Új kulturális bázis épült a Balaton-felvidéken

Új kulturális bázis épült a Balaton-felvidéken

A Káli-medence kapujában elterülő zánkai birodalom egy multifunkcionális kulturális tér, ahol koncertek, esküvők, fotózások, piac, lomi, jóga és elvonulások mind egymás mellett működnek. Íme, a Kisbirtok Kultbázis!

Öt év után megnyitotta kapuit a Kisbirtok Kultbázis, aminek megálmodója Szabó Andrea. Az egykori reklámügynökség-tulajdonos kiégése után vette meg az álmaiban sokszor felbukkanó, kőből épült pajtát, amely egy régi gazdasági birtok központi részeként üzemelt. „Minden vágyam az volt, hogy egy pajtában szervezzek rendezvényeket. Amikor megláttam a hirdetést, megdobbant a szívem és olyan lelkesedés ragadott el, amelyet már nem éreztem a saját, egyébként szintén nulláról felépített kreatív ügynökségemben” – mesélte az indulásról Andrea. „Anno, az ügynökségi munkák keretében több rendezvényszervezői feladatunk is volt. Sokat dolgoztunk a Zwack prémium márkáin – mint például a Moët, Dom Pérignon, Hennessy , ahol exkluzív eseményeket kellett kitalálni és megszervezni. Nagyon szerettem ezeket a feladatokat, hozzám tartozott a koordinációjuk. Itt rengeteg olyan ötlet valósult meg, amit szerettem, de sok olyan dologra nem volt már lehetőség, amit szívesen megvalósítottam volna. Ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy milyen jó lenne saját eseményeket szervezni, a saját ötleteimet megvalósítani” – részletezte.

Később a megvásárolt területet a szomszédos telkekkel is kibővítette, így alakult ki a mai, 3500 négyzetméteres, több helyszínből és épületből álló kulturális tér. Ennek fókuszában áll a pajtaépület, amely 150 fő befogadására alkalmas, és további kisebb-nagyobb terekkel, romépületekkel, valamint egy óriási kerttel válik teljessé. Az egyedi hangulat továbbá a régi értékek és az új megoldások keverékében rejlik. „Ahogy mondani szoktam, a kedvenc irányzatom az eklektika és a »cross culture«. A felújítás során megtartottuk a térségre jellemző vöröskő épületeket – ezeket felújítottuk, korszerűsítettük –, illetve kiegészítettük a Balaton árnyalataira emlékeztető színekkel. Ezek a színek visszaköszönnek a nyílászárókon és a pajta bejáratában található hatalmas, art deco stílusú üvegajtón is. A cél az volt, hogy egy olyan »sematikus« teret hozzunk létre, amiben bármilyen dekoráció, stílus, márka vagy elképzelés harmonizál az alaphangulattal” – mondta el Andrea.

A Kultbázis berendezését tekintve is szintén jelen vannak a régi és a modern bútorok, valamint az egyedi megoldások, mint az olajos hordókból kialakított kézmosók vagy a régi spalettákból készült ajtók. „Rengeteg barátom és ismerősöm hozza ide a számára kedves tárgyakat, amiknek már nem találnak helyet, de tudják, hogy itt majd otthonra lelnek. Én pedig tudom, hogy itt vannak velünk, és ez jó érzés. Bízom benne, hogy ez a sok szeretet azok számára is érzékelhetővé válik, akik megfordulnak majd a birtokon” – tette hozzá. „A tervem, hogy olyan értékes, élményközpontú eseményeknek adjak otthont, ahonnan haza sem akarnak majd menni. Legyen az esküvő, céges vagy családi rendezvény, egy szülinap vagy egy gasztropiac” – emelte ki a tulajdonos. Majd elmesélte, hogy több szenvedélyének is helyet ad Zánkán, például nyitott egy online lomi boltot, de kreatív partnereket is keres, akikkel tovább alakíthatja elképzeléseit, mert mint mondta, számtalan lehetőséget rejt a hely.

Fotók: Simon Kornél

Kisbirtok Kultbázis | Facebook | Instagram

továbbiak
Egy belsőépítész kiteljesedése textileken keresztül – Interjú Agnieszka Owsianyval
poland

Egy belsőépítész kiteljesedése textileken keresztül – Interjú Agnieszka Owsianyval

Gyakran találkoztunk már azzal a jelenséggel, hogy alkotók egyéb művészeti ágakban teljesedtek ki, mint az eredetileg tanult szakmájuk. A lengyel belsőépítész, Agnieszka Owsiany esetében ez a textileken keresztül jött létre. Agnieszka érzékenysége visszaköszön minden belsőépítészeti projektjében, azonban az összetett és csapatot igénylő munka mellett a textilek világába is belekóstolt, így
Valóban követ minket a telefonunk?
digitális

Valóban követ minket a telefonunk?

Az online világ hatására manapság már mindennapos téma az, hogy az internetes platformok, elektronikus eszközök és a keresők megsértik a GDPR és az emberi jogok több pontját is. Azonban kérdés, hogy ez valóban igaz? Tényleg tartanod kell attól, hogy a telefonod minden lépésedet figyeli? Lássuk, mi van emögött! Szerző: Kiss
Egy soha véget nem érő aratás Shanghajból
art

Egy soha véget nem érő aratás Shanghajból

A kínai Wutopia Lab egy használaton kívüli istállót alakított át színes land art-tá azzal a céllal, hogy a tanyasi kultúrát és a helyi építészetet hangsúlyozzák.  Az aranysárga, sötétvörös vonalakkal felfestett talaj egy bőséges aratóföldet idéz fel, ahol megdermedt az idő és örökké tart az aratás. A helyszín eredeti kapuépületét mozgatható