Nem csoda, hogy amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, a balti országok elkezdtek aggódni. Bár tagjai a NATO-nak, mégis jogos a félelmük, éppen ezért nem meglepő, hogy amikor Finnország és Svédország bejelentette, hogy készek csatlakozni az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe, azt a Baltikum üdvözölte.
Az orosz agresszió Moszkva szerint hivatalosan azért indult meg, mert Ukrajna túlságosan a NATO hatáskörébe kezdett tartozni, ami biztonsági kockázatot jelentett Oroszországra nézve. Azonban úgy fest, hogy Oroszország szomszédsága még annál is jobban bővül, mint amit Putin megpróbált elkerülni: az eddigi 1215 kilométeres Oroszország-NATO határhoz Finnország belépésével további 1340 kilométer jönne hozzá.
A két skandináv ország, Svédország és Finnország a hidegháború alatt próbált semleges maradni a nagyobb katonai tengelyektől. Finnország az úgynevezett Paasikivi-Kekkonen doktrínát követte, mely egy aktívan semleges külpolitikai irányvonalat adott az országnak, és elősegítette, hogy a Szovjetunió közvetlen szomszédságában is zavartalanul működhessen demokratikus kapitalizmusként. Az unió felbomlása után sem gondolták, hogy a NATO-tagság szükséges lenne, de a kétezres évektől kezdődően a közbeszéd tárgyává vált az esetleges belépés.
Svédország függetlensége hosszú időre nyúlik vissza. Már a 19. században azt az utat tűzte ki maga elé, hogy háborúk esetén független marad. Így lehetséges, hogy utoljára 1814-ben keveredett háborús konfliktusba, amikor Norvégia kivívta függetlenségét. Nem csoda, hogy 1949-ben nem szándékozott belépni a NATO-ba, és 2022-ben is az vette rá az országot, hogy újragondolja csatlakozását, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Finnország 2022 végére el fogja érni azt a hadászati költekezési szintet, melyet a NATO előír, tehát a GDP 2 százalékát. A tervezett 6,1 milliárd dolláros költekezés az ország GDP-jének 2,2 százalékát teszi ki. Svédország kevésbé van kitéve az orosz fenyegetettségnek, tekintve, hogy nem szomszédos a két ország. Stockholm csak 2017-ben kezdett újra valamelyest fegyverkezésre költeni, így nem meglepő, hogy arányaiban kevesebbet fordít a hadiiparra: az éves GDP 1,3 százalékát. Abszolút értékben azonban ez így is több, mint keleti szomszédjáé, 8,4 milliárd dollár. 2027-re mind a két ország várhatóan 9,3 milliárd dollárt fog költeni hadászati célokra évente.
Amikor először felröppentek a hírek, hogy a két skandináv ország benyújtja kérelmét a szövetségbe való csatlakozáshoz, a balti államok kaphattak valamelyes biztonsági érzetet. Edgars Rinkēvičs, Lettország külügyminisztere örömmel jegyezte meg, hogy így a Balti-tenger NATO-tengerré válhat. Ez különösképpen fontos lehet a Baltikumnak abból a szempontból, hogy korábban kiemelték annak a problémáját, hogy az oroszok a tengeren indíthatnának meg egy offenzívát, egy ottani szigeten alakíthatnának ki katonai bázist.
Jelenleg azonban nem csak Oroszországgal kell szembenéznie a skandináv országoknak. Ahhoz, hogy a NATO-hoz új tag csatlakozzon, egyhangú döntésre van szükség. Törökország azonban nem szavazott bizalmat első körben Svédországnak és Finnországnak. Ezt azzal magyarázták, hogy a két ország támogatója a Kurdisztáni Munkáspártnak, a PKK-nak, rejtegetik az aktivistáit, illetve szemet hunynak a működésük felett. Ez az állítás Svédország fele azért lehet már-már sértő is, hiszen 1984-ben Olof Palme, akkori svéd miniszterelnök Törökország után másodikként ítélte el, és kiáltotta terroristának a csoportot. Az Európai Unió 2002-ig várt, hogy meghozza ugyanezt a dönést.
Törökország szerepét nem szabad elhanyagolni az orosz-ukrán háborúban. A második legnagyobb hadsereggel rendelkezik a NATO-ban, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy NATO tagsága ellenére jó kapcsolatot ápol Oroszországgal, ezáltal elláthat egy közvetítői szerepet az orosz és az ukrán vezetés között. A labda fel van adva, az országoknak kompromisszumokat kell kötni ahhoz, hogy minden érdek érvényesülni tudjon.
Ha végül Svédország és Finnország csatlakozása végbe megy, az szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy Észtország, Lettország és Litvánia biztonságban érezhesse magát. Lettország lakosainak 84,6 százaléka retteg az orosz inváziótól, ami nem csoda, hiszen meglehetősen közel helyezkedik el Szentpétervártól, illetve a térséget a XX. században először a nácik, majd a szovjetek rohanták le. Bár a háború óta több erőforrás jutott a három országba, több nemzetközi katona állomásozik ott, illetve az USA katonai repülőket is küldött a régióba, a félelem fennáll, és a jelenleg nagyjából 5000 külföldi katonának a tízszerese lenne elegendő ahhoz, hogy ez a szorongó állapot enyhüljön.
Egyelőre nem látni, hogy mikor és hogyan ér véget a háború, az azonban kezd kirajzolódni, hogy sok minden máshogy alakult, mint azt Oroszország várta. A balti országok részéről talán a legfontosabb az, hogy rávett két skandináv országot arra, hogy hetven év után beadják a belépési kérelmüket a NATO-ba. Bár a háború gazdasági, élelmezési, ellátási nehézségeket hozott magával, a legfontosabb mégis az emberi élet biztonsága, minősége. Éppen ezért fontos, hogy a Baltikum biztonságban érezhesse magát a jogos helyén, Oroszország közvetlen szomszédságában.
Szobanövények és tárgyak oázisa: bemutatkozik a Pilea Projekt
Ha az olívaolaj rajongója vagy, akkor ezt az éttermet neked találták ki! – Oliva
