Emberek, szavak, épületek, történetek és hangulatok – ebből és még sok minden másból jött létre az elmúlt 150 év során az a Budapest, amit ma ismerünk. Az évforduló kapcsán olyan embereket kérdezünk a magyar főváros múltjáról, jövőjéről, illetve a Budapesthez fűződő személyes kapcsolatukról, akik ezer (de legalábbis százötven) szállal kötődnek hozzá.
Kondor Vilmos író
Mi lettél volna 150 évvel ezelőtt Budapesten?
Elfuserált zugügyvéd. Egy kis időbe telt, mire megértettem a kérdést: mi lettem volna. Elsőre úgy olvastam, hogy mi szerettem volna lenni, és már majdnem beleéltem magam hősies és izgalmas szerepekbe, de a kérdés mégiscsak az, hogy mi lettem volna. Jó, talán nem zugügyvéd, hanem rendes, egyetemet végzett, de nem írtak volna rólam a Pesti Naplóban a tárgyalótermek bajnokaként, és Kun László sem vett volna bele A magyar ügyvédség története című kötetébe, az biztos. Két ügy között rendesen züllöttem volna az Andrássy út melletti vásárosbódékban, hiányos öltözetű, ledér francia artistaleányoknak csapva a szelet.
A földrajzi, történelmi és fejlődésbeli eltérések a mai napig érzékelhetővé teszik Buda és Pest különbségét. Te melyikben mit szeretsz?
Pestben azt, hogy nem Buda, Budában meg azt, hogy nem Pest. Nehéz nekem elfelejteni azt a történelmi Pestet, amiről írok, így nekem Buda akkor is a Tabán, ha ma nem az. Budának talán az ideáját szeretem, az egykori csillogó atmoszféra büszkén viselt, már talán megszürkült maradékát. A Várba felfutó kis utcákat, a balkonkorlátról egymás mellett lógó virágokat és a fásult frottírtörülközőket. Pestben könnyebb szeretnem a múltját meg a jelenét, mert ahogy ma kinéz a városnak a szívemhez közel álló része – a hatodik, hetedik meg nyolcadik kerület -, az könnyen szolgálhatna egy harmincas éveket bemutató fotóalbum alapjaként is.
Mi a legjobb és a legrosszabb dolog Budapesten?
A legjobb az, hogy olyan adottságai vannak, amilyenek csak nagyon kevés városnak adatnak meg a folyóval, a hegyekkel, a körúttal, a Várral az egész földrajzi fekvésből fakadó hóbelevanccal. A legrosszabb meg az, hogy ezeket az adottságokat nem elég, hogy nem használjuk ki, hanem dafke rontunk rajtuk. Egy kicsi – na jó, most már sok – odafigyeléssel szebb és jobb és különb várost lehetne csinálni Pestből, mint Bécs.
Melyik kép és/vagy dal jellemzi számodra leginkább Budapestet?
Pesti polgár Behumi Dóri előadásában. Ez van az első helyen. A szöveget Rejtő Jenő írta, és már ez a pár versszak elég lett volna az örökkévalósághoz. A másik Zorántól Az én városom. Dusán a város egyik legfontosabb költője. Képről beszélve Berkes Antal bármelyik festménye azt a Budapestet hozza, amit nagyon szeretek – és persze Zórád Ernő rajzai, különös tekintettel a csodás Tabán-sorozatra.
Ha egy Budapesthez kapcsolódó könyvet kellene ajánlanod – amelyik esetleg idegen nyelven is elérhető –, melyik lenne az?
Körmendi Ferenc: Budapesti kaland (Escape to Life). Vagy A boldog emberöltő (Happy Generation). Mindkettő majdnem egy tucat nyelven megjelent angoltól dánig, némettől franciáig.
Számodra ki a legbudapestibb személy vagy mi a legbudapestibb dolog?
Nádas Sándor. Ő volt Budapest krónikása több mint 30 éven át 1939-ig. Nem állt szándékában, nem is állhatott, de a Pesti Futár harminc évfolyama olyan, mint egy nagyváros nagyregénye. Csodálatos olvasmány, elképesztő teljesítmény. Minden szava kincs.
Ha Budapest helyett a környék valamelyik másik fővárosában – Bécs, Belgrád, Ljubljana, Pozsony, Prága, Varsó vagy Zágráb – kellene élned, melyiket választanád?
Velencében, ami nem főváros, de legalább a környéken van. Gondolkodás nélkül Velence. Mélyen vonz a város építészete, történelem, misztikuma, legendáriuma – meg a város mögött álló idea. Ez egy ekkora hely. Ide nem lehetett több házat építeni. Magasabbakat sem. Aki itt akart élni, annak meg kellett tanulnia együtt élni a többiekkel. Vagy elment. Nem volt középút. És többen jöttek, mint elmentek, ami oly sok mindent elmond nemcsak a városról, hanem rólunk is, lehetséges lakóiról.
Milyennek képzeled Budapestet újabb 150 év múlva?
Akkor álmodozzunk? Vagy a valóság talaján állva rémálmodozzunk? Az egy dolog, hogy én mit képzelek, és az egy másik, hogy mi lesz belőle. Voltaképpen mindegy ám, mert egy város a lakói nélkül csak egy üres váz, és Budapest lakói nagyjából 150 éve egymás után kapják a pofonokat, és derekasan, férfiasan állják őket. Lehet, hogy a város egy modern csoda lesz, gyönyörűen rendben tartott, megőrzött és szeretve tisztelt történelmi negyedekkel, csendes és elegáns üzleti kerülettel, zöld és élhető külső városrészekkel. De az is lehet, hogy a nyomorult, ócska, porladó belváros fölé magasodnak majd acéltornyok, és minden régi házat lerombolnak, mert jó csak az új lehet, és a belvárosi gettóba belépőjeggyel lehet belépni, mert párezren úgy döntenek, hogy ők inkább mégsem mennek sehova, dögöljön meg mindenki.
Teljesen mindegy. A 150 évvel ezelőtti, a mostani, és a 150 év múlva élő pestiben ugyanaz az elpusztíthatatlan laza derű dobog, és biztos vagyok benne, hogy nagyjából ugyanazokon a vicceken röhögnek, ha más szereplőkkel is. Ugyan elég fiatalka főváros, de cserébe az egyik legkarakánabb. Amíg vannak budapestiek, lesz város, és úgyis olyanná formálják, amilyenné ők akarják – még ha ez kívülről nézve nem is lesz egyértelmű.
Portré: Kondor Vilmos
Grafika: Molnár Roland
Egy átalakulásra szoruló konstruktív együttműködés
Szauna a természet hangjával
