Létezik egy hely Közép-Ázsiában, ahol az érintetlen természetben, a nyugati ember számára ismeretlen, tökéletes harmónia és egység uralkodik. Egy hely, ahol hosszú kilométereken keresztül színes virágokkal tarkított mezők terülnek el a vakítóan kék égbolt alatt, meredek hegyoldalak ölelésében. Ebben a misztikus, elveszett, földi Paradicsomban született meg az Amirkaal, a Fulmer Honey által megalkotott tökéletes méz. Takács Ferenc családfő, aki egyben az expedíció vezetője is mesélt nekünk a természettel való együttműködés fontosságáról, a tökéletes mézért folytatott, kitartó kutatómunkáról, és arról, hogy mit taníthatnak a méhek azok számára, akik nyitottsággal fordulnak feléjük.
A Fulmer története hosszú időre nyúlik vissza. Mikor kezdődött a méhészkedés iránti szenvedélyetek, és milyen irányba fejlődött a márka az évek során?
Az apai nagyapám, Fulmer György nagy méhész volt. A szüleim a munka mellett méhészkedtek, de míg édesapámnak hatvan-nyolcvan méhcsaládja volt, a nagyapámnak kétszáznál is több. Gyerekkorom óta a szülők mellett tevékenykedtem, akkoriban még nem túl nagy lelkesedéssel. Aztán másodéves egyetemista koromban édesapámtól kaptam tíz jó erős méhcsaládot, amit – nagyon jó érzékkel – tavasszal adott oda. Jó volt a repce, az akác, és tízezer forintot kaptam a mézért, aminek a hatására nagyban megváltozott a méhészkedéshez való hozzáállásom. Magyarországon Aranynektárként ismernek bennünket, a nemzetközi piacon Fulmer márkanévvel vagyunk jelen. 1985 őszén létrehoztam az Aranynektár Méhész Szakcsoportot, majd miután annak működése ellehetetlenült, megalapítottam az Aranynektár Kft-t 1989-ben. A szakcsoport idején 40-60 tonna mézet csomagoltunk évente, majd a kilencvenes évek elején volt egy nagy ugrás, és azt vettük észre, hogy 3-4 ezer tonnánál járunk. 1996-ban kezdtük el építeni az első üzemet Dunavarsányban, és 1997-98-ban költöztünk ki. Ekkor több ezer tonnás éves forgalommal működtünk, ami 90 százalékban hordós export volt. Itt már meg tudtuk teremteni azokat a higiénés körülményeket, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy nagyon hamar el tudtunk kezdeni exportálni fogyasztói csomagolású mézet Japánba. Majd ismét jött egy nagy ugrás, a kétezres évek elején 9-10 ezer tonnára nőtt az éves exportunk hordóban. Ma már a cég közvetlenül százötven embernek, közvetve több mint száz családnak biztosít megélhetést, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy több ezer méhész mézét vesszük meg minden évben.
Mit jelent a tökéletes méz számotokra? Hogyan kezdtetek el a nyomába eredni?
A tökéletes méznek több kritériuma van. Az első és legfontosabb, hogy teljesen mentesnek kell lennie minden ember által kreált anyagtól. Nálunk ott kezdődik ez a fokozat, hogy vagy mi termeltük, vagy egy általunk ismert termelő, akivel baráti és szakmai viszonyt ápolunk. Odafigyelünk a barátság töretlenségére, amit minőségbiztosítási oldalról ellenőrzésnek hívunk. Ismerjük a termelőt, a hátterét, hogy milyen méhészete van, tudjuk, hogy jó méhészeti gyakorlatot folytat. Biotermelők vagyunk és a méhész barátaink is azok, ám olyanoknak is csomagoljuk a mézét, akik nem biotermelő, hanem konvencionálisak, azonban abban magas színvonalat képviselnek. Mi magunk organikus termelést folytatunk, az összes technológia, amelyet alkalmazunk, mindenben megfelel az ezzel szemben támasztott elvárásoknak. Az a méz kaphat organikus minősítést, amelynek kitermelése során – amikor a mézet gyűjtik a méhek – nincs a környezetében olyan virágzó növény, amit nem természetes módon termesztenek. Az akác lépesmézünk is ilyen például, semmilyen szintetikus anyagot nem használunk fel az elkészítéséhez.
A tökéletes mézhez így tehát olyan környezetet kell keresünk, amiben egyáltalán nincs ember által termesztett növény. Hiszen a legnagyobb környezetszennyező, nem az autó, vagy a széntüzelésű erőmű, hanem a kémiai ipar. Ennél még jobb feltételeket nyújt az a hely, ahol emberi tevékenység, civilizáció sincs, a természet érintetlen évezredek óta. A mikroklíma hatására itt érhető el a maximum – ezt keressük, az itt dolgozó méhészeket. Itt lehet kóstolni, vizsgálni is. Számomra nagyon sokat mesél, ha egy mézet megkóstolok, hiszen lényegében gyerekkorom óta ezt csinálom. Méz sommelier-nek lenni tapasztalati tudás, szenzoros analitika. Boroknál ez a tevékenység nagyon jól él a köztudatban, a méz esetében egyelőre nem, pedig legalább annyira gazdag és változatos.
Sok helyet bejárunk, az adottságainál fogva vizsgáljuk, hogy alkalmas-e méhészkedésre. Én a méhek szemével látom a világot, zsigeri szinten. Kóstolok, beszélek a helyi méhésszel, hogy mi hogyan történik a termelés során, de nemcsak a méhésztől, hanem egy ott tevékenykedő pásztortól is sok információt lehet szerezni.
Hogyan esett Ázsiára a választásotok? Mitől egyedi az ottani ökoszisztéma?
Mézben az Amirkaal a csúcs. Sok ilyen hely létezhet a világon, mint az Amirkaal és Közép-Ázsiában sem csak ez az egy hely létezik, de mi végigjártunk nagyjából harminc-ötven hasonló területet, és a fontos tényezők alapján ez bizonyult a legkimagaslóbbnak. 2000 méteren az alaptáborban olyan volt a mikroklíma, ami semmi máshoz nem fogható, kezdve a talajminőségtől a növényvilág sokszínűségéig. Minden növény mérete ötször, de akár tízszer nagyobb volt, mint amihez Európában szoktunk. Jó példa erre a kakukkfű: ugyanaz az illat, ugyanúgy néz ki, de a mellünkig ért. Fontos volt az is, hogy békés, biztonságos terület legyen, ami sok emberi civilizáción kívül eső területre nem jellemző. Kiállításokon, fórumokon, amikor találkozom méhészekkel, sokat beszélgetünk, hogy ki merre jár és mik a tapasztalatok. Ezek során erről a helyről kaptam a legtöbb pozitív információt. Ezek a hegyek-hegyláncolatok az olyan területei közé tartoznak a Földnek, amelyeket zéró civilizációs hatás ér.
Egy idegen földrészen és országban sok lehet az ismeretlen tényező. Hogyan nézett ki egy átlagos napotok az expedíció során? Milyen kihívásokkal szembesültetek?
A legközelebbi település, ahol bármilyen szállás volt, három órányi autóútra volt a kijelölt alaptábortól. Így amíg a tábor nem állt fel, addig pirkadatkor keltünk, felautóztunk a hegyekbe, egész nap építettük a tábort sötétedésig, majd utána visszaautóztunk. Mindez két hónapon keresztül tartott. Élelmet és italt vittünk magunkkal, ami egy instant leves volt, konzervek, illetve víz. A tábor megépítéséhez szükséges dolgokat is a négy-öt órás autóútra található városban tudtuk beszerezni. Összesen hat-hét ember dolgozott a projekten. Sokszor kellett improvizálni, a helyszínen kellett kreatívnak lenni, illetve alkalmazkodni a körülményekhez, adottságokhoz, amíg eljuttattuk az eszközöket egyik pontból a másikba. Majdnem minden nap esett az eső, ez is nehezítette a munkát, és nem lehetett rá előre felkészülni...
Fulmer Honey kapcsolat | Web | Instagram
Fotók: PINTÉR LEO / GOODKIDS
Folytasd az olvasást a H&H 7. számában!
RENDELD MEG ITT
„A szoknyáknak ereje van” | Rosie by Rimóczi Zsófia
Mókába takart design | SZMAT SKŁAD
