Ezúttal egészen Indiáig utazunk, ahol egy szlovák designer biokompozit alapanyagokkal kísérletezik, és elemezzük északi szomszédaink rozspálinkáját is. Eláruljuk, kik tervezik a Pohoda zenei fesztivál arculatát, és mesélünk arról a kelet-szlovákiai műhelyről is, ahol minden táskának története van. Ja, és egy csúcsszuper óvoda falai közé is bekukkantunk.
Malai biomaterials
Egy kis kelet-szlovákia faluból, Vinnáról indult útnak Zuzana Gombošová, és meg sem állt Délnyugat-Indiáig, ahol biokompozit alapanyagok előállításával kísérletezik, immár több, mint két éve. Előbb Csehországban tanult, majd londoni University of Arts-on szerzett diplomát, 2014-ben ’The Invisible Resorces’ elnevezésű projektjével: különféle mikroorganizmusokkal kísérletezett az egyetemen és saját házi laboratóriumában.
A Malai márkát egy indiai gépészmérnökkel közösen alapították: szerettek volna olyan növényi alapú anyagot előállítani, amely életképes alternatívája lehet a textiliparban használatos bőröknek. Az indiai Kerala államban meg is találták a megoldást: a helyi gazdáktól begyűjtik a kidobásra ítélt kókuszdiókat, majd a feleslegessé vált kókuszvízre rászabadítanak egy kis bakteriális cellulózt, és körülbelül 12-14 nap alatt a baktériumok el is végzik a rájuk bízott feladatot. Az így keletkezett zselé állagú anyagot növényi rostokkal dúsítják, hogy később a tartós, rugalmas anyag könnyen formálható legyen.
Tavaly ősszel egy sikeres crowdfunding kampány keretében közel 20 000 eurót gyűjtöttek a márka további fejlesztésére. Zuzana Gombošová többek között a TEDxBratislava és az Eastern Design Conference eseményeken is mesélt a projektről.
A Malai csapata elsősorban az anyagkísérletekre koncentrál, de már megjelent néhány divatkiegészítő (karkötők, pénztárcák, hátizsákok, tote bagek, övtáskák) is a kínálatban, és egy-két prototípus is napvilágot látott, például Lucie Trejtnarová és Eva Klabalova cseh designerek szandált terveztek a Malai anyagból. Tulajdonságait tekintve a Malai jó minőségű és strapabíró anyagnak bizonyult, antiallergén és vízálló is. És még a vegánok is örülhetnek neki!
Milk Design Directors
A pozsonyi IASAI food bar-ról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk: ott és akkor az étterem belsőépítészeti kialakítására fókuszáltunk, és csak érintőlegesen említettük a brandinget jegyző Milk Design Directors csapatot, pedig – ahogy kiderült számunkra – van mit a tejbe aprítaniuk. Kezdjük például azzal, hogy számtalan projektük mellett van saját design magazinjuk, a Backstage Talks (amire mi is örömmel rárepülnénk), és társalapítói annak a pozsonyi By Design Conference eseménynek, ahol 2020-ban olyan nagyágyúk tartanak majd előadást, mint a MUJI art directora, Kenya Hara, vagy Fabian Hermann az IDEO-tól. Wow!
Bizonyára nem a véletlen műve a névválasztás sem: a Design Directors megnevezés egy olyan csapatmunkát sejtet, ahol a designer nem pusztán az adott megrendelő vizuális igényeire kínál megoldást, hanem a márkaépítés, az üzlet felől közelít, s ehhez hívja segítségül a design, a vizualitás eszközrendszerét. A Milkben közel 20 fiatal dolgozik, nemcsak designerek, de üzletfejlesztéssel, üzleti startégiával, szövegírással foglalkozó szakemberek is.
Legyen az branding, visual identity, art direction vagy koncepcióalkotás, a kis csapatnak egész biztosan nem okoz gondot egyik feladat sem. Szlovákia legnagyobb és legnépszerűbb zenei fesztiválja, a Pohoda is nekik köszönhetően vált vizuálisan izgalmassá.
És ha már a Milk saját magazinját említettük, akkor arról is szólnunk kell, hogy kiadványtervezésben is elég királyak: az Artforum könyvesboltok saját kiadásban megjelenő lapjait, a Nová Dráma fesztivál kiadványait is ők álmodták meg. Sőt, találtunk egy Creative Incubators különszámot, amely a V4-es országokban működő intézményeket mutatja be. Lapozzatok bele!
uniformarchitects
Cseh és szlovák nyelvterületen lehet valami a levegőben, ha óvodákról van szó. Mutattuk korábban a cseh Liberec városában épült Nová Ruda óvodát, most pedig egy másik gyöngyszemre akadtunk, ezúttal Szlovákiában. Az uniformarchitects építészei által jegyzett óvoda láttán elakadt a szavunk. Medence, wellness részleg, mászófal – nem, ezek nem egy újépítésű lakópark extra szolgáltatásai, hanem a selmecbányai Guliver óvoda tartozékai.
A mindössze 9 hónap alatt épült kétszintes épület egy domboldalba ágyazódik. Első ránézésre nem is gondolnánk, hogy egy óvodával van dolgunk: a bejárat előtt elterülő hatalmas parkoló és tágas loggia elegáns és nagyvonalú.
Ez a homlokzat a megérkezőnek még nem fedi fel az épület tényleges funkcióját – az óvoda biztonságos, védelmező közege az épület déli oldalán válik egyértelművé számunkra (a nagy hátsó udvarra nyílnak a csoportszobák). A földszinten kapott helyet az öltöző, az étkező, a tornaterem és a wellness részleg, medencével, az emeleten találjuk a hálókat, a csoport- és játszószobákat. Az épületet alapvetően letisztultnak mondanánk, de korántsem unalmasnak – figyeljük csak meg a hátsó udvarra nyíló színes loggiákat. Na, ebbe az oviba mi is szívesen beköltöznénk!
Michal Slovák
Ha szlovák röviditalokat kellene felsorolnunk, szinte biztosak vagyunk benne, hogy dobogós helyezést érne el a Tatranský čaj. Most mutatunk még egyet, amit érdemes megjegyeznünk: a tealapú, gyógynövényes likőrön túl is van élet, ugyanis. A Morho márka prémium rozspálinkája számunkra nemcsak az alkoholtartalma miatt lehet érdekes, hanem a csomagolás miatt is (a márkanév egyébiránt az egyik legismertebb szlovák romantikus költő, Samo Chalupka azonos című versét takarja).
A cég Michal Slovák grafikust kérte fel az arculat és a csomagolás megtervezésére, aki a tradicionális szlovák népi motívumok finomításával, redukálásával érte el az elegáns, minimál hatást. A feliratok vertikális elrendezése csak még inkább ráerősít az üveg hosszúkás formájára, a ’MOR’ szócska alatt megbújó ’HO’ pedig már szinte vizuális jellé alakul át: eszünkbe juthat róla egy kulcs vagy a szlovák címer is (ez kicsivel lejjebb, az üveg alsó részében, lezárásként ismét felbukkan). Hasonló történik az alkoholfokot jelző % jellel is – itt a szlovák folklórból vett szekerce motívuma egészül ki két rozsszemmel.
Michal Slovák közel 10 éve mozog otthonosan a grafika világában, megfordult már New Yorkban, Melbourne-ben, Hondurasban is. Mint azt a fenti példa is mutatja, szakterülete a branding és a csomagolástervezés. A kézműves LYRA csokoládék csomagolásáért több nemzetközi díjat is bezsebelt, így például a Packaging of the Year díjat 2017-ben és a WorldStar Packaging Award-ot is.
2013-ban barátaival közösen úgy határoztak, hogy piacra dobják Szlovákia első ciderét. Ez lett a Jablčnô, aminek természetesen Michal tervezett arculatot. Az alapanyagot egy kis felvidéki településről, Karváról szerzik be, nem használnak mesterséges ízfokozókat vagy színezéket. A Jablčnô márkának nincsen tehát takargatnivalója, erre reflektál az átlátszó címke is az üvegen.
Amit még nagyon szeretünk tőle, az egy pozsonyi optika, a ZITAarculata, ahol ugyancsak a minimál stílus érvényesül, csipetnyi vizuális csavarral.
DORKA BAGS
Amikor egyik kedvenc szlovákiai design eseményünk, az Eastern Design Conference Facebook oldalán időztünk, figyelmesek lettünk pár igencsak klasszul kinéző táskára. Kiderült, hogy az előző évi fesztivál alkalmával használt molinókat a szervezők a DORKA BAGS márkának ajánlották fel, akik táska formájában új életet leheltek a reklámponyvákba. Mondhatnánk, hogy nincs új a nap alatt, hiszen hazai kedvencünk, a Medence Csoport is erre építette fel design vállalkozását.
A DORKA BAGS esetében nemcsak a megszokott újrahasznosításról beszélhetünk: ezeket a táskákat egy kassai szociális otthonban, a Dorka Centrumban élő nehézsorsú nők, anyukák készítik. Jó példája ez annak, hogyan lehet társadalmilag hasznos, szociálisan érzékeny egy design márka: itt nemcsak a különféle színű és méretű molinók, de a varrógépek mellett dolgozó nők is kapnak egy második esélyt egy új életre. Így lesz minden újrahasznosított táskának külön története (a brand mottója is: „Taška, ktorá má príbeh”, vagyis „A táska, aminek története van”).
Több Dorka Centrum is működik Szlovákia nagyvárosaiban, így Eperjesen, Zólyomban és Rózsahegyen is, ám egyelőre csak a kassai központban kerülnek ki DORKA BAGS jelzésű táskák a bentlakók kezei alól.
Az elkészült táskák megvásárlásával értelemszerűen az otthonban élő nőket, anyukákat és gyerekeiket támogathatjuk. Külön webshopjuk nincs, de a szlovákok Etsy oldaláról vásárolhatunk, ha szívesen támogatnánk a szervezet munkáját.
Kéthetente jelentkező sorozatunkban olyan cseh, szlovák és lengyel márkákat, design szpotokat mutatunk be, akiket érdemesnek tartunk arra, hogy felkerüljenek mentális design térképünkre. Kedvcsináló guide azoknak, akik a szokásos turisztikai látványosságokon túl másra is kíváncsiak.