fbpx
Nyomj Entert

Utcáról az elnöki lakosztályba

Amikor Szabó-Lencz Pétert azzal hívta fel műhelyében a londoni Twenty2Degrees belsőépítészeti stúdió kreatív igazgatója, hogy a budapesti Marriott Hotel nagyföldszinti és félemeleti dekorációjához keres magyar művészeket, még nem gondolta volna, hogy végül ő tervezheti szinte az összes képet, majd később az elnöki lakosztályba is kilenc művészi nyomatot készíthet. Nem sokkal ezután a prágai Marriott Hotel képanyagához is őt választotta a Twenty2Degrees, itt több, mint ötven munkája látható.

Baranyai Zoltán írása

Szabó-Lencz Péter 2003-ban döntötte el, hogy képzőművészként akar kiteljesedni, azóta tudatosan fejleszti magát és stílusát: egyfajta folytonosság és stílustranszformáció figyelhető meg munkáiban. A változás és a harmónia utáni vágy művészeti kifejezése a kezdeti urbánus formákat és képeket követően absztrakt formákban és harmonikus színekben jelent meg a Marriottba készített munkáiban, melyeknek befejeztével azonnal újabb utakra lépett: jelenleg is készül az újabb alkotásokra, amelyekben csak a művészet számít.

Kezdetben realistább képeket festett, majd 2009-ben elragadta a város, az urbánus létezés hangulata. A Budapest Avantgarde blog elindulása után megjelentek Budapest témájú képei, amelyek megadták művészetének a kezdő lökést. A Színes Város programjának keretében négyen: Trans, Fork, Void, valamint Péter is kaptak egy-egy megfestendő falat, illetve a Wichmann kocsma falán található térkép elkészítésére is szinte ugyanakkor kérték fel.

Ez egy nagyon szórakoztató és fárasztó időszak volt. Mélyvízben találtam magam, mert korábban soha nem festettem még ekkora felületre, így gyakorlat és tapasztalat hiányában közel három hétig dolgoztam a festményen. Franek, a daruskocsi kezelője az első két hétben szintén kivette a részét a munkából, együtt alapoztunk, segített a kitöltésekben és sztorizgatott egész nap. Két hét után le kellett adni a kocsit, így a maradékot egy tűzoltólétráról fejeztem be” – mesél a kezdetekről.

Ezek után jöttek a különböző lehetőségek, lakberendezési tárgyakra kerültek a munkái: kanapé, párna, táska, vintage bútorok viselik azokat büszkén, képei pedig egyéni és csoportos kiállításokon is megjelentek. Lassan printjeit is el lehetett érni különböző helyeken. A Budapest sorozat sok emberhez eljutott a médiamegjelenések és a kortárs kultúrára fókuszáló blog által.

Pályázatokon is indult, majd kisebb munkák után egyre komolyabb együttműködésekkel keresték fel. Sok új kapcsolatra tett szert, új ismeretségei olyan emberekhez fűzik, akik valami egyedit szerettek volna adni másoknak. Így életében egyre nagyobb szerepet kapott a dekorációs festés, miközben művészeti stílusa lassanként megváltozott. Lakberendezők, enteriőrtervezők, belsőépítészek keresték meg: megtetszett neki ez az irány, így mára több lakásban, irodában és cégnél megtalálhatóak munkái.

A Való Világ 5-ben is az ő grafikái virítottak a falakon több hónapon át, ami számára kiemelkedő lehetőség volt, örömmel tölti el, hogy ennyi emberhez eljuthatott a műveivel.

2018-ban egy decemberi napon éppen a műhelyében dolgozott, amikor csörgött a telefonja: Joseph Stella, a londoni Twenty2Degrees belsőépítészeti stúdió kreatív igazgatója hívta. Mint elmondta, épp a budapesti Marriott Hotel nagyföldszintjét és félemeletét újították ekkor fel, az enteriőrbe kerülő képekhez pedig magyar művészeket keresnek.

Levelezésük során sok nevet ajánlott koncepciójuk alapján, de a végén őt bízták meg majdnem a teljes képanyag elkészítésével, ami nagyjából harminc alkotást jelentett. Mellette Huszti János és Stefan Osnowski képzőművészek munkái kerültek be a projektbe. Péter absztrakt munkáival teljesen beleillett az elképzelésbe. Nem sokkal ezután felkérést kapott az elnöki lakosztály képanyagának tervezésére, ahová kilenc művészi nyomatot készített az Abcdekorral közösen.

A londoni stúdió közben elnyerte a prágai Marriott Hotel felújítását is, így meghívták arra a projektre is, oda már ötvennégy munkája került be.

Péter nemrég fejezte be a portugál Wyndham Grand Algarve Hotel festményeinek elkészítését: a legnagyobb kép ezek közt 160×240 cetiméteres. A kollekció sajnos a koronavírus és logisztikai problémák miatt nem indult még el Portugáliába, de hamarosan megoldódik a helyzet.

„A különböző együttműködéseket nagyon élvezem és kihívásnak tartom. Leginkább képeket szeretek festeni, de a kompozíciók, a szín- és a formavilág kompromisszumos megoldások eredményei, hiszen alkalmazkodni kell a tervezői koncepcióhoz és számos kritériumnak meg kell felelni.”

Legutóbbi munkái után kicsit visszavonult és eltávolodott az urbánus témáktól, színekben és formákban kezdett gondolkodni és kisérletezgetni. Régi grafikái már alig elérhetők, az a korszak elmúlt. Megrendelésre még néha készít képeket hasonló témákban, de jelenlegi absztrakt formái után már megvan az új irány, amivel nemsokára el szeretne kezdeni foglalkozni. Ez visszavezeti őt a városhoz, annak elmúlását egy speciális technikával megjelenítve.

PETYKA | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük