Amíg megiszod a kávéd, ajánld fel 1%-od!

Amíg megiszod a kávéd, ajánld fel 1%-od!

A KIKAPCS. Alapítvány idén az Adó 1% gyűjtésének kampánya során azt a célt tűzte ki, hogy megmutassa, 1%-ot felajánlani milyen egyszerű és emellett fontos. Mindezért több budapesti és vidéken található specialty kávézóval fogott össze, ahol KIKAPCS. matricás kávékkal szeretnék ösztönözni az embereket arra, hogy az adójuk 1%-ának felajánlásával segítsenek egy általuk kedvelt szervezetnek.

A KIKAPCS. létrehozásának története egészen a két alapító, Bárdió Luca és Környei Viktória egyetemi időszakához nyúlik vissza, ahol egy kurzus keretében született meg közös kezdeményezésük ötlete. „Mivel már akkor megvolt a kellő társadalmi érzékenységünk és segíteni akarásunk, így szerettünk volna együtt felépíteni egy olyan szervezetet, amivel másokat boldoggá tehetünk” – mondta el az indulásról Viktória. A kezdeti lendületet egy piackutatás követte, amely során olyan családokkal vették fel a kapcsolatot, akik sajátos nevelési igényű (SNI) gyermeket nevelnek. Ennek eredményeként derült ki, hogy ezek a családok nagyon hasonló problémákkal szembesülnek, amelyek sokszor nem szembetűnőek, de mégis jelen vannak az ők mindennapi életükben. „Sajnos láthatatlanul is a társadalom perifériájára húzódnak. A mi tevékenységünket számukra dolgoztuk ki, ami a mai napig a mi alaptevékenységünk” – tette hozzá Luca. Így született meg a KIKAPCS., amely küldetése, hogy kikapcsolódást és közösséget biztosítson SNI-s gyerekeket nevelő családok számára. A projekt egy két személyes kezdeményezésből ma már 150 fős családi közösséggé, 30 fős önkéntes bázissá és 4 munkavállalóval működő alapítvánnyá nőtte ki magát.

Indulásuk óta dolgoztak már együtt például a Celeni divatmárkával, aminek során egy kapszulakollekcióval szerették volna felhívni a figyelmet a KIKAPCS. édesanyák mindennapi problémáira. Nagykövet kampányukban pedig általuk felkért személyek, a KIKAPCS. Hősök szólalnak fel egy hónapon át a szervezet ügyéért. Most 2022-ben az alapítvány másodjára gyűjthet 1%-ot, amelynek célja, hogy minden nyaraláson legyen, aki mosolyt csal a családok arcára: azaz minden nyaraláson részt tudjon venni legalább két önkéntes, vagy konduktor, aki koordinálja a nyaralást, programot szervez, játszik és igény esetén fejlesztést tart a gyerekeknek.

Jelenlegi Adó 1% gyűjtés kampányukban specialty kávézók bevonásával szeretnék felhívni a figyelmet az adó 1%-ának felajánlásának fontosságára. Ahogy a KIKAPCS. alapítói is kiemelték, a kávénak és a kávézásnak van egyfajta kapcsolatteremtő ereje, ami az alapítvány céljaival is jól összecseng. „A kávézók, amiket a közös együttműködés kapcsán kerestünk meg, úgy véljük, hogy a saját környékükön mind-mind olyan központi helyek, ahová jó betérni, mert tudod, hogy szeretettel fogadnak és mindig szívesen látnak: olyan mint egy közösségi hely, ahol az idegen egy olyan barát, akivel még nem találkoztál. Nálunk, a KIKAPCS.-nál ugyanezen értékek fontosak: jöjjön bárki bárhonnan, tudjuk, hogy közös pontot mindig lehet találni” – részletezték.

A kampányhoz elsőként nagy lendülettel a My Little Melbourne, majd a 4minutes Café, valamint a Budaörsön található Major, a soproni Placz Cafe 1379, a szegedi Barista kávézó, az ürömi Monochrome és az Egerben található Manooka Kávézó csatlakozott. „A KIKAPCS. Alapítvány kezdeményezése több szempontból is inspiráló volt számunkra: nagyon szimpatikusnak találtuk, hogy két lelkes fiatal lány ekkora erőbedobással képviseli azt az ügyet, amiben ilyen mélyen hisz. Ezzel a lelkesedéssel és küldetéstudattal mi magunk is tudtunk azonosulni. Nagyon szimpatikus volt az a gondolat, hogy kávézókon keresztül (is) megszólítanának egy bizonyos réteget, valamint azt is felemelő érzés volt látni, hogy általunk javasolt kávézók is beálltak az ügy mögé, így erősítve a közösségi összefogást – reméljük, hogy általunk az idén még több SNI gyermekes családnak sikerül kikapcsolódást biztosítani!” – osztotta meg gondolatait a kampányról a My Little Melbourne csapata.

Amennyiben szeretnéd felajánlani adód 1%-át ezen a linken teheted meg.

Borítókép: Andrush Virág

KIKAPCS. | Web | Facebook | Instagram