Bill Patrick amerikai DJ legendás klubokban lépett fel New Yorktól Kelet-Európán át Ibizáig, és analóg kamerája mindenhová elkísérte, hogy megörökítse egyedülálló és érdekes világnézetét. Az underground elektronikus zenei legenda első fotókiállítása májusban debütál Magyarországon egy ikonikus DJ szettel megkoronázva a budapesti EASY Art Space-ben.
Buda szívében, a Széll Kálmán téren található EASY Art Space olyan közösségi térként jött létre, amely reflektorfénybe helyezi a művészeket, és ahová szinte a hét bármely napján be lehet ülni egy kávéra vagy egy sörre. Az Easy teret ad a kortárs és digitális művészeti ágaknak saját állandó galériájával és az előadóknak kínált fellépőhellyel. A budapesti és nemzetközi előadók színes felállásban szerepelnek az elektronikus zenei vonalon, most pénteken maga Bill Patrick hozza el a bulit első fotókiállításával. Most őt ismerhetjük meg jobban!
Mesélnél nekünk egy kicsit arról, hogy hogyan kerültél közel a zenéhez, és hogyan tettél szert a hírnévre a szakmában?
A történetem szerintem elég szokványos, leginkább azok a művészek és hangok vonzottak, amiket gyerekkoromban mutattak meg nekem. Minden Michael Jacksontól, Prince-től, a Run DMC-től a punk és hardcore együttesektől, mint a Faith No More, Sick Of It All, vagy tinédzser koromból a Quicksand. Sok punk koncertet látogattam New Yorkban a kilencvenes években, majd ezekből lassan rave partik és klubok lettek, és mindebből 1998 körül megszületett a DJ énem. A dolgok innen kezdtek el fejlődni, játszottam egész New Yorkban, felléptem olyan klubokban, mint a Vinyl/Arc, a Limelight és a Cielo.
2004-ben társalapítója voltam a Robots nevű partisorozatnak, ami végül nemzetközi fellépéseket hozott olyan helyeken, mint a Fabric (London), a Tresor (Berlin) és a DC-10 (Ibiza). Onnan 2008-ban Berlinbe költöztem, a többi pedig már történelem.
Mielőtt komoly érdeklődést mutattál volna a fotózás iránt, volt bármilyen projekted, amely során hangot kötöttél össze képekkel?
Gyermekként és tinédzserként tapasztaltam a szinesztéziát, ami azt hiszem, hogy gyakorlatilag az első kapcsolatom volt a hang és a kép között. Ettől eltekintve nem, semmi.
Utazásaid során sokat dokumentálsz arról, amit látsz, amit elég sokan csinálnak, így felmerül a kérdés, hogy te mikor jöttél rá, hogy a képeidnek komolyabb művészi értéke is van?
Hogy őszinte legyek, én soha nem gondoltam őket művészinek, és nem is számítottam rá, hogy komolyan vesznek majd, ami azt illeti. Ez olyasmi volt, amit azért csináltam, hogy megbirkózzak a DJ életmóddal. A barátaim, a követőim és a közvélemény válasza valóban biztató volt, és ha belegondolunk, mindig a befogadó emberek azok, akik eldönt, hogy mi a művészet, mi az, amit értékesnek tartanak. Örülök, hogy az emberek reagálnak arra, amit készítek.
Miért Magyarországon rendezed meg az első kiállításodat? Hogyan kerültél kapcsolatba az EASY Art Space-szel?
Már több mint egy évtizede járok Magyarországra DJ-ként, Budapest egy gyönyörű város. Nagyon felületesen azt is mondhatám, hogy egyszerűen jól hangzott, hogy „kiállításom lesz Budapesten”. Kicsit komolyabbra fordítva a szót, egy kedves barátom kapcsolt össze minket Ádámmal, aki az Easynél dolgozik, és aki felajánlotta, hogy kiállítja náluk a fényképeimet. Eleinte haboztam, mert nem voltam biztos benne, hogy készen állok, vagy méltó vagyok, afféle imposztor szindróma miatt, de miután beszéltem Ádámmal, megnyugtatott és sokkal magabitosabb lettem az egész folyamattal kapcsolatban. Eddig nagyon jó élmény, és közel sem olyan stresszes, mint ahogy elképzeltem. Amikor bejelentettem, arra is nagyon pozitívan reagáltak, és már Londonban, Miamiban és New Yorkban is kiállítanák a képeimet. Szóval ez az egész folyamat kifejezetten szürreális élmény.
Milyen válogatás alapján hoztad el a fotóid az első kiállításodra? Mesélnél róluk röviden?
Ezek a fotók egy rövid vagy sikertelen interakciót rögzítenek két vagy több téma között. Utóbbiból jött a kiállítás címe. Ez egy jó ábrázolása annak, amit már sokszor megtapasztaltam az utazásaim során, legyen az az utcán, egy múzeumban vagy egy piacon. A fotózásban az a jó, hogy hasonlít az élethez, sosem tudhatod, hogy mit kapsz tőle. Ezzel gyakorlatilag egy szörnyű Forrest Gump metaforát mondtam az életről, csak a csokoládét a fotózással helyettesítettem, ugye? Pontosan.
Támogasd az ukrán háború elől menekülőket a DOT for You poszterével!
Elnöki megbízást kapott a Balbek Bureau, hogy ideiglenes óvóhelyeket építsen
