Alapításának 700. évfordulóját ünneplik Vilniusban

Alapításának 700. évfordulóját ünneplik Vilniusban

Egy 1323-as feljegyzésben említették először a litván fővárost, így egész 2023-ban ünnepi programokkal emlékeznek meg a születésnapról.

Gediminas litván nagyfejedelem egy 1323. január 25-én keletkezett levelében nevezte meg először Vilniust, és bátorította a környező országok lakóit, hogy telepedjenek le Litvánia földjén. Innen datálják a város létezését, és mint legfőbb dokumentumot, ennek a levélnek egy másolatát ki is állítják a 700. évforduló alkalmából a város fő látványosságának számító Gediminas-toronyban.

Az eseménysorozat nyár közepéig, a város védőszentje, Szent Kristóf július 25-i ünnepnapjáig tart, amíg számtalan kiállítást, kisebb-nagyobb fesztivált és egyéni kulturális programot szerveznek. Mivel az ünnepi szlogen a "Vilnius 700 years young" – ennek szellemében több rendezvény is a fiatalokra koncentrál. Záróakkordként július 25-én érkezik az As Young As Vilnius zenei fesztivál, ahol nemzetközi sztárok és helyi kedvenc előadók ingyenes koncertjeivel várják a több ezer zenekedvelőt.

Forrás, képek: Vilnius 700

továbbiak
Gogolból inspirálódó alkotó, aki nem fél megmutatni a valóságot | Interjú Valló  Bertával
design

Gogolból inspirálódó alkotó, aki nem fél megmutatni a valóságot | Interjú Valló Bertával

A fogyasztói társadalmat mutatja be sajátosan groteszk, szatirikus világában. Tehetsége helyet foglalt számára a világ 100 legjobb illusztrátora között a Taschen kiadó által, számos nagy céggel dolgozott együtt, azonban számára a legnagyobb elismerés, ha valaki rezonálni tud a karaktereivel. Személyisége teljesen magával ragadó, olyan, akinek gondolataiban öröm és kiváltság lenne
Kézművesség volt, van és lesz
design

Kézművesség volt, van és lesz

Bútort az IKEA-ban, ruhát pedig a közelben lévő fast fashion üzletben vásárolsz? Ha valami kuriózumra vágysz, amivel újra felfedezheted a saját kulturális örökségedet, vagy ha nyitott vagy másokéra, akkor jó helyen jársz! Megmutatjuk, hogy a hiedelemmel ellentétben még megőrizhetjük, sőt felvirágoztathatjuk a kézműves hagyományokat Kelet-Európában. A Krásná práce egy olyan
Bútorokkal mesélni: íme, a NORNA!
design

Bútorokkal mesélni: íme, a NORNA!

A NORNA világában mindennek jelentése van: a névválasztástól kezdve a bútordarabokat alakító koncepción át azok formavilágáig. A 2022-ben alapított márka az elmúlt egy évben több kiállításon is bemutatkozott, valamint a tervek szerint idén egy kültéri bútorcsaláddal is jelentkezni fog. Mutatjuk! Pinezits Petra és Takács Alexandra egyetemi éveik alatt találkoztak. Elmondásuk