Nem tolakodó, mégis látványos, múltidéző, mégis korszerű – a frissen felújított Határ úti metrómegálló egy természet inspirálta grafikai rendszerrel gazdagodott, melynek tervezésekor még annak is fontos szerepe volt, hogy az utasok hol fognak hosszabban időzni várakozás közben. A tervezési folyamatról az alkotókkal, Novotny Dórával és Sall Fannival, illetve az építészi tervezésért felelős Bright Field Studios építészével, Antal Mátéval beszélgettünk.
Az M3-as metró felújított, déli szakasza már egy ideje megnyílt, a Határ úti megálló pedig azért különleges, mert egy nagy méretű, új grafikai elem is a tér része. Máté, hogyan jellemeznéd a teret, ahová Dóra és Fanni grafikája került?
Antal Máté: A hármas metró állomásai alapvetően nagyon egyszerű, dobozszerű terek: a térben mindig van egy meghatározó padló – ez jellemzően a megmaradt eredeti padlóburkolat –, van egy hosszú fal, amely mindig egy gesztus – egy szín, egy plasztika, vagy grafika –, és mindig van felette egy alumíniumlamellás álmennyezet. Ezt egészítik ki a szükséges bútorok, amelyektől metróállomás lesz a metróállomás. Ezt az egyszerű képletet variálja mindegyik tér, a Határ úti megálló azonban ennél kissé bonyolultabb. A bejáratnál a gyalogosan érkező emberek áthaladnak a távozó metró felett, magát a teret csak részleteiben lehet feltérképezni. A nagy magasságú üvegfelületek által biztosított átlátások ezen a bonyolult téri helyzeten segítenek, de ahhoz, hogy a bejárati zóna és a peron két eltérő térrésze vizuálisan összekapcsolódjon, szükség van egy olyan elemre, amely rokonságba hozza őket. Így került szóba, hogy a grafikát mint eszközt használjuk a kék szálcementburkolaton és a bejárati zónát kísérő üvegfelületen, ehhez a feladathoz kerestünk magunk mellé alkotókat.
Miért éppen társművészeket akartatok bevonni?
A. Máté: Én a négyes metrón nagyjából tíz évig dolgoztam, utána következett ez a vonal, ami hatéves munka eredménye. Már a négyes állomásain is fontos szándékunk volt, hogy társművészekkel dolgozzunk. Ennek a viselkedésnek a hármas metrón volt egy fontos előzménye: az északi szakaszon az eredeti tervezés idején a Műegyetem rajztanszékének sok tanára készített falba integrált, kerámiaalapú képeket. Arra gondoltunk, hogy amellett, hogy megőrizzük azt, ami régen volt, alkotunk mi is valami új, hozzáadott értéket. A tervezés harmadik-negyedik évében kezdtünk el dolgozni az állomás kiviteli tervein, ez már egy részletes tervezési lépés. Ennek az elején hívtuk meg Fannit és Dórit, akik munkáit régebbről ismertük. Elmondtuk nekik, hogy számunkra mi fontos a térben, aztán ez alapján kezdtünk ötletelni.
Melyek voltak a támpontok, amelyeket ti építészekként fontosnak tartottatok?
A. Máté: Egy ilyen helyre, ekkora léptékben dolgozni felelősségteljes és nagyon erős gesztus, ezért óvatosan kell bánni azzal, hogy mit teszünk oda. Tapasztalatunk szerint a nem trendi, nem divatos, nem ábrázoló, nem konkrét üzenetet közvetítő látványok működnek, mégpedig azért, mert a metrómegálló nem egy múzeum. Akik erre közlekednek, azok minden reggel és este kötelező érvénnyel ránéznek erre felületre, ez akár lehet egy évben hétszáz alkalom is.
A hármas metrón egy nap annyi ember utazik, mint a teljes országos vasúthálózaton összességében. Ez rengeteg alkalmat jelent arra, hogy a grafikával kapcsolatba kerüljenek az utazók. Ezért olyan dolgot keresünk, ami pont annyi teret enged a saját értelmezésnek, felfedezésnek, amennyitől jó ismerős lesz, nem pedig az, aki mindenáron rád akar kényszeríteni valamit.
Egyrészt a látványos és a háttérbe húzódó közti finom egyensúlyt kerestük, másrészt a régi állomás valamilyen formájú visszaidézését. Ezt leginkább a kék-piros színkombinációban, annak arányaiban hoztuk vissza. Emellett a dolgok anyagszerűségét is fontosnak tartottuk, mert szeretjük az ember által tervezett, nagyon szigorú rendszert egy annál ösztönösebb, természetesebb módon megmutatni. Olyan megoldást kerestünk, aminek nem minden milliméterét tervező találta ki, hanem van benne valamiféle spontán könnyedség.
Dóri és Fanni, grafikusként hogyan tudtatok ezekhez alkalmazkodni a tervezéskor?
Novotny Dóri: Hasznosak voltak a támpontok és folyamatos párbeszédben voltunk Mátéékkal. Fannival a korábbi munkáinkhoz teljesen máshogy kezdtünk hozzá: korábban általában volt egy ötletünk és azt kibontottuk, most viszont sokkal globálisabban kellett gondolkodnunk, az egészből kiindulva haladtunk a megoldás felé. Vizuálisan össze akartuk kötni a lamellás mennyezetet a gránitpadlóval valamilyen természetből inspirálódó motívummal. Fanni párja biológus, ő mutatta meg, hogy bizonyos minták a természetben matematikailag leírhatóak úgynevezett Voronoj-cellákként. Ez egy matematikailag leírható térfelosztási rendszer, ami a természetben a mikroszkopikus léptéktől a rovarok szárnyán át a ragadozók territóriumáig vagy egyes növények elterjedésének mintázatáig egyaránt fellelhető. Erre találtunk is egy programot, amely ezt legenerálta. Lényegében a számítógép segítségével terveztünk egy organikus mintát úgy, hogy a gócpontokat összesűrítettük azokon a helyeken, ahol tudtuk, hogy majd megállnak az emberek – például egy padnál.
Sall Fanni: A programnak az volt a sajátossága, hogy folyamatosan tudtuk változtatni a tervet, mindig az aktuális állapotot rendereltük, aztán alakítottunk rajta, amikor kellett. A Voronoj-mintázat hátterében egy másik, vázszerű rajzolat is létrejön azzal egy rendszerben, ennek részei jelennek meg a hálózatban háromszög alakú befoglalóformák képében. Ezekbe természetből inspirálódó motívumokat terveztünk.
Ha jól gondolom, ez volt az első olyan munka, amikor ilyen monumentális méretben kellett gondolkodnotok. Mivel járt ez, és hogyan értékelitek a végeredményt?
S. Fanni: Igen, ez volt az első alkalom, hogy ekkora méretben dolgoztunk. Dórival egyébként már középiskolás korunk óta barátok vagyunk, egy osztályba jártunk a Kisképzőbe. Már akkor voltak közös projektjeink, főként egymás iskolai munkájában segítettünk. Ő grafika, én pedig könyvműves szakot végeztem. A Képzőművészeti Egyetemen is évfolyamtársak voltunk, mindketten grafikaszakra jártunk, Dóri tervezőgrafika, én pedig képgrafika szakirányra. Ez most egy teljesen már típusú munka volt, mint a korábbiak, de a közös gondolkodás ugyanolyan nagyon jól ment.
N. Dóri: Amikor ott voltunk a kész megállóban és néztük a végeredményt, arra gondoltam, hogy ez már túlmutat a grafikán. A rajzolat addig volt grafika, amíg a számítógép előtt ültünk és terveztünk. Valahogy az egész inkább szobrászat lett, csodálatos dolog volt, ahogyan elkezdett a térben „működni”.
A. Máté: A grafika méretéből fakadó furcsa helyzet, hogy ez nemcsak egy olyan felület, ami szép és szórakoztat, hanem aminek különböző funkciói és nézőpontjai vannak. Elkezd épületként viselkedni: valahol le tudsz ülni mellé, valahol összeköt elemeket a térben, valahol messze megállsz és távolról nézed. Erre a sokféle viselkedésre jó ötlet volt a Voronoj-mintázat a háromszögekkel, mert amellett, hogy egységes látványt nyújt, rettentően változatos, részletgazdag, statikus és dinamikus is tud lenni egyszerre. Nagyon izgalmas volt számomra téri dimenzióban nézni egy képet, és azt, hogy az a térben milyen viszonyba kerül az emberekkel. Emellett elképesztő csapatjáték ekkora méretben dolgozni. Másfél évnyi szoros együttműködés és párbeszéd kellett a tervezők, kivitelezők, szakkivitelezők között ahhoz, hogy amikor megérkezik az utas és ránéz a falra, akkor számára teljesen természetes legyen, hogy a minta a falon egyenes vonalban fut végig.
Mit gondoltok, meddig lesz Budapest szerves része a grafika? Mekkora élettartamot lehet jósolni ennek a metróállomásnak?
A. Máté: Egy metróállomásnak egyfelől van esztétikai élettartama, gondolok itt arra, hogy a vizualitása elavul-e, de ettől én most nem félek. Másrészt van felújítási élettartama: körülbelül harminc-ötven évente vár az állomásokra egy nagyobb ráncfelvarrás, de egy jól sikerült vizualizáció túlélhet egy felújítást is. Harmadrészt az elhasználódással és vandalizmussal is számolni kell. Ezen a téren a BKV, mint az állomások fenntartója tehet sokat az állomások megőrzése terén. Maguk az anyagok egyébként kültéri homlokzatburkolati rendszerek, elég strapabíróak, ha vigyázunk rá.
N. Dóri: Vizualitásban törekedtünk arra, hogy ne valami trendit hozzunk létre, hanem univerzálisat, így bízunk benne, hogy a minta időtálló lesz.
Grafikai tervezés: Novotny Dóra és Sall Fanni grafikus tervezők, Antal Máté és Hajnal Soma építészek
Építészeti tervezés: Bright Field Studios Ltd.
Építész generál: Paragram Stúdió Kft.
Generál tervező: Főmterv Zrt.
Megrendelő: BKV Zrt.
Kivitelező: Strabag Zrt.
Novotny Dóra | Behance
Sall Fanni | Behance
Bright Field Studios | Web | Instagram
Szürke színfolt egy tarka negyedben | archimatika
Koncentrált napsütés, üvegbe zárva | Konyha x Sáfárkert
