, Farfetch vagy a Victoria Beckham Beauty.
És mindezek után hogy lyukadtál ki a jelenlegi art directori munkádnál?
2019-ben elköltöztem Magyarországról, először Berlinbe, aztán Londonba. Otthon még sminkes voltam, Berlinben elkezdődött a content creator karrierem, itt Londonban pedig ez szépen átfordult a mai art director pozícióba. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az egész életemet megváltoztatta a social media. A beauty márka, aminek ma dolgozom, egy angol startup, a THE UNSEEN BEAUTY. Őket is onnan ismerem, hogy nekik is készítettem kontentet anno. Nagyon hamar kiderült, hogy hasonlóan gondolkozunk sok mindenről, hasonlóan képzeljük el, milyen is lehetne a szépségipar jövője. Nagyon érdekes márka egyébként, innováció és material science alapú, rengeteg művészeti ihletettséggel. Először pár hónapig kreatív tanácsadóként voltam a cégnél, ebből lettem mára art director. Erre vagyok talán a legbüszkébb eddigi 12 éves pályafutásom alatt.
Mi a következő nagy lépés a branded életében, főleg offline?
Szerintem a Makeupbrutalism azért tud jól működni, mert hagyom, hogy organikusan változzon: csak azt csinálom, ami engem foglalkoztat. Nem érdekelnek a trendek, megfelelési kényszerem sincs. Pár év, és a social media és a kontent mint olyan, halott lesz szerintem. De ez nem baj, „more culture, less content”. A smink mint téma már nem annyira izgat, ott már feltettem a kérdéseimet, és megkerestem a válaszaimat. Manapság sokkal jobban foglalkoztat a női testről a szépségiparban közvetített kép és a női tekintet (female gaze) feminista konceptuális megközelítése, radikalizálása. Éppen ezért kevesebb együttműködést vállalok el márkákkal, mert úgy érzem, hogy alapvetően komplexebb es konceptuálisabb irányok felé szeretnék haladni. Valószínűleg érzékelhető ez kívülről is, vagy csak én vagyok a világ legszerencsésebb embere, de organikusan is minden ebbe az irányba tolódik. Például, amint megfogalmaztam ezeket magamnak, két kurátor is megkeresett, és úgy tűnik, év végén ki is állítok majd Bécsben és Londonban is. Már zajlik a szervezés, és egyelőre nagyon fura érzés, hogy úgy bánnak velem, mintha valami megbecsült művész lennék (ami elég messze áll a valóságtól). A művészvilágba elég nehéz betörni egy ilyen témával. Persze az Instagram által megismerhettem olyan kurátorokat és művészettörténészeket, akik támogatnak és potenciált látnak bennem, nekik nagyon hálás is vagyok a bátorságukért, mert a többség szimplán lenéz. De majd az idő eldönti, kinek van igaza.
Könyv+borítók | Stanisław Lem: Solaris
Újjászületik Pozsony legnagyobb szökőkútja
