Emberek, szavak, épületek, történetek és hangulatok – ebből és még sok minden másból jött létre az elmúlt 150 év során az a Budapest, amit ma ismerünk. Az évforduló kapcsán olyan embereket kérdezünk a magyar főváros múltjáról, jövőjéről, illetve a Budapesthez fűződő személyes kapcsolatukról, akik ezer (de minimum százötven) szállal kötődnek hozzá.
Koniorczyk Bori, a hosszúlépés. járunk? társalapítója
Mi lettél volna 150 évvel ezelőtt Budapesten?
Az életem változatos kellemetlenségek hosszabb-rövidebb sorozata, attól függően, hogy belehalok-e valamelyik szülésbe. Ha szerencsém van és jó körülmények közé születtem, akkor férjhez megyek és nem dolgozom sem cselédként, sem örömlányként. Mostanra alsó hangon négy gyerekem van. A terhességeim alatt nem nagyon mutatkozhatok emberek előtt, így annak érdekében, hogy minél tovább elkerüljem a bezártságot, legalább az ötödik hónapig szorgalmasan fűzöm magam. Ez nemcsak fájdalmas, de a gyerekeimet is megnyomorítja.
Persze a férjem nélkül egyébként is ritkán megyek nyilvános helyre. Ezért óriási szenzáció az életemben, amikor megnyílik a Párisi Nagyáruház, ahol végre nemcsak egymás szalonjaiban lóghatunk a barátnőimmel, hanem „vásárlás” címszó alatt szabadon találkozhatunk az Andrássy úton. Aztán a világ és Budapest lassan elkezd megváltozni, így a lányom gimnáziumba, egyetemre járhat, sőt, később már kávéházakba is beengedik.
A földrajzi, történelmi és fejlődésbeli eltérések a mai napig érzékelhetővé teszik Buda és Pest különbségét. Te melyikben mit szeretsz?
Egy intenzív újlipótvárosi évet leszámítva Budapesten mindig Budán éltem, úgyhogy elfogult vagyok. Nagyon elfogult. Szeretem benne a sok zöldet, a hegyeket, a kilátást, a fonódót, és azt, hogy egyre több jó étterem van. Viszont egy igazán militáns budaival ellentétben én nem gondolom, hogy fel kéne gyújtani az összes hidat. Szeretem Pestben a színházakat, a szecessziót, a Szabó Ervin Könyvtár negyedik emeletén a Budapest Gyűjteményt és a tapas bárokat. Szeretem, amikor kánikula van, és a pinceablakokból megcsapja a lábamat a hideg.
Mi a legjobb és a legrosszabb dolog Budapesten?
A legjobb dolog, hogy mennyire sok helyen lehet elképesztően jó kávét inni, és ez a világ legtermészetesebb dolga! Sokszor beszélünk a monarchia régi, nagy kávéházairól, de Budapest ma legalább annyira kávéváros, mint a századfordulón. Már nincsenek hatalmas, aranykeretes tükrök és a nemzetközi sajtó is a laptopokra költözött, de a kávé egészen biztosan jobb, mint a Nyugat idejében.
A legrosszabb dolog a lassan novembertől húsvétig tartó karácsonyi vásár az ízléstelen csetreszekkel, szalmonellás kolbásszal, tablettás forralt borral és végtelenített Jingle Bellsszel.
Melyik kép és/vagy dal jellemzi számodra a leginkább Budapestet?
Szeretem a street fotókat, számomra egy-egy jól sikerült képnél jobban semmi nem adja vissza egy adott korszak, város hangulatát. Az én Budapestem leginkább Soós Bertalan képein jelenik meg. Ezek a fotók nem feltétlenül a szépet mutatják meg, hanem nagyon is hétköznapi helyszíneket és pillanatokat formálnak át valami gyönyörűvé. Ez a fotó a Hosszúlépés a körúton túl józsefvárosi fejezetének nyitóképe. Ennyi romantika még sosem volt a kilences buszban, mint Berci képén.
Ha egy Budapesthez kapcsolódó könyvet kellene ajánlanod – amelyik esetleg idegen nyelven is elérhető –, melyik lenne az?
Török András Budapest könyve a legjobb bevezető minden olyan Budapestre érkező külföldinek, aki nem a Hősök tere–Budai vár–Parlament háromszögben vergődve képzeli el az itt eltöltött időt.
Számodra ki a legbudapestibb személy vagy mi a legbudapestibb dolog?
A legbudapestibb személy számomra Saly Noémi, akivel kilenc éve dolgozunk együtt. Nála többet senki nem tud a városról, és minden kockakőben megtalálja a történetet. A legbudapestibb dolog pedig a kis piros jegykezelő automata, amit régi villamosokon és buszokon lehet látni. Zavarodott arcú külföldiek állnak előttük tanácstalanul, és örök optimista helyiek tuszkolják bele a jegyüket, hátha kifogták az egyetlen egyet, ami működik.
Ha Budapest helyett a környék valamelyik másik fővárosában – Bécs, Belgrád, Ljubljana, Pozsony, Prága, Varsó vagy Zágráb – kellene élned, melyiket választanád?
Bécsben szeretnék élni, mert zöld, tiszta, kedvesek az emberek, ropog a rántott hús és a hét bármelyik napján megnézhetném a kiállításokat, elkerülve a hétvégi budapesti hordákat.
Milyennek képzeled Budapestet újabb 150 év múlva?
Nem tudok 150 évben előre gondolkodni, de remélem, hogy nemsokára meg fogjuk menteni a mozit! Budapesten rengeteg régi vetítőterem lapul különböző körúti kávézók, könyvesboltok, raktárak és egyebek mögött. Jó lenne, ha ezek a terek újra életre kelhetnének és visszavezetnék az embereket a moziba. A Netflixnek megvan a maga helye az életünkben, de szerintem igazán jó filmet egyedül nézni szomorú dolog.
Portré: Koniorczyk Bori, fotó: Soós Bertalan
Grafika: Molnár Roland
Műanyag égbolt: egy lenyűgöző animációs disztópia
Apró atomerőművekkel száműzné a szenet Lengyelország?
