A rakétamászókától a Wichmann kocsmáig | Itt vannak az új HYPE plakátok!

A rakétamászókától a Wichmann kocsmáig | Itt vannak az új HYPE plakátok!

A régi idők játszótereiről ismert cica- és rakétamászóka, az M3-as metrómegállók színes csempéi és ülőbútorai valamint az 1980-as évek budapesti autótérképe is megelevenedik a HYPEANDHYPER egyedi plakátjain. Az izgalmas printeket olyan kreatív városimádók mutatják be, mint Tomcsányi Dóri divattervező, Vincze Miklós újságíró, a népszerű grofjardanhazy Insta-profil szerkesztője, vagy Trellay Levente, a Telep Galéria egyik alapítója.

Vadiúj kampányunkban Budapest kreatív alkotóira, a körülöttünk lüktető főváros, a velünk élő történelmi örökség rejtett kincseire irányítjuk a figyelmet – plakátok formájában. A printek tervezője Bárdos László, a HYPEANDHYPER alapítója, művészeti vezetője, aki évek óta számtalan izgalmas illusztrációval örvendezteti meg a HYPEANDHYPER közönségét.

Trellay LeventeMagyar kemping

„A plakátok eleinte csak illusztrációként szolgáltak egy-egy érdekes cikkhez. A megjelenést követően sok pozitív visszajelzést kaptunk az olvasóktól, akik szinte rögtön azzal a kérdéssel fordultak hozzám, hogy hol tudják megvenni az adott plakátot. Akkor ezt az igényt még nem tudtuk kielégíteni, de a HYPE STORE elindításával most már nincsen akadálya annak, hogy bárki beszerezhesse a neki tetsző példányt” – meséli a grafikus.

Tomcsányi DóriM3/Színek

A most induló kampány részeként a HYPE-plakátokat bemutató nagykövetekkel is megismerkedhet a közönség. „Imádjuk Budapestet, s benne a kreatív alkotókat, akik menővé és szerethetővé teszik a fővárost. Kezdettől fogva tudtuk: olyan arcokat szeretnénk viszontlátni a kampányfotókon, akik maguk is hitelesek és szerethetőek, és legalább annyira odavannak ezért az urbánus, sokrétű miliőért, mint mi magunk” – mondja Mayer Kitti projektvezető, a HYPEANDHYPER szerkesztőségének tagja.

Brunszkó LászlóVaddisznók

A felkért nagykövetek között találjuk Bagi Lászlót, a Forbes magazin újságíróját, a Nikon One néven ismert egykori graffiti művészt, Brunszkó László illusztrátort, Schwertner Jankát a városi babáknak tervező Pici and the city designmárka alapítóját, Vincze Miklós újságírót, a grofjardanhazy Instagram-oldal szerkesztőjét, Tomcsányi Dórit, a TOMCSANYI brand tervezőjét és a számtalan hazai kreatív projektben utazó Trellay Leventét, a Telep Galéria alapítóját is.

Vincze MiklósBudapest autótérkép

Ők hatan egy-egy választott plakátot mutatnak be Budapest utcáin: Tomcsányi Dóri például a Semmelweis Klinikák metróállomás közelében pózol az M3-as metró plakátjával, Trellay Leventét és a „Magyar kemping” nyomatot pedig ugyancsak autentikus helyszínen, a zugligeti Niche Camping idilli környezetében láthatjuk.

Schwertner JankaÍgy játszottunk mi

Bagi László számára nem is volt kérdés, melyik HYPE-plakátot választja majd a sok közül. „Annak ellenére van sok emlékem a Wichmannról, hogy nem tartozott kifejezetten a törzshelyeim közé. A némileg eufemisztikus söröző elnevezés egy vérbeli kocsmát takart, amely legendává vált, akárcsak az alapítója. A kissé rejtélyes hangulatot árasztó, sárga katedrálüvegek mögött egy tér- és időzavarba került zárvány működött, szűnni nem akaró sörszaggal, kvízestet tartó bölcsészekkel, rántotthúsos szendviccsel kísért baráti sörözéssel” – meséli az újságíró, várostörténész.

Bagi LászlóWichmann kocsma

A nagykövetek által választott plakátokon túl további izgalmas nyomatok is várják a HYPE STORE látogatóit: a kultikus Wichmann kocsma mellett olyan megkerülhetetlen fővárosi témák is megelevenednek rajtuk, mint az idén 71. születésnapját ünneplő Kelenföldi buszgarázs, vagy a 2013-as dunai árvíz, de láthatjuk például a címlapsztárként pózoló 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseit, a „Csapataink harcban állnak” plakáton pedig az 1956-os események kerülnek új, vizuális megvilágításba.

A plakátok július 27-ig kedvezményes áron előrendelhetők a store.hypeandhyper.com weboldalon keresztül.

Nagykövetek és plakátok (kattints a plakát nevére, és irány a webshop!):

Bagi LászlóWichmann kocsma

Brunszkó LászlóVaddisznók

Schwertner JankaÍgy játszottunk mi

Tomcsányi DóriM3/Színek

Trellay LeventeMagyar kemping

Vincze MiklósBudapest autótérkép

A kiemelt plakátok és további egyedi printek a HYPE STORE-ban érhetők el.

Kampányfotók: Rácmolnár Milán

továbbiak
„Az iparág jövőjét a jelenben írjuk”
design

„Az iparág jövőjét a jelenben írjuk”

Egy, a magyar divat- és designipari cégek igényeinek felmérését szolgáló tavalyi kutatás hívta életre a 2020 júniusában debütált HFDA Spot online felületet, amely hídként támogatja a megrendelők és gyártók online találkozását, valamint hozzájárul a munkaerő-toborzás eredményességéhez is. Ráadásul ez az első olyan közös platform, amelyen a divat és design képviselőinek
Vigyázz, tél, jövünk! | Slē
design

Vigyázz, tél, jövünk! | Slē

Az Instagramon indult #weeklydesignchallenge [https://www.instagram.com/weeklydesignchallenge/?hl=en] mozgalom közös szkeccseléseiből született szerelemprojekt, a Slē szánkó 2019-ben egészen a Red Dot „Best of the Best” elismerésééig siklott, hogy aztán a rengeteg fejlesztést és kísérletezést követően idén nyáron végre elkészülhessen az első olyan prototípus, amely már csak a
Megjelent a Disegno folyóirat legújabb lapszáma
design

Megjelent a Disegno folyóirat legújabb lapszáma

Robotember, posztszocialista városdesign, vallás és design kapcsolata, kortárs kiállítási gyakorlatok és még számos érdekfeszítő, designkultúrát alakító témakör: a designteoretikusok legnagyobb örömére néhány év kihagyás után újra itt a Disegno. A legújabb lapszám a Free-for-All címet kapta. A Disegno folyóirat első száma még 2014-ben jelent meg, ezt még további három lapszám