Tag

belgrád

Visszaállítják Belgrád történelmi belvárosát
lifestyle

Visszaállítják Belgrád történelmi belvárosát

Még a belgrádi állatkertet is elköltöztetik a központból, hogy a nándorfehérvári várnak is helyet adó Kalemegdant világörökséggé nyilváníthassák. Aleksandar Sapic, a szerb főváros polgármestere jelentette be a napokban, hogy elindítják a folyamatot, hogy Belgrád történelmi városközpontja, a Kalemegdan felkerülhessen az UNESCO világörökségi listájára, és ennek érdekében elköltöztetik innen a helyi
Friss zine-válogatás a posztszovjet régióból | TOP5
design

Friss zine-válogatás a posztszovjet régióból | TOP5

Az utóbbi néhány évben már itthon is elterjedt a zine-kultúra, vagyis olyan fényképes vagy illusztrált, elsősorban képi tartalomra épülő művészeti magazinok készítése, amelyeket leginkább az alkotói szabadság jellemez. Akár azt is mondhatnánk, hogy itt mindent lehet: gyakran egy felépített koncepció köré fonódik – legyen az zene, álom vagy egy megjelenített társadalmi
Az ember és a természet harmonikus összekapcsolása: a belgrádi LINKPark projekt
architecture

Az ember és a természet harmonikus összekapcsolása: a belgrádi LINKPark projekt

A zöldterületek növelésére minden kelet-európai nagyvárosban szükség van, azonban sokszor a régi, elhanyagolt állapotban lévő közparkok rehabilitációja is nagy kihívást jelent a városvezetés számára. A végtelen betontengerből való kiszakadást a fák számának növelésével és a növényzet megőrzésével igyekeznek segíteni, így a terek újragondolása során olyan koncepciók születnek, melyek központi eleme
Nemcsak hallhatjuk, hanem láthatjuk is a zenét a belgrádi hangversenyteremben
architecture

Nemcsak hallhatjuk, hanem láthatjuk is a zenét a belgrádi hangversenyteremben

A brit AL_A építész iroda egy különleges koncerttermet tervez Belgrádban, amelyet a zene mozgását követő drapéria fog baldachinszerűen beborítani. Az AL_A által tervezett épületben egy 1600 férőhelyes előadóterem, egy színpad, egy koncertterem és egy kreatív központ is helyet kap majd. A létesítmény az Ušće Parkban épül, a Száva
Újrahasznosított cipőkből épült a Nike sportpark Szerbiában
design

Újrahasznosított cipőkből épült a Nike sportpark Szerbiában

Nem kevesebb mint húszezer darab újrahasznosított tornacipőből készített szabadidőparkot a Nike, a londoni székhelyű Accept & Proceed kreatív ügynökséggel együttműködésben. Az Újbelgrádban épült projekt a “Move to Zero” mozgalom részeként valósult meg, ami a sportóriás törekvése a zéró szén-dioxid kibocsátás és a zéró hulladék iránti elköteleződés irányában. A helyszín az Újbelgrádban
Kelet-Európa sokszínű tornyai | TOP 5
egyéb

Kelet-Európa sokszínű tornyai | TOP 5

Kelet-Európa kulturális és építészeti változatossága kézzel fogható: rengeteg stílus és kor épületei váltakoznak és egészítik ki egymást ezen a területen. Tökéletes példák erre a régió tornyai, amelyek nemcsak a funkciójuk tekintetében különböznek egymástól, hanem külsejük is nagy változatosságot mutat. UFO | Pozsony, Szlovákia Pozsony egyik fontos nevezetessége az UFO kilátótorony, amely
Pazar butikhotelek Kelet-Európából | TOP 5
poland

Pazar butikhotelek Kelet-Európából | TOP 5

Belvárosi helyszín, kiváló konyha, személyes, egyedi légkör és izgalmas enteriőrök: a kis méretű butikhotelekben kiemelt figyelmet fordítanak a vendégek igényeire. Mai válogatásunkban kiválasztottunk kedvenceinket Kelet-Európából. Hotel San Giorgio | Vis, Horvátország Vis szigetét a festői szőlőskertek, a római kori romok, a homokos tengerpart és a mélykék tenger miatt érdemes meglátogatni. A
East by MADA_Belgrád | 5 Instagram-profil, amit neked is érdemes követni!
east

East by MADA_Belgrád | 5 Instagram-profil, amit neked is érdemes követni!

Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović, a MADA stúdió alapítói ezúttal belgrádi hangulatú Instagram-feedeket osztottak meg velünk. Mutatjuk! @belgraderaw View this post on Instagram A post shared by Belgrade Raw (@belgraderaw) @marka_zvaka View this post on Instagram A post shared by Marka Žvaka (@marka_zvaka) @stare_slike_
East by MADA_Belgrád | 5 zene és 1 film, ami elhozza Belgrád hangulatát
east

East by MADA_Belgrád | 5 zene és 1 film, ami elhozza Belgrád hangulatát

Belgrád zenei szimbóluma, a város kedvenc előadója és egy nyolcvanas éveket idéző dal, vagy egy film, pontosabban egy városi komédia a belgrádi éjszakában: ma zenéket és filmet ajánlunk. A MADA építészeti stúdió alapítói, Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović filmeket és zenéket ajánlva segítenek ráhangolódni a belgrádi életérzésre. ZENE
East by MADA_Belgrád | 5 hely, amit neked is érdemes felfedezni!
east

East by MADA_Belgrád | 5 hely, amit neked is érdemes felfedezni!

Belgrád egyik jellegzetes szigete, a város dunai kikötőjének hangulata, egy földalatti titokzatos város, egy meg nem épült múzeum és a legjobb kilátás Belgrád óvárosára: mindegyikről olvashattok mai cikkünkben. A MADA építészeti stúdió alapítói, Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović olyan belgrádi helyszíneket mutatnak be, amelyek számukra szimbolikus jelentéssel bírnak.
East by MADA_Belgrád | 5 épület, ami a város történetéről mesél
architecture

East by MADA_Belgrád | 5 épület, ami a város történetéről mesél

Egy tíz évre bezárt múzeum, Európa egyik legnagyobb előadóterme, egy eredetileg hatalmas kiállítások színteréül szolgáló, majd a második világháború idején funkcióját vesztett, elhagyatott épületegyüttes, és Belgrád legkisebb, de a legsűrűbben lakott városnegyedének lakótömbjei egyaránt főszereplők cikkünkben. Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović, a MADA építészeti stúdió alapítói olyan épületeket
East by MADA_Belgrád | 3 könyv, amit olvass el a városról!
east

East by MADA_Belgrád | 3 könyv, amit olvass el a városról!

A szerb főváros egy ikonikus gördeszkás kalandjain keresztül; elméletekből, kutatásokból és valós történetekből összefonódó novella a város építészetéről; a huszadik század egyik legnagyobb modernista fejlesztése, avagy Belgrád kompromisszumok nélkül, kutatói és tudományos szemszögből. Felkérésünkre a MADA stúdió alapítói, Nikola Andonov, Aleksandar Ristović és Stefan Stojanović építészek gyűjtötték össze az őket
Kelet-Európa legjobb vízparti éttermei | TOP 5
gasztronómia

Kelet-Európa legjobb vízparti éttermei | TOP 5

Nincs is annál jobb érzés, mint egy kellemes nyári estén üldögélni a vízpart mellett, hallgatva, ahogy a hullámok nekicsapódnak a stégnek falatozás közben. Mai válogatásunkban egybegyűjtöttük Kelet-Európa egyedülálló vízparti éttermeit, amelyekben a gasztronómiai különlegességek és az exkluzív enteriőrök sem maradhatnak el. Mlýnec Étterem | Prága, Csehország Kortárs gasztronómiai élmény közvetlenül a
Kortárs Művészeti Múzeum | Belgrád, Szerbia
architecture

Kortárs Művészeti Múzeum | Belgrád, Szerbia

Harmadik szakaszához ért PACE X HYPEANDHYPER című sorozatunk: az utolsó etap során az Emlékezet kategória alá sorolt épületeket mutatjuk be, elsőként a belgrádi Kortárs Művészeti Múzeum modernista épületét. Közép- és Kelet-Európa kortárs építészeti projektjei közül eddig két kategória mentén ismerkedhettünk meg épületekkel a PACE Projectnek köszönhetően: az Innováció és a
Nova Iskra co-working | Belgrád, Szerbia
architecture

Nova Iskra co-working | Belgrád, Szerbia

Ahogyan a co-working helyek általában, úgy a belgrádi Nova Iskra kreatív hub is a kollaborációt szeretné elősegíteni használói között. Hogy milyen terek segítségével éri el ezt az inspiráló hatást, az kiderül PACE X HYPEANDHYPER innovatív közösségi tereket bemutató sorozatunk e heti cikkéből. Az épített környezet viselkedésre és mentális állapotra való
Brutalista illusztrációk
architecture

Brutalista illusztrációk

Az elfeledettnek hitt brutalista építészet mára újra reneszánszát éli. A hatalmas tömegérzetet közvetítő, nem csak betonból alkotott, erődítményszerű épületszerkezetek könyvek, művészeti és designprojektek, valamint dokumentumfilmek inspirációs forrásaivá és főszereplőivé vált. A szerb származású Jovana Radujko illusztrációi személyes emlékeket megragadva tisztelegnek a brutalizmus előtt. Jovana Radujko építészetet és enteriőrtervezést tanult, majd
Natúr szépség |  SOFI Belgrád
architecture

Natúr szépség | SOFI Belgrád

A hibákban rejlő szépséget hangsúlyozza a belgrádi SOFI natúrkozmetikai üzlet enteriőrje, melyet egy helyi építész stúdió, a Studio Autori tervezett. A szerb SOFI [http://www.sofi.rs/en] natúrkozmetikai cég filozófiáját tökéletesen leképezi a márka belgrádi üzlete: ahogy a termékek esetében is, úgy az enteriőrben is inkább a nyers természetességen
MORF | Brutalista ékszer
design

MORF | Brutalista ékszer

Ékszerek, amelyek jelentéstartalommal bírnak – a belgrádi Morf stúdió alapítói, Nina Lazić és Nemanja Vuksan a brutalista építészet esztétikáját ültetik át kifinomult, szoborszerű ékszerdarabokba. Történetmesélés, divat és design egy termékben. Mutatjuk! A Morf stúdió 2020-ban jött létre, de története régre nyúlik vissza; Nina és Nemanja egyaránt Belgrádban nevelkedett és tanulmányaikat is