fbpx
Nyomj Entert

A küzdelmes Ukrajna | A mi rendszerváltásunk IV.

Már több mint 30 éve annak, hogy a Szovjetunió felbomlott, maga után hagyva Közép-Kelet-Európában egy tátongó gazdasági-politikai űrt. Ebben a cikksorozatban arra keressük a választ, hogy a térség országai miként reagáltak az újonnan kialakult helyzetre, mennyire sikeresen tudtak alkalmazkodni a kapitalizmushoz és a demokráciához, és mi az, amit esetlegesen eltanulhatnak egymástól. A sorozat IV. részének főszereplője Ukrajna.


Aki az elmúlt hónapokban nem találkozott Ukrajnával a hírekben, az vagy barlangban lakik, vagy direkt elhallgatják előle. Az országra nagyobb médiafigyelem irányul, mint eddig bármikor. A 2022-es háború elemzése már önmagában könyveket fog megtölteni, a konfliktus egyik fontos vetülete pedig az évszázados múltra visszatekintő demográfiai különbségek, származás elméletek, amelyek figyelmen kívül hagyása félinformációkat és torz képet szülne.

Először is szót kell ejteni Vlagyimis Putyin, orosz elnök azon félrevezető gondolatáról, miszerint az orosz és az ukrán nemzet egy nép. Putyin szerint az orosz, az ukrán, illetve a fehérorosz népben mind a Kijevi Rusz vére folyik, azonban történelmileg nem lehet bizonyítani egyenes ági öröklődést, tehát a három nép bár rokon, de nem egy és ugyanaz a nemzet. Az orosz propaganda abba az irányba tolja a diskurzust, hogy az ukrán nép önmagában nem létezik, a mai Ukrajna területe pedig a XVII.-XX. századi orosz cárok, majd Lenin, Sztálin és Hruscsov területi adományaiból épül fel. Ezzel szemben az ukrán álláspont szerint igenis létezik megszakítás nélküli ukrán identitás, amely a Kijevi Rusztól kezdődően, a Bogdan Hmelnyickij-féle kozák államon keresztül, az 1918-1920 közötti Ukrán Népköztársaságon át, egészen máig kitart, annak ellenére, hogy az ukránok által lakott területek a történelem nagy részében más hatalmak uralták, úgymint a tatár, lengyel-litván, orosz vagy Habsburg dinasztiák.

Az ukrán identitás az országon belül különböző méreteket ölt, legtöbbször a Dnyepert használják választóvonalnak, melytől keletre kevésbé határozott az ukrán identitás. Az keleti régiókban a gyengébb nemzeti öntudat utat nyitott az orosz nyelv és kultúra integrálódásának, míg nyugatabbra, az egykoron Habsburg, illetve lengyel fennhatóság alatt álló területeken erős identitástudat tudott kibontakozni. Azt nehéz megmondani, hogy jelenleg hány orosz él Ukrajnában, hiszen az utolsó népszámlálás 2001-ben zajlott, akkor 48 millió lakosra 8,3 millió orosz jutott, ami a társadalom 17,3 százalékát tette ki.

Általánosságban elmondható, hogy a szovjet rendszer olyan intézményi struktúrával rendelkezett, amely merőben megkönnyítette a tagállamok kiválását. Lényegében megvolt a parlament, megvoltak a minisztériumok, a külügyet és hadügyet kivéve, különböző tudományos akadémiák, de még a határ is, így kis túlzással csak az állami jelképeket kellet kicserélni, és már létre is jött az új állam az 1991-es összeomlás után.

A szovjet utódállamoknak mind nagy feladat volt, hogy új kereskedelmi kapcsolatokat hozzanak létre. Míg Oroszország többé-kevésbé önfenntartó módon tudott működni, a többi országnak ez a luxus nem adatott meg, így Ukrajnának is meg kellett nyitnia kapuit nyugat felé 1991 után. Erre azért volt szükség, mert bár Ukrajna magas potenciált hordozott magában mezőgazdasági, ipari téren, illetve természeti erőforrásokban is gazdag volt, külső befektetések híján nem lett volna képes ezeket a lehetőségeket kiaknázni. 1992-ben belépett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankba (EBRD), a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködésbe (BSEC), az IMF-be (Nemzetközi Valutaalap), illetve a Világbankba, majd még ebben az évben új valutát vezetett be, a karbovanyect. Ez beindította a privatizációt, illetve a liberális piacgazdaságot. 1997-ben lett lehetőségük a külföldi befektetőknek ukrán földeket venni, 2000-re pedig a külkereskedelem az 1990-es évhez képest megtízszereződött. Míg 1993-ban a GDP 1,3 százalékát tették ki magánosításból származó bevételek, addig 2001-re ez a szám 5,5% lett, ezzel együtt nagyjából 70 ezer vállalkozást privatizáltak.

Pisla Réka | Hype&Hyper

Aki olvasta az előző részeket, az tudhatja, hogy a rendszerváltás kéz a kézben jár az inflációval, ezt Ukrajna sem úszhatta meg, 1993-ra 4835 százalékos volt a pénz romlásának rátája. Több olyan intézkedést hozott meg az ukrán kormány, amely pénznyomtatást igényelt, ami csak rontott az infláción, ezen felül nem volt ritka, hogy a bérek nem érkeztek meg időben, vagy hogy az adók havi szinten változtak. 1996-98 között több mint 50 bankot számoltak fel, ami azt eredményezte, hogy az ukrán társadalom nagyjából 12 százaléka elvesztette az addigi megtakarítását. Az 1990-es években az abszolút szegénység elérte az 54 százalékot. Ilyen gazdasági környezetben történt meg, hogy a világon elsőként kiesett a nukleáris hatalmak listájából Ukrajna, hiszen 1994-ben nagy volumenű kompenzációért cserébe átadta Oroszországnak a nukleáris fegyverarzenálját, amely akkor a világ harmadik legnagyobbjának számított.

A 2000-es évek pozitív irányba indította el az országot, a nemzetközi integrációnak köszönhetően elkezdhették exportálni a mezőgazdasági termékeket, illetve különböző természeti erőforrásokat. 2007-re az abszolút szegénységet szinte teljesen felszámolták Ukrajnában, az éves GDP növekedés pedig stabilan 3 és 11 százalék között mozgott. A világválságok idején a befektetők általában kiveszik a pénzüket az instabil gazdaságokból, és ezt Ukrajna is megérezte, 2008-hoz képest felére csökkentek a külföldi befektetések 2009-ben.

2009 és 2014 között újra növekedő tendenciát mutatott az ukrán gazdaság, köszönhetően többek között a nyersanyagok világpiaci árnövekedésének, mely erősen megdobta az ukrán exportot, ám amikor az oroszok megtámadták Ukrajnát, a külföldi befektetők, amelyek kulcsszerepet játszottak a posztszovjet térség integrációjában, fokozatosan kivonultak az országból.

Az ukrán gazdaságnak 2019-ig kellett várnia arra, hogy az invázió előtti szintet elérje, ám 2020-ban új problémával kellett megbirkóznia: kitört a koronavírus-járvány. A legutóbbi adatok 2020-ra vonatkoznak, de minden bizonnyal 2021 sem hozott gazdasági fellendülést az országnak, 2022-ben pedig borítékolhatjuk, hogy drasztikus gazdasági visszaesést realizál Ukrajna. Ha a háború véget ér, és tételezzük fel, hogy Ukrajna jön ki belőle győztesen, gazdaságilag akkor is meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben fogja magát találni. Külföldi segítség nélkül szinte biztos, hogy a talpra állása nagyban elhúzódna.

Jelenleg Ukrajna nincs jó helyzetben. Ha egy ország természeti erőforrásokkal rendelekzik, az előnnyel is jár, azonban bevonzza azt a veszélyt, hogy különböző érdekcsoportok agresszióval átveszik a hatalmat, vagy az éppen hatalmon lévő csoport erősen korrumpálva kormányoz. Jó példa erre 2013, amikor Kína felvásárolta a kiváló minőségű ukrán feketeföld 7 százalékát. A jelenlegi helyzetben, ha az ország ki akar lábalni a háború után, azt nem csak külső segítségre támaszkodva kell elérnie, hanem el kell érnie, hogy a támogatás a legjobb helyre kerüljön és ne vesszen el a korrupció útvesztőben.

A világ kiszámíthatatlan. Lehet, hogy jó irányba mennek a dolgok, de bármikor jöhet egy külső erő, és a számításainkat felrúghatja. Jelenleg Ukrajna bajban van, segítségre van szüksége, Európának pedig kötelessége összezárni, szolidaritást vállalni, és megakadályozni, hogy ehhez hasonló bármikor előfordulhasson. Az ország felvirágzásának lehetősége pedig adott, hiszen 2014 előtt sok esetben statuált példát a gazdasági fejlődés terén.

A következő részben Fehéroroszország történetét járjuk körbe.

Cikksorozatunk előző része itt érhető el.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük