Friss zine-válogatás a posztszovjet régióból | TOP5

Friss zine-válogatás a posztszovjet régióból | TOP5

Az utóbbi néhány évben már itthon is elterjedt a zine-kultúra, vagyis olyan fényképes vagy illusztrált, elsősorban képi tartalomra épülő művészeti magazinok készítése, amelyeket leginkább az alkotói szabadság jellemez. Akár azt is mondhatnánk, hogy itt mindent lehet: gyakran egy felépített koncepció köré fonódik legyen az zene, álom vagy egy megjelenített társadalmi csoport máskor pedig egy futó érzelem vagy tudatállapot vizualizációjában merülhetünk el.
Legújabb válogatásunkban öt, merőben különböző tematikájú zine-t gyűjtöttünk össze, hogy megmutassuk a műfaj sokszínűségét kelet-európai és közép-ázsiai viszonylatban.


Untold Stories No.1 Dream
BP-Zines | Budapest, Magyarország

Egy olyan részletesen illusztrált képregény-antológiát ismerhetünk meg az „El nem mondott Történetek” címet viselő friss magyar zine-ban, amelynek első száma az álmokról mesél. Méghozzá nem is akárhogy: tizennégy hazai alkotó munkája látható ebben a rizográf technikával készült kiadásban. Érdekessége, hogy kizárólag két színben követhetjük nyomon az álomképeket – narancsban és lilában hívnak egy különleges utazásra.

Az Untold Stories első nyomatait az Ukmukfukk Zinefeszten mutatták be, ahol rengeteg más művész alkotásai közül válogathattak az arra járók. A kiadás a BP-Zines gondozásában készült, akiknél meg is vásárolható.

BP-Zines | Web | Facebook | Instagram
Ukmukkfukk Zinefeszt | Facebook | Instagram


Real eyes zine
Varikina Studio | Belgrád, Szerbia

A Varikina kiadó egyik jellemző darabjában szerb underground fiatalok jelenítik meg sötét látomásaikat és érzelmeiket a pillanat kábulatában. Pavle Trifunović és Witty Wow közös alkotása arról, hogy milyen egy Z-generációs, bizonytalan jövő előtt álló, de mégis szerető szívű ember fejében lenni. Disztópikus képzavar.

Varikina Studio – Real eyes zine| Web | Instagram
@wittywow| Instagram


Unknown Person Paper Unknown
Anna Dial | Moszkva, Oroszország

Fordítva gondolkoznak, és ez be is jön nekik. Az Unknown Person beindulásakor Oroszország underground művészeti szcénáját tette láthatóvá úgy, hogy ismeretlen alkotókból csinált címlapsztárokat. A huszonhét éves Anna Dial illusztrátor, designer és animátor által 2018-ban indított, negyedévente megjelenő zine ma már megújult külsővel nyújt platformot az ország „outsider művészetének”.
Legújabb Postarchive kiadványuk az alkotók által előadott performansszal és videóval kiegészülő kiállítás keretében jelent meg októberben, Moszkvában.

Unknown Paper | Web | Instagram


Dik Fagazine
Karol Radziszewski, Martin Falck | Varsó, Lengyelország

A DIK Fagazine az első közép- és kelet-európai zine, amely kimondottan a homoszexualitással és a férfiassággal foglalkozik. Kiadványaiban archív queer kutatásokat ötvöz kortárs művészeti írásokkal, már 2005 óta, amely évben Varsó Pride felvonulását eltörölték. Akkoriban művészeti magazinként alapította a lengyel Karol Radziszewski, jelenleg Martin Falck szerkesztésében jelenik meg angolul.

Dik Fagazine | Web | Instagram | Facebook


Weird Sisters
Mokhira Suyarkulova, Oxana Shatalova | Biskek, Kirgizisztán

Bár gyűjtésünk utolsó darabja kiesik a kelet-európai régió határaiból, a posztszovjet kötelékek miatt mégis egy releváns és különleges zine, a Weird Sisters, amit 2014-ben alapított két lázadó szellemű kirgiz lány. A kötet tulajdonképpen szamizdatnak minősül, amely hazánkban is jól ismert műfaj. Mélyen gyökerezik az illegális tematikájú önkiadás gondolata a volt szovjet megszállás területein. Az alapítók megelégelték a mindennapos szexista megjegyzéseket és a patriarchális rendszert, ami körülveszi őket, ezért úgy döntöttek, ellenállásukat egy queer-feminista zine formájába öntik.


Forrás: Calvert Journal, Electronicbeats

továbbiak
Így néz ki III. Károly erdélyi fogadója
lifestyle

Így néz ki III. Károly erdélyi fogadója

Most bárki királyi családtagnak érezheti magát, aki lefoglal egy éjszakát III. Károly zalánpataki birtokán. Arról már korábban írtunk, hogy III. Károly nem igazán rajong a kortárs építészetért, a történelmi épületeketért és a régi hagyományokért viszont annál inkább. Talán épp ezért szereti annyira Erdélyt! A hírek szerint 1998-ban látogatott először a
Holnap indul a budapesti Szlovén Filmnapok
lifestyle

Holnap indul a budapesti Szlovén Filmnapok

Az esemény alkalmából Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Sanremo rendezője is Budapestre látogat. 2022. október 27-én csütörtökön 20 órakor Szlovénia 2022-es Oscar-nevezettje, a Sanremo vetítésével kezdődik az immár hatodik Szlovén Filmnapok a hagyományoknak megfelelően a budapesti Toldiban. A film operatőre, Peter Zeitlinger olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Vittorio Storaro, Zsigmond Vilmos
Holland Marcsi, aki az időben utazik, és imádja
lifestyle

Holland Marcsi, aki az időben utazik, és imádja

Marielle van Luijk, más néven Holland Marcsi egészen Utrechtből érkezett Mátészalkára, ahol népi ihletésű klasszikus zenével foglalkozik,  emellett pedig népviseleteket gyűjt. Első hallásra egészen váratlannak tűnhet az ő története, de ahogyan megismerjük, igazán egyértelművé válik, hogy miért is ez a valódi útja. Interjú. Magyar és holland felmenőkkel rendelkezel, ebből fakadóan