A szürrealista illúziók és a történelem határai elmosódnak a 35 éves romániai születésű Keresztesi Botond alkotásain, mégis hátborzongatóan valósnak érezhetjük látomásos képi világát. A Budapesten alkotó festőművész munkáiban egyaránt felfedezhetjük a szimbolizmus, dadaizmus és szecesszió elemeit, amelyeket bravúrosan ötvöz a jelenkori konzumerizmus jellemző kiegészítőivel, illetve fotográfiákkal. Kollázsaiban a sík és a tér, valós és fiktív kontrasztjával kísérletezik. Így születtek meg a Matisse haláltáncát járó Teletabik, a Marsjáró Pinokkió, a géppisztolytestű nőszobor vagy éppen a Crocs-papucsos földönkívüliek.
Interjúnkban beszélgetünk pályafutásának néhány sorsfordító pillanatáról, digitális és analóg módszerek találkozásáról, és arról, hogy hogyan lesz ötletből kézzelfogható valóság.
Mindig is erre a pályára készültél?
A gyermekkori művészeti ábrándból egészen más kamaszkori iskolaévek lettek, amit egy otthagyott tanári szak követett, végül pedig a Képzőművészeti Egyetemen vettem újra a festészet felé az irányt. Később egy ösztöndíj segítségével tudtam elhelyezkedni. Mindeközben az avantgárd mellett a graffitis-gördeszkás szubkultúra is jelentős hatással volt a vizuális világomra, de manapság már csak ritkán foglalkozom ezzel a műfajjal.
Mikor jött el a fordulópont, amikor megtaláltad a „saját hangodat”?
A Horizont Galériában 2015-ben nyílt meg az RGB – Roman, Gothic, Baroque című kiállításom, amire az első nagy önálló tárlatomként tekintek. Azok a festmények jelölték ki a programom: azt, hogy a művészetemben alapvetően a történeti síkokkal és a történelemmel játszom. Ide készítettem a danse macabre egy általam elképzelt verzióját a Teletabikkal.
Nemrég a debreceni MODEM csoportos tárlatán találkozhatott a közönség néhány korábbi munkáddal. Mára számos nemzetközi kiállításon vettél részt Berlintől Kijevig, legutóbb pedig a tengerentúlon is. Mi volt a számodra a legmeghatározóbb nemzetközi siker?
Tavaly a New York-i The Hole Galleryben megjelent The opium smoker’s dream kiállításom kapott nagyobb visszhangot, ahol egy olyan illúziót próbáltam megteremteni, ami egyaránt hasonlít a szerhasználatból adódó toxikus élményhez, hallucinációhoz, illetve egy VR szemüvegben keletkezett látomáshoz is.
Milyen művészeti inspirációkból merítesz?
Az utóbbi időben az iparművészet kezdett el érdekelni, és azóta egészen más szemmel nézem a várost, az épülethomlokzatokat és olyan dolgokat veszek észre, amiket eddig még soha. A festészeten belül, a korombeli, New York-i Avery Singer munkái vannak rám nagy hatással. Igazán megfog a képi világa, és a technikája, hiszen egy időben én is előszeretettel használtam airbrusht. Pár éve pedig felfedeztem Jon Rafman művészetét, aki ugyan filmes háttérrel rendelkezik, mégis hihetetlenül érdekesnek találom az általa kreált univerzumot. Ő tulajdonképpen egy 21.századi Hieronymus Bosch, aki egy nagyon sötét, AI-központú világot épít 3D animációin keresztül.
Hogyan zajlik a munkafolyamatod?
Mindig van egy aktuális kattanásom, amelyből kialakul egy-egy vezérmotívum, amire az adott anyagot építem. Ez teljesen szabad és intuitív, használok saját fotókat és virtuális képanyagot is. Elsősorban az olajfestészetre koncentrálok, de szénrajzokat, papírmunkákat és installációkat is állítottam már ki. Én egyébként szeretem a klasszikus technikákat, mint a kerámia, az olajfesték, a pasztell vagy az akvarell. Jelenleg olajjal dolgozom, és azt hiszem, ez egy életre elég muníciót ad egy művésznek. Ezek az anyagok rengeteg lehetőséget tartogatnak, kiváló minőségűek és sokféleképpen lehet hozzájuk nyúlni. Általában egy munkán dolgozom egyszerre, először digitálisan készre csinálom a képet, majd maga a festés az már csak egy meditatívabb kivitelezési fázis. Én mindig digitálisan játszom el a dolgokkal, az intuitív, alkotói folyamat nekem ott történik.
Hogyan viszonyulsz az újgenerációs mesterséges intelligenciával működő képalkotó szoftverek elterjedéséhez?
Engem tavaly nyáron ért utol ez a hullám, de a világomat nem igazán rengette meg. Inkább egy szórakoztató tapasztalásként fogom fel, de nem változtatta meg azt, ahogyan a képekhez viszonyulok vagy ahogyan azokból építkezem. Rájöttem, hogy tulajdonképpen ugyanazt csinálom, mint a mesterséges intelligencia, ugyanis fotók, képek adattárából alkotok újat, újraértelmezem azokat, így változnak ezek a motívumok, csak kicsit emberibb módon. Az AI nem igazán ragadta meg a fantáziámat.
Mi az, ami jelenleg foglalkoztat?
A tavalyi év folyamata úgy zajlott, hogy a képeket festett hátterű terekben állítottam ki, és elkezdtem játszani azzal, hogy kontrasztba rakom az erős térhatású, vizuális elemeket egy ornamentikával a háttérben, ami viszont egy sík grafikus elem. Ez a kettő először egy érdekes kontrasztot adott, majd szépen lassan összecsúszott, így az újabb képeken már ezek az ornamensek a fő motívumok, és bennük jelennek meg a figurális elemek liquid-metálos formában.
Legutóbbi munkáidban többször megjelenik ez a körkörös liquid motívum, honnan jött ez a koncepció?
Szeretek festés közben dokukat, krimit hallgatni a műteremben, ezek gyakran hatással vannak rám. Még a Covid időszakból ered ez a motívum, akkoriban ugyanis sokat néztem a Tan kapuja Youtube-csatornát, és rengeteg buddhista előadást meghallgattam. Ez a körkörösség akkor fogott meg, és nagyon leegyszerűsítve így jött át a ciklikusság, nemcsak az élettel, de a történelemmel és a kultúrával kapcsolatban is. Az alkotás során a történelem, elsősorban a művészettörténet egy-egy szeletét gyúrom masszába. Én mindig tematizálom a korszakokat, a sajátomat is.
Milyen irányban kísérleteznél még?
A jövőben szeretnék tárgyakat belevinni a művészetembe, akár a képek keretére dolgozni saját kezűleg. Valamilyen 3D-tárgyalkotáson gondolkozom, amit hozzá tudnék adni. Emellett én magam is gyűjtöm a lemezeket, ezért nagyon inspirálnak az olyan megkeresések, mint például a Jazzbois borítóterve. Nagyon szívesen csinálnék más, hozzám közel álló magyar zenészeknek albumborítót. Ha már egyéb projektekről van szó: néhány barátom, a Rios crew deszkás bagázs készített egy szitát gördeszkalapra az egyik mintámból, amivel nagyon meg vagyok elégedve.
Mi a terved a közeljövőben a kiállításokat tekintve?
Mindig az volt az álmom, hogy egy Műcsarnok méretű intézményt megtölthessek hatalmas képekkel, tényleg nagy méretben. A MODEM is már egy remek alkalom volt, hamarosan pedig Hong Kongban várható egy tárlatom a Q Contemporaryhoz tartozó Double Q kiállítótérben, teljesen új anyaggal.
Kelet-Európa legszebb fürdői | Top 5
Láttad már? Itt van Budapest antivárosnéző füzete!
