Az 5 legkísértetiesebb hely Közép-Kelet Európában

Az 5 legkísértetiesebb hely Közép-Kelet Európában

Az év legfélelmetesebb időszakában járunk, így még azokon a helyeken is minden az ijesztgetésről szól ilyenkor, ahol hagyományosan nem ünneplik a Halloween-t. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük a környék legkísértetiesebb épületeit és helyeit. Vagy mondhatnánk, hogy legkísértetjártább? Ki tudja!


1.     Pidhirtsi kastély, Ukrajna

Fotó: Oleksandr Kinshov/Unsplash

A még elhanyagolt állapotában is gyönyörű épület az ukrajnai Lviv közelében található, és a 17. században építtette a Lengyel-Litván Unió hetmanja, az olasz Andrea dell’Aqua tervei alapján. Rendkívül értékes műalkotásokkal és bútorokkal rendezték be a gazdagon díszített palotát, ebből azonban sajnos már szinte semmi sem maradt. Akkor mégis miért látogatják az érdeklődők az épületet? A „fehérbe öltözött nő” vonzza leginkább a borzongani vágyókat! A legenda szerint Zhevuski herceg befalaztatta feleségét, Máriát a vár kőfalába, bosszúból annak vélt hűtlensége miatt. Más elbeszélések szerint azért, mert nem tudott neki örököst szülni. Állítólag a szelleme azért bolyong mindig ugyanazon az oldalon, mert férje örökre odakötötte a testét.


2.     Szent György-templom, Csehország

Fotó: Instagram

Az eredetileg 1352-ben épült Szent György-templom (Prágától keletre) meglehetősen nagy múlttal büszkélkedhet. Az épületet az évszázadok során többször csaknem teljesen elpusztította a tűzvész, a teteje pedig részben beomlott egy 1968-as temetési szertartás során. Ezt követően a gyülekezet biztos volt benne, hogy a templomban kísértet jár, és többé nem voltak hajlandóak betenni a lábukat. Az elhagyott épület rablók és vandálok prédája lett. 2012-ben azonban a Nyugat-Csehországi Egyetem egy művész szakos tanulójának támadt egy ötlete, hogy visszacsábítsa a látogatókat a templomba: installált egy 30 szellemszoborból álló gyűjteményt. A szobrok lehajtott fejjel ülnek a padokban, azóta pedig turisták százai sereglenek ide fotózkodni.


3.     Cișmigiu Hotel, Románia

Fotó: Hotel Cismigiu

Bár Romániában elsősorban mindenki Vlad Țepeș kastélyába jár borzongani, több további helyszín is hírhedt a paranormális aktivitásáról. A Cișmigiu Hotel még az 1900-as évek elején épült, de miután a hetvenes évekre már nagyon lepusztult, felújítás után kollégiumként használták. A mendemonda szerint a kilencvenes évek elején egy diáklány éjszaka a szobájába szeretett volna bejutni a sötétben, de helyette lezuhant egy liftaknába. Onnan még segítségért kiabált, de mivel nem hallotta senki, meghalt. Azóta többen is arról számoltak be, hogy hallják a lány sikolyait, még akkor is, ha a kollégium már bezárt, az épületet felújították, hotellé alakították, és a liftaknát is átépítették.


4.     Keresztek hegye, Litvánia

Fotó: Pudelek (Marcin Szala), CC BY-SA 3.0 via Wikimedia Commons

A Keresztek hegye egy katolikus zarándokhely, amely Litvániában, Šiauliaitól 11,5 km-re, északkeletre található. Több mint 100 000 keresztet állítottak fel ezen az apró dombon, amelyek közül sok története a 19. század közepére nyúlik vissza. Feltételezések szerint a helyiek feszületeket, rózsafüzért, fényképeket és vallási ikonok szobrait helyezték el ide, miután egy jelenést láttak Szűz Máriáról és a kis Jézusról. Noha szent helynek tartják, az évek során számos kísértetészlelésről beszámoltak már.


5.     Moosham-kastély, Ausztria

Fotó: Alina Goldvart/Unsplash

Az Unternbergben található Moosham-kastély története szellemek nélkül is hátborzongató: több ezer embert citáltak bíróság elé, majd ítéltek itt halálra a 17. századi boszorkányüldözés során. Úgy hírlik, hogy az unternbergi érsek parancsa alapján kivégzettek mindössze 10 évesek voltak. A paranormális jelenségek kutatói azt állítják, hogy a kastélyban több alkalommal látták egy az ebédlőben ülő férfi kísértetét. Őt a helyiek Antonnak hívják, és a mondák szerint a perek idején az épület gondnoka volt.


Nyitókép: Instagram

továbbiak
Milyen kihívásokkal néz szembe a Nyugat-Balkán?
strategy

Milyen kihívásokkal néz szembe a Nyugat-Balkán?

„A történelmet még mindig úgy vitatjuk, mint a valóságunkat.” Az egykor puskaporos hordóként emlegetett Balkán ugyan több szempontból hosszú utat járt be, ma is számos kihívással néz szembe. Az uniós integráció, az ukrán-orosz háború, valamint a bosznia-hercegovinai és bolgár választások meghatározó kérdések a Balkán sorsának alakulásában, ebbe pedig a Mathias
Egy volt tésztagyár épülete várja a megújulást Portugáliában
design

Egy volt tésztagyár épülete várja a megújulást Portugáliában

A dél-portugáliai Arraiolos külvárosában található, 1920-as években épült tésztagyárból hotel, étterem, munkahely és galéria válhat. A gyár eredetileg egy farm része volt, majd  tésztagyárrá alakították át, hogy jobban tudják hasznosítani a terményeit. A tervek szerint most egy tizenkét hálószobás vendégházat alakítanak ki itt kertekkel és úszómedencével, míg a raktárépületekből coworking
Elkészült az EU legmagasabb épülete Varsóban
design

Elkészült az EU legmagasabb épülete Varsóban

A brit Foster + Partners építészeti stúdió által tervezett Varso Tower 310 méteres magasságával jelenleg az Európai Unió legmagasabb épülete. Az irodáknak, éttermeknek, üzleteknek és egy tetőkertnek otthont adó felhőkarcoló az 1997-ben épült, 259 méter magas frankfurti Commerzbank tornyot előzte meg. Az épület a lengyel főváros központjában, a pályaudvar szomszédságában található,