fbpx
Nyomj Entert







12 dolog, amit tudnod kell a Design Centerről

Ez a Design Center nem az a Dizájn Center. Semmi köze Fábry Sándorhoz, ám annál inkább meghatározó jelentőséggel bír a hazai design történetében. Mi volt a Design Center feladata? Milyen események zajlottak a Gerlóczy utcai bemutatóterem falai között? Mit takar „a bizalom háromszöge” kifejezés? Eláruljuk.

A Design Center történetét bemutató „A Design Center. A hazai design intézményrendszere 1975 és 1991 között” című tanulmány a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj keretén belül valósult meg: egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk a kutatás részleteiről, most pedig elárulunk néhány érdekességet a Design Center történetével kapcsolatban.

Dizájn Center? Design Center!

Sokunk fejében élénken él még, ahogy Fábry Sándor kellő alapossággal és cinizmussal elemzi a szocializmus ránk maradt hagyatékát: a kacsintós pénztárcát, az almaszeletelőt, a bólogató kutyát. Fábry még 1990-ben, a Hócipő lapban indította útjára a Dizájn Centert, majd később önálló showműsorába is beemelte azt, mosolyra fakasztva ezzel a magyar tévénézőket. Jelen esetben azonban arról a Design Centerről beszélünk, mely nemcsak írásmódjában tér el Fábry humoros blokkjától, de küldetésében is teljesen mást takar.

A Design Center az egykori Kereskedelmi Kamara fennhatósága alá tartozott, hivatalos elnevezése pedig ez volt: Ipari Formatervezési Tájékoztató Központ. Az intézményt az 1975-ös Minisztertanácsi határozat hívta életre (ugyancsak ebben a rendeletben az Ipari Formatervezési Tanács létrehozását is kimondták, mely intézményt ma Magyar Formatervezési Tanács néven ismerünk). A szervezet előkészítő munkálatainak befejezése után a Design Center végül 1977-ben kezdte meg hivatalosan működését.

Kié az ipari forma?

Bár a hazai formatervezés és a rendszerszemléletű tervezés története már korábban elkezdődött, a szárnyát próbálgató magyar design a hetvenes évek közepéig gyakorlatilag biztonságot nyújtó, szervezett intézményi háló nélkül létezett.[1] Az 1975-ös törvény elsősorban ezen a területen igyekezett rendet tenni, ezért a fontosabb feladatokat háromfelé osztotta: a Tanács foglalkozott a formatervezés elméleti és gazdasági vonatkozásaival, a Design Centernek jutottak a kiállítások és az információ-szolgáltatás, míg a régi motoros Képző-és Iparművészeti Lektorátus gyakorolta a bírálati jogokat. A triumvirátus kapcsolata azonban nem volt felhőtlen: az intézményi szereplők nem ápoltak szoros kapcsolatot egymással ezért a design ügyét is eltérő szemlélettel, sokszor egyéni problémaként kezelték. Kiállítási tevékenységével a leglátványosabb eredményeket kétségtelenül a Design Center érte el.

Mi volt a Design Center feladata?

„A központ tevékenységének célja a formatervezés színvonalának emelése, tárgyi környezetünk minőségének javítása, a magyar ipari termékek piaci értékeinek és exportképességének növelése érdekében” – olvashatjuk abban a tervezetben, melyet Pohárnok Mihály, a Design Center megbízott vezetője fogalmazott meg, az 1970-es évek közepén. Pohárnok – akit a híres Házgyári Konyhaprogram[2] kezdeményezőjeként is ismerhetünk – elképzelése az volt, hogy a Design Center legyen az a szervezet, mely hidat épít a kulturális szféra és a gazdasági döntéshozók között, segíti a tervezők és gyárak egymásra találását. A központ tulajdonképpen propaganda feladatot látott el: különféle szakmai események, kiállítások, fejlesztési projektek, kiadványok formájában népszerűsítette a hazai formatervezést.

Bemutatóterem a Gerlóczy utcában

A Design Center irodája az alapítást követően egészen 1980-ig az egykori Rosenberg házaspár utcában (ma Hold utca – a szerk.) működött. Annak érdekében, hogy feladatait kellőképp elláthassa, egy nyilvánosan is látogatható „főhadiszállásra” volt szüksége: ez lett a Gerlóczy utcai bemutatóterem, mely 1980. március 11-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt (ma a Gerlóczy Kávéház üzemel itt).

A Design Center a helyiséget a Kulturális Kapcsolatok Intézetétől „örökölte”: a belsőépítészeti munkálatok elvégzésével Bánáti János belsőépítészt bízták meg. Az átalakítás kivitelezője a Mátravidéki Szövetkezet volt, a világítási megoldást a Szarvasi Vas- és Fémipari Vállalat dolgozta ki, a galériára Almedia bútorelemek és görgős Gádor-székek kerültek, a szőnyegpadló a Soproni Szőnyeggyárból érkezett. A földszinten a recepció és a kiállítótér kapott helyet, a folyóiratokat és a terméknyilvántartás dokumentumait a galérián helyezték el. A kiállítótérben elsőként a „Terített asztal” című kiállítás valósult meg, ahol magyar, finn és német (NDK) termékeket mutattak be.

A Design Center Gerlóczy utcai bemutatóterme, 1980. Forrás: Design Center, archívum.
A Design Center Gerlóczy utcai bemutatóterme, 1980. Forrás: Design Center, archívum.
A Gerlóczy utcai bemutatóterem kiállítóterme és recepciója (1980). Forrás: Design Center, archívum.
A Gerlóczy utcai bemutatóterem olvasóterme a galérián (1980). Forrás: Design Center, archívum.

Design kereskedés

A kamarai tagok számára a Design Center igazi kakukktojásnak számított, az együtt töltött több mint két évtized alatt mégis békés, bár kissé érdektelen szimbiózis alakult ki a háttérintézménnyel. A Kamara neve és hajdani jelenléte lassan elhalványul a Design Center történetében[3], a világra nyíló csatornákat azonban kétségtelenül a Nemzetközi Osztály nyitotta ki számukra. Működésük alatt 25 hasonló keleti és nyugati szervvel vették föl a kapcsolatot, részt vettek a világszervezetek (ICSID, IFI, ICOGRADA) munkacsoportjainak tevékenységében, előadókat és kiállításokat importáltak Budapestre. A tervezőközvetítés módszertanát például a londoni társintézménytől lesték el, folyamatos volt a hazai tervezőgárda informális továbbképzése a külföldi előadók szemináriumain (Design Fórum), kiállításaikon a legmenőbb külföldi tervezőirodák mutatták be termékeiket – Olaszországtól Japánig. Ha pedig designról volt szó, az exponátum általában elkerülte a képzőművészeti tárlatoknál általános engedélyeztetési procedúrát – a Gerlóczy utcai kiállítóteremben ezért csak úgy csillogtak-villogtak a fogyasztói kultúra dekadens produktumai. Nem kevésbé volt sztár a Design Center vezetője, ha külföldön adott elő: a ‘72-es Házgyári Konyhaprogramnak gyorsan híre ment a világban – külföldön nem volt akkor izgalmasabb egy alulról szerveződő társadalmi célú projektnél és annak folytatásánál.

„Formatervezés az USA-ban” című kiállítás, 1978. Forrás: Design Center, archívum.
A szocialista országok formatervezési intézményeinek értekezlete a Kereskedelmi Kamarában, 1979. Forrás: Design Center, archívum

Ha ipari formatervezőre van szüksége

A Design Center egyik fontos feladata volt, hogy adatbázist építsen: 1976-ban megkezdődött a hazai tervezők név- és címjegyzékének összeállítása, a nyilvántartásban szereplő tervezők tevékenységét dokumentáló anyagok gyűjtése. A tervezői nyilvántartás kiépítése azért is volt fontos, mert ez alapján a Design Center könnyebben tudott tervezőt ajánlani az intézményt felkereső gyári vezetőknek, gyártóknak. 1984-ig körülbelül 1300 tervező adatai (iskolai végzettség, szakmai ismeretek, referencia munkák, nyelvismeret stb.) kerültek be ebbe a nyilvántartásba. A tervezőközvetítés egyik ikonikus példája a Gollob József tervezte „Safari” hőpalack története, amely itt, a Design Center falai között indult: a Nagykanizsai Üveggyár vezetője 1977 márciusában felkereste a központ vezetőségét, hogy ajánljanak a figyelmébe ipari formatervezőt, aki vállalná műanyag burkolatú hőpalackok tervezését. A később díjnyertes hőpalackról és tervezőjéről egy korábbi Tárgyfétis cikkünkben már beszámoltunk.

A Gollob József által tervezett hőpalackok (balról jobbra): „Camping”, „Safari”, „Víkend”, „Club”. Forrás: Gollob József archívuma.
Gollob József, a hőpalackok tervezője. Forrás: Gollob József archívuma.

„A bizalom háromszöge

Szerencsés, akinek otthonában akad olyan használati tárgy, melyen a Kiváló Áruk Fóruma által használt védjegy szerepel. „A bizalom háromszögének” nevezett matricát azok a termékek kaphatták meg, melyek mind műszaki, mind esztétikai szempontból megállták a helyüket a hazai piacon. Ahhoz, hogy ezt a védjegyet egy termék kiérdemelhesse, komoly zsűrizésen kellett átesnie: ebben a termékminősítésben vállaltak szerepet a Design Center munkatársai, és segítették ezáltal a pályázat lebonyolításáért felelős Országos Piackutató Intézet munkáját. A pályázati dokumentációban többek között ilyen mondatokat is olvashatunk: „A szórásra szolgáló műanyag kupak a sót túladagolja” vagy „Az embléma túlbonyolított” vagy „A nylon tasakon a szavatossági időt, illetve a gyártási időpontot egyértelműbben kellene jelezni.

Design Center az iskolapadban

A Design Center a felnövekvő generáció edukálását is fontosnak tartotta. A Központ a Magyar Televízió Iskolatelevízió Szerkesztőségével közösen indított pályázatot 1985-ben, ez volt a „Tervezzünk tárgyakat”. Az angol minta alapján szerveződő pályázatra 9-18 év közötti tanulók jelentkezhettek olyan újszerű termékötlettel, mely egy tetszőleges hétköznapi problémára igyekezett megoldást nyújtani. A verseny nagyon népszerű volt az iskolások körében: 1985-ben 800, 1987-ben pedig már 2000 pályamunkát kellett értékelnie a szakmai zsűrinek. A kreatív találmányok között találunk kádcsengőt (mely a fürdővíz vízszintjének jelzésére szolgált), univerzális tepsit, biciklizés során használatos visszapillantó szemüveget is. Az egyik ikonikus pályamunka egy pécsi diák nevéhez köthető: a „világító görbebot” azt a célt szolgálta, hogy a nagymama a lakás sötétebb pontjain ottfelejtett botot könnyedén megtalálhassa. Szerencsére, a pályázati anyagok egy része most is elérhető, sőt korabeli felvételekbe is bepillanthatunk!

A „Tervezzünk tárgyakat” pályázatot népszerűsítő plakát, 1986. Forrás: Design Center, archívum.

Az általános iskolák első osztályos tanulóinak készült a Design Center szerkesztésében megvalósult „Anyagok” tankönyv. A képes munkafüzet „a gyermekekkel játékos formában érzékelteti az anyagok technikai tulajdonságait. (…) Ezzel kívánja fejleszteni a gyerekek anyagminőség iránti érzékét, játékos alakító kedvét, készségét” – olvashatjuk az 1981-ben megjelent kiadvány bevezetőjében.

A konyhától a fürdőszobáig

A Konyhaprogram környezetalakítási kísérletének jó emléke sosem halványult el teljesen, ezért annak továbbfejlesztett, „intézményesített” mintájára a nyolcvanas évek elején hasonlót álmodtak meg a lakás egy másik kiemelt terepén – a fürdőszobában is. Bár a hazai gyártókkal való koordinált együttműködés ezúttal nem jutott túl az ígéreteken, mégis ez volt ez első olyan projekt, amiben a szervezet nem közvetítői, hanem operatív szerepet látott el. Az ún. fejlesztési programokat (nevezzük őket így), azután olyan munkák fémjelezték, mint a Kamara Bútoripari Tagozatával közös Tervbank I – III.  megvalósítása vagy a Baranya Kereskedelmi Vállalattal létrehozott Formatervezési Tárgyak Boltja (1983). A programok közös jellemzője kizárólag a Design Center aktív, alakító jelenléte volt: a Tervbank eredménye például mindig egy börze volt, ahol a Design Center mentorálásával beérkezett ötletterveket kínálták megvásárlásra, míg a Formaboltban szakértőik által válogatott jó minőségű, stílusban összehangolt magyar ipari, sokszor KÁF emblémával szavatolt termékeket árultak.

A „Fürdőszoba berendezése” című kiállítás, 1981. Forrás: Design Center, archívum.
A pécsi Formabolt megnyitója, 1983. Forrás: Design Center, archívum.

Örökség

A szocializmus édes-mostoha örökségét a Design Center már a nyolcvanas évek közepén tüzetes vizsgálat tárgyává tette, ami egyben kiállítási tevékenységének egyik csúcspontja is lett. Az „Örökség: Tárgy- és környezetkultúra Magyarországon, 1945–1985” a korszak designtörténeti jelentőséggel  bíró magyar anyagait gyűjtötte össze és dokumentálta az Ernst Múzeumban. A cél nem a „szuperdesign”, a tökéletes prototípusok, hanem a szociológiai vonatkozással bíró, kiemelkedő értékű használati tárgyak bemutatása volt. A kiállítást a környezetkultúra mentén osztották tematikus csoportokra: külön szekció jutott az utcának, a munkahelyi és lakókörnyezetnek, az öltözködésnek és a tervezőgrafikának is. A szekciókat ötéves blokkokban, időrendben mutatták be. Ha találkoztok a katalógusával az antikváriusnál, érdemes azonnal lecsapni rá, ritkán bukkannak föl a piacon… 

Az „Örökség: Tárgy- és környezetkultúra Magyarországon, 1945–1985” kiállítás plakátja, grafikus – Zsótér László (1985). Forrás: Design Center, archívum.
Az „Örökség: Tárgy- és környezetkultúra Magyarországon, 1945–1985” című kiállításának katalógusa (részlet), 1985. Forrás: Design Center, archívum.

Ipari Forma, a „hazai design szaklap

A Design Center gondozásában jelent meg kéthavonta az „Ipari Forma”[4] című folyóirat. A lapban esettanulmányok, kritikák, elemzések, designtörténeti tanulmányok szerepeltek, de helyet kaptak benne külföldi folyóiratokban megjelent cikkek magyar nyelvű kivonatai, illetve az Ipari Formatervezési Iroda és a Design Center kiemelten fontos eseményeiről szóló hírek, tudósítások is. A lappal a Design Center szándéka az volt, hogy a gazdasági döntéshozók és vállalatvezetők minél közelebbről megismerjék és megértsék az ipari formatervezésben rejlő (gazdasági) potenciált.

Boldog születésnapot, Design Center!

Pohárnok Mihály élénken emlékszik a Design Center 10. születésnapjára: az évforduló alkalmából 1987. november 13-án a bemutatóterembe vártak minden olyan partnert, barátot, újságírót, aki kapcsolatba került az intézménnyel. A reggel tíz és este tíz óra között tartott születésnapi bulin – ahogy azt illik – tortával és apró ajándékkal várták a vendégeket.

A Tízéves Design Center születésnapi fogadása, 1987. Forrás: Design Center, archívum.

„A Design Center. A hazai design intézményrendszere 1975 és 1991 között” című tanulmány a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj keretén belül valósult meg, 2019-ben. A tanulmány szerzői: Mayer Kitti és Szőnyeg-Szegvári Eszter.


[1] 1954-ben a népművelési miniszter elnökletével  létrehozták az Iparművészeti Tanácsot, ami a művelődésügy érdekeltségeitől meglehetősen távolesően, igyekezett megszervezni a tervezőművészek érdekvédelmét, a tervezés-termelés-kereskedelem hármasának „üzemeltetését”. A Tanácsnak pionír szerepe volt, de az egyszemélyes hadsereg – valós jogkörök hiányában – a szervezetlen magyar design terepén nem volt lehetősége a valós erőkifejtésre.

[2] A Házgyári Konyhaprogram 1972 decemberében azzal a céllal indult, hogy megteremtse a házgyári konyhák zavartalan működéséhez szükséges tárgyi feltételeket.

[3] És az építészettörténetben is: Pintér Béla épületét 2018-ban bontották el. Itt még megnézheted milyen volt egykor: http://www.kiscellimuzeum.hu/magyar_kereskedelmi_kamara_szekhaza

[4] Az 1976-ban alapított „Ipari Forma” az Iparművészeti Tanács által létrehozott szaklap, az „Ipari Művészet” jogutódja volt.


Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük