A világ legveszélyesebb motorversenyének pillanatait láthatjuk a TELEP Galériában

A világ legveszélyesebb motorversenyének pillanatait láthatjuk a TELEP Galériában

Guld Péter fotográfus, újságíró Thousand Tales című fotókiállítása ezúttal a TELEP Galériában nyílt meg. A tárlat a motorosok körében legendásnak számító Man-szigeti TT versenyt mutatja be, amely a kezdetek óta száznál is több emberéletet követelt, mégis függőséget okoz a versenyzőknek, fotósoknak és újságíróknak egyaránt.

„(…) joviális, kissé telt termetű gyermekként cseresznyét majszoltam nagyanyámék nappalijában az óvodai nyári szünetben, amikor kora délután kezdetét vette egy film, amely nagyjából megpecsételte későbbi életem egy részét. Ha jól emlékszem, két vagány kaliforniai fickóról szólt, akik sokat krosszoztak, majd összebalhéztak egy csajon (…)” – emlékszik vissza a motorsporttal való találkozásra az eredetileg építőmérnök végzettségű Guld Péter. Azóta is szenvedélye ez a világ, így a Man-szigeti TT versenyre egy évtizede minden évben visszatér azzal a céllal, hogy megörökítse a kétkeréken száguldókat.

Péter „Az ébredés pillanatai” címet viselő cikksorozatában osztotta meg a közönséggel, honnan is ered a motorsport iránti rajongása. Személyes hangvételű beszámolóiból kiderül, hogy a film után a fészerben tárolt motor felfedezése jelentette a következő mérföldkövet számára. „(…) az emelt sárvédős, nekem krosszmotornak tűnő valamit – melyet ma inkább scramblernek neveznének, egyébként akkoriban csak enduronak hívták – előbb a nagyapám vásárolta munkába járás céljából, majd megörökölte apám, amikor eladta saját P21-es Pannóniáját, hogy az árából esküvői gyűrűt vegyen anyámnak.” – írta Péter, aki gyermekkorában már (egy szemészorvosnál tett látogatás után) a Motorsport könyvet is megszerezte. „Volt ebben a könyvben egy döntött motorról készült fotó. A motoros lába súrolta a földet, a kép valami eszméletlen dinamikát sejtetett, de a rajtszámtábla ennek ellenére elképesztően menő volt. Nagy fehér, szinte négyszög alapon gyönyörű tipográfiával készült számok, kecses motor, és egy vagány, briliáns testtartású versenyző, akit úgy hívtak: idősebb Kenny Roberts.” – mesélte a meghatározó momentumot.

Thousand Tales
2022. 07. 29. – 08. 15.
TELEP Galéria – Budapest, Madách Imre út 8, 1075

Fotók: Gaál Dániel


továbbiak
Grey is the color - A lakótelepek valódi karaktere | Panel Walks Budapest
architecture

Grey is the color - A lakótelepek valódi karaktere | Panel Walks Budapest

Helyi kézműves sört kóstolni Budapest egyik külvárosi, egyben egyik legautentikusabb retro piacán vagy egy turisták számára szokatlan, kertvárosi utcában felfedezni a város egyik legjobb nápolyi pizzázóját, miközben elmerülhetünk Budapest legizgalmasabb szocialista lakótelepeinek háttértörténetébe. Egy hiánypótló kezdeményezés azok számára, akik nem konvencionális módon szeretnék felfedezni Budapest különböző rétegeit: íme, a Panel
Lehetetlen a hídon élni – Exkluzív interjú Sigita Strubergával
community

Lehetetlen a hídon élni – Exkluzív interjú Sigita Strubergával

„Úgy látom, hogy Oroszországgal csak hatalmi pozícióból lehet beszélni” – nyilatkozta Sigita Struberga, a Lett Transzatlanti Szervezet (Latvian Transatlantic Organisation) főtitkára a Hype&Hypernek. A kiberbiztonságról, az orosz ajkú kisebbség lettországi integrációjáról, a háborúról, geopolitikáról, valamint a Baltikumot célzó orosz dezinformációról is beszélgettünk. Július elején Lettország történelmének legnagyobb kibertámadását szenvedte el.
Csodás szocmodern buszállomások | TOP 5
east

Csodás szocmodern buszállomások | TOP 5

Várakozás, késés, törlés, pótlás, átszállás és még több várakozás – a buszállomások nem tartoznak kedvenc helyeink közé, pedig ha jobban megnézzük, épületeikben nagyon izgalmas építészeti megoldásokat fedezhetünk fel. Mai válogatásunkban a szocmodern építészet legkülönfélébb buszpályaudvaraiból szemezgettünk. Rózsaszín álom | Gyulafehérvár, Románia Gyulafehérvárra érdemes busszal utazni, hisz az állomás olyan, mintha a következő