A srác, aki teljesen átrajzolta a kortárs művészet fogalmát | Interjú Bozó Szabolccsal

A srác, aki teljesen átrajzolta a kortárs művészet fogalmát | Interjú Bozó Szabolccsal

Alig múlt el harminc éves és már az egész művészvilág megismerte festményeit. Az elmúlt két évben olyan városokban állították ki munkáit, mint Peking, New York, Madrid, Miami, Párizs vagy Stockholm. Ezidáig itthon mégis kevesen ismerték Bozó Szabolcs történetét, pedig minden fiatal művész példaképévé válhatna. Tehetsége az egész világot bejárta, ő viszont megmaradt annak a szerény és jószívű srácnak, aki csak festeni szeretne.


Pécsett születtél, de jelenleg Londonban élsz ez az interjú is online készül. Hogyan vezetett az utad Angliába?

Igen, pécsi születésű vagyok és egészen tizennyolc éves koromig éltem ott. Már általános iskolában a rajztanárom mondta a szüleimnek, hogy érdemes lenne művészeti iskolában továbbtanulnom, szerencsére rögtön fel is vettek. Szobrászatot tanultam négy éven keresztül, de ötödévre már nem maradtam. Az érettségi után jöttem ki Londonba, már tizenharmadik éve itt élek. Akkoriban éltek itt kint ismerőseim és kijöttem nyelvet tanulni hozzájuk, aztán valahogy itt maradtam, megtetszett.

Mindig is kreatív voltál: esetleg van a családodban olyan személy, akitől örökölted ezt az adottságod?

A nagymamám festett, persze nem profi szinten. Nőként festeni, pláne az ötvenes, hatvanas évek Magyarországában nem volt elfogadott, főleg nem falusi környezetben – véméndi születésű az én nagymamám. Sokat nézegettem nála a padláson lévő régi vázlatfüzeteit, rajzait, festményeit, ami engem is inspirált. Amikor fiatal volt, portrékat és tájképeket festett, a bátyámmal pedig mindig próbáltuk lemásolni azokat a képeket. Mondhatni ő volt az első gyerekkori példaképem, aki által megismerkedtem a festészettel, ő mindig ott volt számunkra.

Milyen volt egy ilyen kis országból, mint Magyarország bekerülni a nemzetközi művészvilágba? Tapasztaltál nehézségeket?

Sokszor inkább segített. Egy fura nevű, kelet-európai származású, feltörekvő festő vagyok, és nem egy angol arisztokrata – ezt kedvelik bennem. Mindenki ismeri a történetemet és szerintem fontos is, hogy hol születtem. Magyar vagyok, magyar útlevelem van, a szüleim is otthon élnek. Nem tagadom a származásom, sőt, annyi tehetséges művész, tudós, feltaláló van a történelmünkben, erre büszkének kell lenni. Viszont azt is fontos hozzátennem, hogy itt, Londonban nőttem fel igazán, itt volt az első munkahelyem és barátnőm, itt ismertem meg igazán önmagamat. Már erősen ide kötődöm.

A festményeiden első ránézésre is nagyon érezhető a lelkesedésed. Mi visz előre az alkotói folyamat során?

Általában nem tervezek, hanem hagyom, hogy történjen a folyamat. Olyan érzés, mint amikor gyerekként rajzolsz. Nem jut eszedbe, hogy ez egy műtárgy, hanem az akkor és ott csupán egy számodra kedves időtöltés. Ezt az érzést keresem, amikor bemegyek a műterembe. Kikapcsolom a telefonomat és csak ott vagyok, festek és dolgozom. Most már kicsit tudatosabban, mint öt-hat évvel ezelőtt – manapság azért komolyabb dolgok történnek. Ez kicsit közhelyesen hangzik, de tényleg így van: megpróbálom élvezni a folyamatot, és közben kikapcsolódni, hű maradni ehhez.

Mit jelentenek számodra a festményeiden lévő karakterek?

A karakterek egy több tíz éves folyamat eredményei, tulajdonképpen ezek a figurák az életem. Mindig imádtam a színeket, valahogy ezek a figurák tökéletesek arra, hogy kifejezzem önmagamat. Nekem ez az életem: mindig erre koncentrálok, sokszor szavak helyett is inkább festek. Olyan, mint amikor szomjas vagy: reflexből jön az inger, hogy igyál. Hasonlóan születnek az én karaktereim is. Anyagok tekintetében elég sokféle technikát használok: ecsetek, festő guriga, óriás zsírkrétákkal vagy éppen ragasztóval, sokszor azzal, ami a kezem ügyébe kerül.

Mintha ismernéd a figuráidat. Vannak állandó karaktereid?

Vannak, persze. Sajnos a gyerekkori mappáim már nincsenek meg, de van egy-két karakter, amit egészen fiatal korom óta rajzolok. Ilyenek például a magyar mesék figurái, mint a Süsü vagy a Vuk: ezek sokszor ott vannak tudat alatt a kezemben. Egy új karakter tervezése közben a végleges figura elkészülése előtt rengeteget vázlatolok, van, hogy akár tizenhat verzió is készül.

A sokféle szín ad egyfajta vidámságot is a festményeknek. Te magad is ilyen személyiség vagy?

Alapvetően egy vicces srácnak gondolom magamat, természetesen nekem is, úgy mint mindenkinek, van néha valami baja – a 21. században mindenki enyhén depressziós. Néha, ha rosszabb periódusban vagyok, akkor van, hogy csak sötétebb képeket festek, de ezeket nem adom közre. Ezt a színes, vidám világot tekinthetjük egyfajta terápiaként is: lehetek olyan boldog, vidám, mint a képeim? Nekem ez volt a kikapcsolódás, mikor a vendéglátásban dolgoztam. Nem szerettem kiszolgálni a bunkóbbnál bunkóbb embereket, ki szereti őket persze?

A social media hozta meg a nagyobb népszerűséget számodra. Hirtelen jött a siker?

A bátyám bátorított, hogy  Instagramon hozzak létre egy fiókot a festményeimnek, hátha valakinek megtetszenek idővel. Bele sem mertem gondolni, hogy ezzel akár egy galéria figyelmét is felkelthetem. Eleinte úgy éreztem, hogy a magánéletemet teregetem ki, senki se tudta rólam, hogy festek. Valószínűleg nem így alakul az életem, ha nincs az internet, de végtére örülök, hogy ez lett belőle.

Mondhatni berobbantál a köztudatba. Mesélj erről!

2020 volt az igazi áttörés, viszont már előtte két évvel is festettem három hétig az első galériámban Spanyolországban. Meglátták a munkámat az Instagramon, és kérdeztek mennyibe kerülne a meló. Fogalmam sem volt akkor, hogy milyen árat mondjak, hiszen előtte csak egy barátnőmnek adtam el egy grafikámat nyolcvan fontért, ami egyébként akkor nagyon soknak tűnt. A párizsi páros kiállításom nagyon meghatározó része a karrieremnek, utána megszaladtak a felkérések. Olyan gyorsan történt minden, szinte hat hónap alatt változott meg az egész életem. Ott kezdett körvonalazódni bennem, hogy nekem ez a jövőm, így fel is mondtam a munkahelyemen.

Bizonyára olvastad, hogy 2022-ben te voltál a legtöbbet és legnagyobb értékben eladott magyar művész olyan nagy nevek előtt, mint Bak Imre vagy Keserü Ilona. Hihetetlen, igaz?

Igazából nem is tudom, hogy mit mondjak erre. Belegondolni, hogy a festményeim, amiket a kis kelet-londoni műhelyemben festettem, most ilyen összegekért kelnek el, nagyon furcsa érzés. Kicsit néha igazságtalannak érzem, mert pénzügyileg lehet, hogy megközelítek több nagynevű festőt, viszont nincs mögöttem 50-60 év munkája. Azt gondolom, hogy majd amikor elérem azt a szintet, amit ők, akkor lehet majd összehasonlítani minket, addig csak a leütések anyagi részét látjuk.

Azon művészek egyike vagy, akinek munkáit már életében elismerik. Jó érzés a jelen történelmét írni?

Ez egy viszonylag új dolog a kortárs művészetben: Picasso az elsők között volt, aki megélt a munkáiból, nagyon maximum még az elittel történt meg ilyen. Egyrészt jó érzés, hogy ebben az őrült világban valamilyen fajta nyomot hagyhatok, ami ugyan pici is, meg sok embernek nem is számít, de nekem ez a legfontosabb. Másrészt viszont nem foglalkoztat, hogy az emberek megtudják, én ki vagyok, hanem az, hogy megismerjék a munkáimat. Menő lesz majd egyszer megmutatni a gyerekeimnek, hogy mit alkotott az apjuk.

Van egy festményed, amire számokkal 2023 van felfestve. Van valamilyen rejtett utalása vagy misztikus jelentése az évszámnak?

Ezt még 2018-ban festettem és elszámoltam a dolgokat, azt hittem, hogy 2023-ban leszek 30 éves. Diszkalkuliás vagyok, ezért történt. Remélem nincs a festménynek semmi rossz sugallata. Jó is, hogy ez írásba kerül, mert ha véletlenül valami történik velem, akkor nem magyaráznak bele valami őrült dolgot. Le is kopogom, nehogy bármi történjen!

Mit tartogat számodra az idei év? Megállás nélkül előre?

Lesz egy projektem Texasban, Marfán a sivatagban, illetve egy háromszemélyes kiállításom a svájci hegyekben. New Yorkban pedig egy nagyon meghatározó egyéni kiállításra készülök júniusban, a francia Almine Rech új galériájában. Egyenesen Picasso unokája által, ami egy felfoghatatlanul magas szint, mindig szerettem volna velük dolgozni. Amiről még álmodok, hogy a pécsi Vasarely múzeum által valamilyen nagyon menő közös kiállítást létrehozni, nekem ő nagy része volt az életemnek. Volt lehetőségem már az igazgatóval beszélni, remélem jól alakul.

Szeretsz kísérletezni és a szabályokat felrúgni. Van valamilyen terved a jövőre nézve?

Két évig volt itt a pénzügyi negyedben műtermem, ahol azok a magas felhőkarcolók vannak. Szeretném az ilyen nagy épületeket letakarni, vagy valahogy rájuk tenni a képeimet három dimenzióban és egy óriási figurát csinálni az egészből. Nincs nagy listám, de ez az elején szerepel: szerintem marha jó ötlet, ezt mindenképpen meg kell valósítanom még az életemben.

Bozó Szabolcs | Instagram

továbbiak
Holnap lesz a szlovén kultúra napja
lifestyle

Holnap lesz a szlovén kultúra napja

Február 8-án, France Prešeren költő halálának évfordulóján tartják a szlovén kultúra napját Szlovéniában, illetve a környező országok szlovén közösségeinek körében. Az ünnep előestéjén két művészt életműdíjjal tüntetnek ki, és legfeljebb hatan Prešeren Alapítvány Díjat kapnak az elmúlt három évben elért eredményeikért. A munkaszüneti és ünnepnapon országszerte rendezvényeket tartanak, amelyeken gyakran
Alapításának 700. évfordulóját ünneplik Vilniusban
lifestyle

Alapításának 700. évfordulóját ünneplik Vilniusban

Egy 1323-as feljegyzésben említették először a litván fővárost, így egész 2023-ban ünnepi programokkal emlékeznek meg a születésnapról. Gediminas litván nagyfejedelem egy 1323. január 25-én keletkezett levelében nevezte meg először Vilniust, és bátorította a környező országok lakóit, hogy telepedjenek le Litvánia földjén. Innen datálják a város létezését, és mint legfőbb dokumentumot,
Nyomtatott múltak | Megáldott ételek és rejtett kamerák | Interjú James A. Kapalóval
lifestyle

Nyomtatott múltak | Megáldott ételek és rejtett kamerák | Interjú James A. Kapalóval

James A. Kapaló kutatásai elsősorban a közép-kelet-európai vallási és etnikai kisebbségek történetére és tapasztalataira fókuszálnak. Etnográfiai módszerek segítségével dolgozik közösségekkel, levéltárakkal és múzeumi gyűjteményekkel, hogy feltárja a hétköznapi tudást, a vallási gyakorlatokat és a helyi emlékezetet. Egyik szerkesztője volt a The Secret Police and the Religious Underground in Communist and