Elkészült a Rīgas cirkusz rekonstrukciójának első szakasza, az épület elérhető kortárs cirkuszi előadások, művészeti rezidenciaprogramok és egyéb rendezvények számára.
A felújítás során a történelmi cirkuszépület falait és alapját megerősítették, illetve a kupola és az aréna is megújult, hogy minden tekintetbe megfeleljen a kortárs cirkusz igényeinek.
A rigai cirkuszépület, amely 1888-ban, Johans Fridrihs Baumanis építész tervei alapján épült, az egyik legrégebbi Európában, a balti államok egyetlen állandó cirkuszépülete, valamint nemzeti jelentőségű építészeti emlék. Az NRJA (No Rules Just Architecture) építész iroda 2022 végére fejezte be a cirkusz rekonstrukciójának első szakaszát. Az építészeti és tervezési megoldásokban az NRJA a „hozzáadás eltávolítással” elvét követte: a rejtett történelmi rétegek feltárásával az újdonság érzetét keltik. A jövőben további munkálatok várnak az épület homlokzatára, emellett a cirkusziskola és a lakóházak számára kialakítandó új térre.
Forrás: cirks.lv