Hogyan lett a reprezentatív sétatérből közösségi nappali, és mit árul el egy városról, ahogyan a zöldfelületeivel bánik? Glázer Attila, a Budapest 150 parkja című könyv szerzője évek óta szenvedélyesen kutatja és járja be a főváros közparkjait. Interjúnkban arról beszél, miért a park a legdemokratikusabb városi tér, hogyan írta át a Millenáris a budapesti „parkéletet”, mely helyszínek sűrítik magukba a város lelkiállapotát – és miért lenne ideje végleg száműzni a „Fűre lépni tilos” táblákat.
Hogyan változott szerinted a park fogalma az elmúlt 150 évben – reprezentatív térből közösségi nappalivá?
Legkorábbra 1813-ba ugranék vissza, amikor a pesti Szépítő Bizottság nyilvános pályázatot hirdetett az Ökördűlő, mai nevén Városliget parkosítására, amely egyébként a világ egyik első közpark-pályázata volt. Ez előtt is használták spontán módon a zöldterületeket, de akkor még nem volt meg a tudatos közösségi használat gondolata. Tehát nagyjából egy évszázados hazánkban a mai értelemben vett közpark szó használata és értelme. Reprezentatív terek ugyan léteztek korábban is, de azokat a mai értelemben nem „használták”. A tudatos parkhasználat pedig sajnos, vagy nem sajnos, attól függ, mennyire érzi magát jól a nép. Amíg az arisztokráciának egyértelműen a rekreáció tere volt egy kastély parkja, addig a többi társadalmi réteg egyszerűen dolgozott és dolgozott, majd otthon pihent. Ugorva az időben egy nagyot, érdekessége a kommunista időszaknak, hogy összefüggő zöldfelületek a lakótelepeken alakultak ki, melyek ilyen tekintetben sokkal élhetőbbek, mint a mai lakóparkok többsége. Ha valaki akkor már eszméleténél volt, emlékezhet a bizarr élményre, hogy a tízemeletesek napos oldalán feküdtek a kókusz illatú napozókrémmel bevont szomszéd lányok. Budapest „park életének” feltámadása, vagy, ha úgy tetszik új időszámítása a Millenáris park megalkotásával indult 2002-ben. Innentől datálódik, hogy a kerületek többsége kifejezetten elkezdett abban gondolkodni, hogy a park a jól-lét egyik alappillére lehet. Ezzel párhuzamosan fokozatosan szoktak rá az emberek arra, hogy nem csak május elsején lehet „kimenni” a szabadba, és hogy a Városligeten kívül is van park élet, adott esetben talpalatnyi gyepen is. A legnagyobb változást pedig szerintem az okozta, hogy elkezdett az átlagember is utazni. Rengeteg országban egészen egyértelmű, hogy a parkok kültéri kávézók, randihelyek, uzsonnázó szigetek és sportolási paradicsomok is egyben. Meglepő módon még hidegebb időben is. Ha nem is tudatosan, de innen lestük el mi is a jó szokásokat.
Mit árul el egy városról az, ahogyan a zöldfelületeivel bánik?
Nekem mindent, de nem szeretnék ennyire szubjektív lenni. Ha objektíven nézem, és a társadalmi hatást vizsgálom, akkor azt jelenti, mennyire fontos a városvezetés számára az emberek közérzete. Hiszen akik felismerték, tudják, hogy a legdemokratikusabb hely a park. Néhány kivételtől eltekintve ingyenesen látogathatóak, tehát mindenki számára elérhetőek. Nincs kötelező fogyasztás, de van tér és lehetőség a találkozásokra, az elcsendesedésre vagy éppen a harsány kacagásra. Ökológiai szempontból pedig – talán mondanom sem kell – olyan, mintha valaki a tüdejére figyelne, és letenné a cigit. Az esztétikát egyelőre kihagynám. Az tényleg ízlés kérdése.
Van-e olyan park, ami számodra Budapest „lelkiállapotát” sűríti magába?
Ha lehet, nem is egy példát mondanék, hanem több jellegzetességet. Negatívat, pozitívat egyaránt. Ettől lesz teljes a kép. A Kossuth tér szerintem a leglátványosabb példája a park félreértelmezésének. 100 évvel ezelőtt talán ilyennek gondolták az ország főterét, de mai szemmel olyan ez a park, mintha egy társastánciskola bejáratánál azt olvasnád egy feliraton, hatalmas piros betűkkel, hogy EGYMÁSHOZ ÉRNI TILOS. Egy ilyen intenzíven fenntartott parkban ücsörgő, beszélgető, magukat felszabadultnak érző embereket látnék. Ettől érzeném, hogy a világ egyik legcsodálatosabb épületének a környezete befogadó, nem pedig fegyelmező. A FŰRE LÉPNI TILOS feliratot éppen ezért száműzném mindenhonnan. Ha van kulturált parkhasználat, és elegendő forrás, igény és szakértelem a fenntartásra, akkor a parkok szépek maradnak. A Városliget már egy vegyes érzelmekkel teli ikonikus hely. Amíg valóban csodálatosan megújult már az egyik fele, és készen vannak a tervek a másik felére is, ahol „minden is van, mi egy parkhasználó álma”, addig nem szabad elfelejteni, hogy a parkba épített új épületek árából gyakorlatilag a teljes fővárosi zöldhálózatott fel lehetett volna újítani.
Budapest mindig az ország trendszettere volt, így akadnak olyan példák is, melyek nem csak követnek egy-egy világtrendet, de kifejezetten példát is mutatnak. Két park jut azonnal eszembe, melyek a jövő lelkiállapotát jelentik. Az egyik az újlipótvárosi Thurzó park. Az Önkormányzat visszavásárolt egy hatalmas betonplaccot, feltörette, parkot terveztetett, és megépült a város talán legtrendibb belvárosi parkja. Bárcsak az összes, ma parkolónak használt foghíjtelken ez történne. A másik a Pünkösdfürdő park, Óbudán. Ami előtte egy nyírt gyeppel borított, nyárra sárgává kiégő egyszerű gát volt, az ma egy példaértékű, biodiverz növénybeültetésekkel tarkított nagyszerű közpark. Minden olyan funkcióval, amit ma egy ilyen helytől várni lehet.
Hogyan állt össze a 150-es lista? Volt objektív szempont, vagy inkább személyes térkép?
Mérleg vagyok. Ez is, az is tehát. Objektív szempont volt az ismertség, a történeti fontosság, a minőség, az egyediség, a park jelenlegi állapota. De ezek mellett két fontos szubjektív szempont is segítette, mi kerüljön végül a könyvbe. Az egyik a kiegyensúlyozottság. Három kerületről akár külön könyv is születhetett volna, én viszont szerettem volna, ha minden kerületből mutatok szép példákat. Így bőven kimaradtak újbudai, XIII. kerületi vagy éppen csepeli példák. A másik szempontom pedig a különlegességek bemutatása volt. Így kerülhettek be olyan kincsek, mint a budai várban található Koller Galéria kertje, vagy a Zöld Pagony nevű látogatható magánkert is.
Mi volt a legmeglepőbb felfedezésed a kutatás során?
Maga a kutatás nem volt egyszerű, mert a legtöbb online cikk a mindenki által ismert helyeket említi százféleképpen, valamilyen aktuális eseményt megemlítve. De két hónap előkészület elég volt arra, hogy a kerületektől kinyerjem az összes információt, a legapróbb újdonságokat illetően is. A meglepő tehát leginkább az volt, hogy néhány honlap kivételével alig-alig akadt „parkos cikk”. A helyszínek bejárása során a legnagyobb meglepetést pedig az előítéleteim lerombolása jelentette, amit egyébként is imádok. Lerombolni a régi gondolatokat, újaknak helyet adni. Újpest, és a Nyócker’ bakugrással előzött meg sok kerületet a zöldfelületek fenntartását, újak építését illetően.
A klímaválság és a városi hőszigetek korában hogyan értékelődik át a park fogalma?
Nem szeretnék álnaiv lenni. Pontosan tudom, hogy a városi lakosság túlnyomó többsége a légkondi ON gombjának megnyomásával letudja a küzdelmet a felmelegedés elleni harcban. Nem is sejtve, vagy pontosan tudva, hogy a légkondi fűti a környezetet, miközben hűti a lakást. Pedig kézenfekvő lenne a megoldás: Irány a park! Nem tagadom, tízszer ennyi pad, asztal, közvécé, ivókút kéne ahhoz, hogy a park alternatíva legyen bárkinek egy nyári napon akár arra is, hogy onnan dolgozzon. Pedig nem vicc, működik a „park office”. Én a Gellérthegyre járok fel kánikulában (is).
Mely parkrehabilitációkat tartod valóban sikeresnek az elmúlt években – és miért?
Említettem már néhány szerethető példát, de álljon itt még egy, különlegesen jól sikerült, belvárosi alkotás. A Klauzál tér kutyapisiszagú, kiábrándító állapota a múlté. Városi nappali került a helyére Az utolsó fűszálig kicserélt park szerintem annyira jól sikerült, hogy éppen emiatt is féltem. A parkok megújításával kapcsolatban általánosságban meg kell említenem valamit, amit sokan talán nem is sejtenek. Egy park él, használódik, gyorsan pusztul el, ha nincs jó kezekben. Fenntartásukra évente el kellene költeni a bekerülési értékük 10%-át, hogy az olyan maradjon, mint átadáskori állapotában. Sőt, egy ilyen belvárosi, túlhasznált park esetében, mint pl. az említett Klauzál tér, még ennél is több kell ahhoz, hogy ne pusztuljon el egyszerűen azért, mert sokan szeretik és használják.
A Budapest 150 parkja című könyvem egyébként a kérdés megválaszolásáról is szól, lehet, éppen ezért nem is emelnék ki többet a sok közül, hiszen minden helyszín esetében mesélek egy kicsit annak nagyszerűségéről, és az ikonok segítségével mutatom meg, szerintem mire használható leginkább az adott hely. Legyen szó sportolásról, pihenésről, játszóterekről vagy a természet közelségéről. Éppen abból a célból is szerkesztettem így az oldalakat, hogy ne rohanjon mindenki a tíz, mindenki által ismert helyre, amelyek amúgy is túlterheltek, hanem fedezze fel a lakóhelyéhez legközelebbi csodákat. Ha pedig látogatóba jön Budapestre, legyen más úticél is, mint a Városliget vagy a Margitsziget.
Fotók: Glázer Attila
Egymásnak feszülő narratívák a kifutón | Ilyen volt a 17. Budapest Central European Fashion Week
A cseh bányák végnapjai
