Új MAACRAFT termékek | A △○□ táska-kollekció

Új MAACRAFT termékek | A △○□ táska-kollekció

Kék és rózsaszín rafia, fűzvessző-háncs színes bőrpánttal. Kör, Négyzet és Háromszög, avagy Cyli, Cubi és Tria. Mutatjuk, az új természetes anyagokból készült, tavaszváró kézitáskákat a MAACRAFT-tól!

Ahogy a design márkák többségére, úgy a MAACRAFT működésére is hatással van a járványhelyzet, de minden nehézség ellenére a műhely tovább alkot; a kísérletezések mellett kreatív projektek megvalósításán és a műhely megújításán dolgoznak. Új táska-kollekciójuk az alapformákra épül, amelyben felfedezhetők a műhelyre jellemző védjegyek – a fonott fűzháncs, a kézzel festett rafia, illetve az ívelt rétegelt lemez ezúttal olyan új alapanyagokkal is kiegészül, mint a bőr és a réz.

A közel egy éve fejlesztés alatt álló kollekció ötlete egy korábbi kollaboráció újragondolásából született meg, amit a műhelyben dolgozó fiatalok valamilyen formában szerettek volna tovább folytatni.

A Tomcsányi divatmárkával együttműködve már korábban is foglalkoztunk táskákkal, de ezek csak limitált példányszámban készültek el. A műhelyben dolgozó srácok szerették volna folytatni, így terveztünk közösen egy gyorsabban előállítható és kisebb, kompaktabb kézitáskát, amely megmutatja a műhelyre oly jellemző anyagokat, technikákat. Így született meg a △○□  kollekció ötlete” – mondta el Szalkai Dani, a MAACRAFT vezetője.

A MAACRAFT működésére jellemző módon a műhelyben dolgozó autizmussal élő fiatalok készítik el a designer darabokat, és ez az új táskák esetében sincs másképp.

De hogyan zajlik egy ilyen folyamat? Miután kész egy termék koncepciója, a műhely dolgozói elkezdik a modellezést, amely folyamat mindig meghatározza a végleges formát és designt. A △○□ táskák esetében az alapanyagként szolgáló háncs anyagát a közösség együtt készíti elő, majd a házilag festett rafiaszálakat a műhelyben dolgozó Anasztázia, Marika és Noémi varrja össze. Az asztalos mester által előkészített fa rétegelt lemezt pedig a fiatalok hajtják a megadott formára, amelyet színes fa páccal festenek át. A fonott lapokat aztán Anett, műhelyvezető segítségével a fa lemezhez varrják. A MAACRAFT vezetője, Szalkai Dani is kiveszi a részét a közös munkából, aki sárgaréz szegecsekkel erősíti a bőr pántot a táskákra. A műhely tárgyain így az egész csapat kézjegye megjelenik, ami igazán egyedivé és különlegessé teszi az új kézitáskákat.

Számomra a műhelyben végzett munka egy nagyon izgalmas, fordított tervezési folyamat, hiszen tulajdonképpen a sérült munkavállalóink képességei és a műhely adottságai tudnak érvényesülni a formaterv megszületésében. Fontos, hogy ez egy alkotóközösség, tehát egy-egy tárgyon akár többen is dolgoznak, mivel a nálunk dolgozó fiatalok önálló munkavégzésre nem képesek. Így jellemzően részfeladatokat végeznek, amely részekből adódik össze a munkafolyamat egésze” – jegyezte meg Dani.

A táskák népszerűsítésére a MAACRAFT történetmesélő, misztikus hangulatú videósorozatot is készített, amelyből egyet alább is meg tudtok tekinteni.

Támogassátok ti is a műhelyben dolgozók közösségét, és nézzetek szét a MAACRAFT weboldalán, ahol a vidám táskák mellett egyéb kedves tárgyakat is beszerezhettek.

Fotók: Bartha Máté
Videó: Bartha Máté, Bartha Márk, Érdi Zsófia
Modell: Érdi Zsófia

Maacraft | Web | Facebook | Instagram


A MAACRAFT foglalkoztatási programjában autizmussal élő, értelmi sérült fiatalok, designerek segítségével készítenek egyedi termékeket. A kertgondozás és kézműves technikák elsajátítása segít képességeik fejlesztésében. A műhely célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmusra és az autizmussal élőkre, integrációjuk fontosságára.

továbbiak
Gyakorlati képzés online térben | GRID Enteriőr
architecture

Gyakorlati képzés online térben | GRID Enteriőr

Bár az enteriőrtervezés egy elég kézzelfogható szakma, ez nem zárja ki, hogy digitálisan oktassák. Legalábbis ezt bizonyítja az a rengeteg pozitív visszajelzés, melyet Bertóty Eszter és Bunyik Emese kapnak hallgatóiktól, akik elvégezték az általuk alapított GRID Online enteriőrtervező akadémia képzését. Mikor januárban elindították első kurzusukat, nem gondolták, hogy alig két
HYPE | Heti online programajánló
news

HYPE | Heti online programajánló

A világ vezető művészeti és design múzeumai nem fogynak ki az ötletekből, újabb és újabb, ráadásul egyre érdekesebb online edukációs anyagokkal jelentkeznek illusztrált oktatóvideók és komplex kurzusok formájában. Ha már tanulás, akkor egy hamarosan induló 3D kurzust is ajánlanánk, kikapcsolódásként pedig sok-sok filmet és egy izgalmas kiállítást a LOOP Gallery
Ginger Sprite
branding

Ginger Sprite

Még ha ezek Keletre nem is jutnak el hamar, a nagy üdítőital-gyártók időről időre mindenféle változatokkal próbálkoznak, mert a fogyasztók bizony nem csak a cukortartalom folyamatos csökkentését várják el, hanem mindemellett szeretnének kipróbálni minél több érdekes ízt, különleges párosítást. Az amerikai fogyasztók életébe így jött el a gyömbéres Sprite. „Kérek