Az animizmus már időtlen idők óta jelen van az emberiség életében, gyakran a legprimitívebb hitrendszerként, egyfajta spirituális hóbortként hivatkoznak rá. A negatív felhangok és az általános tagadás ellenére a tárgyainkhoz és az elektronikai eszközeinkhez való viszonyunkat is áthatja, még ha ezt a legtöbb esetben nem is nevezzük nevén vagy nem tudatosul bennünk.
Az animizmus kifejezés a latin anima, vagyis lélek szóból ered, és azt a hitet takarja, miszerint nemcsak az embereknek, hanem az élettelen entitásoknak is van lelke. A tárgyakra fókuszáló tematikus hónapunkhoz kapcsolódó legújabb Hype Lab epizódunkban az animizmus kortárs megnyilvánulásainak és hatásainak járunk utána.
Nem sok emberről hallani, aki manapság nyíltan animistának vallaná magát, miközben a cselekedeteink sokszor megcáfolják ezt. Okostelefon-függőség, bensőséges viszony az autónkkal, utazásokról hozott emléktárgyakhoz, vagy a szívünknek kedves emberektől kapott ajándékokhoz való ragaszkodás, csak hogy pár példát említsünk. Ezzel együtt a tárgyainkkal való kapcsolatunk ellentmondásos természetű: míg ezeket a kedvenc darabokat valóban érzelmi töltettel ruházzuk fel és a végletekig óvjuk, másokat könyörtelenül elhajítunk és lecserélünk. Társadalmunk egyfelől megrögzött antianimista, miközben két markáns tendencia is virágzik: a technoanimizmus és egy, a kézművesség szentségéhez visszatérő vonal.
Technoanimizmus
Az animizmus esszenciája egyfajta korai hálózatos gondolkodásként is értelmezhető, ahol a világunk elemei nem az emberek alá szerveződnek, hanem egyenrangú játékosként vesznek részt a rendszerben. Nem véletlen, hogy a modern kor embere tűzzel-vassal küzdött ellene, saját felsőbbrendűségét bizonygatva ezzel. Az öntudatra ébredő technológia és az Internet of Things kora azonban újra megkérdőjelezte az emberközpontúságot. „A sokszorosan összetett szociotechnikai rendszerek helyi, eszközszerű megnyilvánulásai, mint például a digitális otthoni asszisztensek, a chatbotok vagy az okostelefonok, egy új típusú animizmust is életre hívnak, amelyben a szellemvilág a technológiai környezetet szállja meg. Élettelen tárgyaknak és emberi léptéket meghaladó hálózatoknak kölcsönzünk ismerős, emberi jelleget” – osztotta meg velünk Schneider Ákos, designteoretikus.
Az Apple például már 1999-ben technoanimista szlogennel reklámozta az első Ibookját, és tudatosan barátságos és szerethető külsőt adott neki. Ahogyan egy korábbi Hypelab cikkünkben is szó esett róla, a tervezők egyre inkább humanizálják a technológiát, mi pedig egyre inkább úgy viselkedünk, mintha a kütyüink valóban élnének: beszélünk hozzájuk, kikérjük a véleményüket, ők pedig figyelnek, válaszolnak és befolyásolnak minket. Ez a fajta techno-, vagy más néven újanimizmus elősegítheti a technológia könnyebb társadalmi elfogadását és természetessé válását, miközben pont emiatt vethet fel aggályokat. Az újanimizmus esetében ezért nem is maga az animisztikus hit számít (vagyis, hogy valóban hisszük-e, hogy lelke van a laptopunknak) hanem, hogy milyen viselkedésformák lépnek fel az intelligens tárgyakkal való interakciónk következtében.
Animizmus és a fenntarthatóság
Minél jobban szaporodnak a tárgyak, annál inkább úgy tesz a kultúránk, mintha azok halottak lennének: már nem csak akkor cseréljük le őket, amikor végleg használhatatlanná válnak, meg se próbáljuk őket megmenteni. A fogyasztói társadalom és az érzelmi elköteleződés néküli folyamatos újdonság hajszolás (gondoljunk például a fast fashionre) lényegében az antianimizmus megtestesítője. Ebből a megközelítésből pedig az animista gondolatok felelevenítése a fenntarthatósági törekvésekhez járulhat hozzá. Jonathan Chapman, az érzelmileg tartós tervezés kutatója, a tárgyak affektív fenntarthatóságában látja a probléma megoldását, vagyis amikor maga a tárgy vált ki fenntartható viselkedést a használójából. Az affektív fenntarthatóság egyik legnagyobb erénye, hogy a pozitív érzelmekre fekteti a hangsúlyt. Nem a lemondásról és az ökoszorongásról, hanem a meglévő dolgaink értékeléséről szól. A recycling és a körkörös tervezési gyakorlatok mellett ezért a kortárs animista felfogás is egyfajta megoldás lehet arra, hogy jobban értékeljük, és hosszú távon kötődjünk a dolgainkhoz.
Ennek az értelmezésnek az egyik gyakorlati megvalósulása a tárgyak javításának művészete. Négy-ötszáz évvel ezelőtt Japánban kialakult a kintsugi, avagy aranyvarrás, ami a törött kerámiák javításának technikája. A tárgyak így a kidobás helyett felértékelődnek és újabb jelentésréteget kapnak. Ez a metódus a kortárs művészekre is inspirálóan hat: egy koreai művész, Yeesookyung lenyűgöző hullámzó szobrokat készít, Paul Scott brit művész pedig különböző talált kerámiadarabokat kollázsol össze. Ide kapcsolódik továbbá a Repair mozgalom is, amiről nemrégen számoltunk be, Joanna van der Zanden kezdeményezése kapcsán. Ma már több mint 2000, a javítás művészete iránt elköteleződött Repair Café működik világszerte.
Érdekes azonban megfigyelni, hogy az újanimista tendencia nem feltétlenül eredményez hosszabb kapcsolatot a tárgyainkkal: az elektronikai eszközeinkhez ugyanis nem önmagukért kötődünk, hanem azért, amit a bennük rejlő technológia lehetővé tesz. A nagy becsben tartott telefonjainkat hamarosan felváltja egy újabb és okosabb modell, az előző pedig mehet a szemétbe. Ebből a szempontból a két tendencia ellentétes hatást fejt ki tárgykultúránk élettartamára.
Animista designerek
Bár a fent taglalt példák egyértelmű animista vonásokkal rendelkeznek, nem használják ezt a konkrét kifejezést. Megkérdeztünk ezért két design stúdiót, akik tudatosan a kortárs animizmusra építik a márkaimidzsüket. Az ukrán Faina például a kézművességhez való visszatérésben, és a lokális hagyományok életben tartásában látja az animizmus jelentőségét, és a spirituálitásra próbálja meg kihegyezni a kommunikációt.
„Az animista szemlélet követése segít nekünk abban, hogy újraéleszthessük az élővilággal való ősi kapcsolatunkat, amit a tömegkultúra világában újra kell gondolnunk – kevesebbet kell vásárolnunk és termelnünk. A modern világ által kínált rengeteg technológiai lehetőség és bőség miatt egyre inkább bezárkózunk, és így kevésbé figyelünk a lényeges és fontos dolgokra. Amikor lélektelen tárgyakkal vesszük körül magunkat, lassan elfelejtjük, hogyan kell érezni. Modern kontextusban az animizmus a tárgyakkal való tudatosabb, mélyebb kapcsolatról szól: amikor kiválasztod, hogy mi tartozik igazán hozzád, nem pedig azt, ami népszerű az Instagramon” – mesélte nekünk Victoria Yakushka, a Faina alapítója.
„Véleményem szerint minden kézműves tárgynak van lelke, egyfajta vibráló energiája, amelyet a velük való interakció során lehet érezni: azt az erőt és érzelmet, amit egy másik ember beletett. Mi Ukrajna-szerte helyi kézművesekkel dolgozunk együtt, és minden egyes tárgyat kézzel készítünk, limitált példányszámban, hogy megőrizzük a tárgyak egyedi szellemiségét” – tette hozzá Victoria.
A rotterdami bázisú Supertoys design duó egészen máshogy fogja fel az animizmus lényegét, inkább a technoanimista felfogáshoz közelítve. „Az animizmus értelmezése többnyire arra a hitre redukálódik, hogy a tárgyaknak lelke van, de mi egyáltalán nem így gondolunk rá. Számunkra az animizmus a világhoz való viszonyulás egy bizonyos módját jelenti, nem pedig egy hitrendszert. Mi inkább a nagyobb egészhez való kapcsolódásban hiszünk, ahol az emberek, állatok, növények és tárgyak egy végtelen hálózat részei, és ahol nincs különbség alany és tárgy, természet és kultúra között. Az emberek és bútoraik közötti kapcsolat például önmagában is egy entitás, egy saját jogon létező hatóerő. A modernisták inaktív tárgyérzékelése helyett mi inkább kommunikatív szubjektumként közelítjük meg a bútorokat. Ez ellentétes a minimalista életmóddal, ahol az ember arra törekszik, hogy csak olyan dolgokat használjon, amik funkciót töltenek be. Számunkra egy tárgy rendeltetése önmagában egy hierarchikus kapcsolatot feltételez, és eltöröl minden érzelmi kötődést. Ha egy tárgy csak funkciót közvetít, akkor csupán az emberi test vagy elme meghosszabbításaként fog szolgálni, ami véleményünk szerint egészségtelen kapcsolatot teremt” –mondta el nekünk a két tervező, Merle Flügge és Job Mouwen. Bútoraikkal ezért a tárgyak többértelműségét szeretnék felfedezni. Ennek megtestesülése például a Cosmic Flower asztal, ahol a tervezőpáros azt a filozofikus kérdést tette fel, hogy mi van, ha az asztal valójában egy virág szeretne lenni? Ez a megközelítés teszi lehetővé számukra, hogy az antropocentrikus világszemlélet ellenében a dolgok nagyobb egészében gondolkodjanak.
Mindezt összegezve az animizmus a világhoz való viszonyunk, emberi és nem emberi, élő és nem élő közötti határok újragondolásáról szól. A hagyományos irányzat és a technoanimizmus eközben több szempontból is ellentétes hatásokat vált ki: míg az első kapcsolódásokat ösztönöz, a második elidegenítő lehet, előbbi meghosszabbítja a tárgyak élettartamát, utóbbi pedig a rendszeres leváltásukra sarkall. A téma korántsem egyértelmű, és valóban elmehet néha a bogarasság irányába, az azonban feltétlenül kijelenthető, hogy jóval sokrétűbb annál, mint hogy puszta spirituális hóbortként félresöpörjük.
A mama főztje, kínaiul | Autentikus ebéd a ZHU & Co.-ban
Szitanyomás mint szertartás – Interjú Varga Bálint grafikusművésszel
