legfrissebbek
lifestyle

Teljes a line-up a 13. Paloznaki Jazzpikniken

A Paloznaki Jazzpiknik idén is a balatoni nyár egyik legszerethetőbb programja: július végén ismét a jazz fővárosává alakul a balatoni mesefalu: 2025. július 31. és augusztus 2. között rendezik meg a 13. Paloznaki Jazzpikniket. Az idei headlinerek között szerepel a Grammy-díjas Judith Hill, a francia szupersztár, Zaz, és a szintén
Pályázati felhívás – EDGE Award
design

Pályázati felhívás – EDGE Award

Az Építészfórum negyedik alkalommal szervezi meg az Építészfesztivált, amely idén megújult formában, a nemzetközi közönséget is megszólítva EDGE Építészeti Fesztivál Budapest (EDGE Fest) név alatt folytatja működését. A konferencia nemzetközi szinten is progresszív és előremutató építészeti témákkal foglalkozik, az újonnan alapított díj pedig ezen törekvéseket támogatja. A pályázat május 15-ig
Befagyott határ, megfagyott lelkek
stratégia

Befagyott határ, megfagyott lelkek

Történetek a belarusz-lengyel határról. A nyírfák végtelen tengerében filozófiai mélység lakozik. Egyfajta európai őserő. Észak-keleten a nyírfák tízezer éve a történelem szemtanúi, a Lengyelországban található Białowieża-erdő pedig az európai síkvidéket egykor borító hatalmas kiterjedésű őserdő legnagyobb megmaradt darabja – különleges szellemek otthona. Az erdő az emberi behatásra egyre jobban visszaszorul, apró
Dinamikus művészet és hagyományos farsangtemetés – téli úti célok Közép-Európában
lifestyle

Dinamikus művészet és hagyományos farsangtemetés – téli úti célok Közép-Európában

Síelnél vagy múzeumba mennél? Túráznál a hófödte tájon, vagy inkább egy egyedi designbolt melegében nézelődnél? Innál egy finom kávét, kipróbálnál új ételeket? Irány Krakkó, Szófia, Brassó vagy Szentendre – mindegyik városban számtalan lehetőség vár télen is, most pedig bemutatjuk, hogy melyik helyen hova érdemes elmenni! Krakkó – a régi és a modern,
Az emberi lét határai érdekelnek | Interjú Elizabeth Chai Vásárhelyi Oscar-díjas rendezővel
lifestyle

Az emberi lét határai érdekelnek | Interjú Elizabeth Chai Vásárhelyi Oscar-díjas rendezővel

Az emberiség történetének legelképesztőbb sziklamászása kötél nélkül, a thaiföldi ifjúsági focicsapat kimentése egy barlangból, úszás Kubától Floridáig – ezek azok a történetek, amelyeket Elizabeth Chai Vásárhelyi filmjein keresztül ismert meg a világ. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diplomaosztó ünnepségén beszélgettünk az Oscar-díjas rendezővel a művészetről, a valóság lefordításáról és az emberi lét
„Jobbnak kell itthagynunk a Földet, mint ahogy mi kaptuk” | Interjú Paola Antonellivel
design

„Jobbnak kell itthagynunk a Földet, mint ahogy mi kaptuk” | Interjú Paola Antonellivel

Az olasz származású építésznek ugyan egy terve sem valósult meg, mégis erősebb vizionáriusnak bizonyult épületeket megálmodó pályatársainál: a MoMa vezető kurátora, kutatás-fejlesztési igazgatója olyan elemi, magától értetődő erővel nyúl bele a társadalmi, szociológiai kérdésekbe már egészen pályája eleje óta, hogy az általa érintett témákról mai napig heves szakmai diskurzus folyik.
szerkesztői ajánlás
Kantin #8 – Savanyúságok
lifestyle
Kantin #8 – Savanyúságok
Gyárakból a divatvilágba: gyerekkorunk takarói köszönnek vissza a SAPO kollekcióiban
design
Gyárakból a divatvilágba: gyerekkorunk takarói köszönnek vissza a SAPO kollekcióiban
NiLu: Egy barátságos társ az éjszakában | Interjú Hankó Eszter tervezővel
design
NiLu: Egy barátságos társ az éjszakában | Interjú Hankó Eszter tervezővel
előtérben
transylvanian design week

Meghosszabbított határidővel várja a jelentkező a designereket a TDW

A Csíki Székely Múzeum és Csíkszereda Városháza második alkalommal hirdet pályázatot dizájnerek számára a Transylvanian Design Week (TDW) keretében. Az alkotók meghosszabbított határidővel, 2025 január 27-ig bármilyen dizájnterületről jelentkezhetnek a www.transylvaniandesignweek.ro oldalon. A kuratórium által kiválasztott műveket a közönség a TDW Expón tekintheti meg 2025. március 20. és
Budapest 150 Issue
Budapest 150 Issue

HYPE&HYPER MAGAZINE

A unique summary of all things exciting in the Central and Eastern European region in the fields of design, business, architecture and culture.

strategy
strategy

Mintegy hatvan országból érkeznek világvezetők a 32. Gazdasági Fórumra

32. alkalommal kerül megrendezésre Közép- és Kelet-Európa egyik legfontosabb konferenciája, az Gazdasági Fórum (Economic Forum) Lengyelországban, Karpacz városában szeptember 5. és 7. között, ahol mintegy hatvan ország vezetői vesznek részt. Az idei konferencia az „Új értékek a régi kontinensen – Európa a változás küszöbén” témát kapta, a résztvevők pedig mintegy 300
Csúcsa ért a feszültség a lengyel-belarusz határon!
strategy

Csúcsa ért a feszültség a lengyel-belarusz határon!

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök „lengyelországi utat” pedzeget a Wagner-csoporttal, Vlagyimir Putyin revizionista tervekkel vádolja Lengyelországot, a lengyelek pedig nagy erőkkel erősítik a keleti határukat. Az orosz-belorusz szövetség és Lengyelország között szinte pattanásig feszül a helyzet. De mi is történik most pontosan ezen a vidéken? Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Vlagyimir Putyin
Ugyanazzal a témával kampányolnak Lengyelország rivális pártjai a migráció ellen
strategy

Ugyanazzal a témával kampányolnak Lengyelország rivális pártjai a migráció ellen

Lengyelországban dübörög a választási kampány: idén ősszel a jelenleg is kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) legfőbb kihívója a Donald Tusk vezette Polgári Koalíció (KO) lesz. A szavazatokért való küzdelem nagy erőkkel zajlik, ám azt, hogy ki tud felülkerekedni, egyelőre nehéz megjósolni. Idén ősszel a Lengyelországot 2015 óta kormányzó Jog és
Kína nem a szövetségesünk – interjú a kínai-orosz kapcsolatokról
strategy

Kína nem a szövetségesünk – interjú a kínai-orosz kapcsolatokról

Kína Kína-barát és nem oroszbarát – állítja Dr. Mihail Karpov, kiemelve, hogy a BRICS egy paradox összefogás. Egy egyenesen Moszkvából érkező szakértő rálátása a kínai-orosz kapcsolatokra. Hogyan látja Kínát Oroszország szempontjából? Szövetségesnek vagy esetleg egy olyan partnernek, aki sokat beszél, de nem tesz semmit? Kína semmiképpen sem szövetséges. Az emberek közötti
A humanitárius célkitűzések a béke felé vezető utat jelentik— interjú Peter Maurerrel
strategy

A humanitárius célkitűzések a béke felé vezető utat jelentik— interjú Peter Maurerrel

A békéhez vezető út hosszú és megköveteli a számos fél közötti kommunikációt - véli a Vöröskereszt korábbi elnöke. Interjú a nemzetközi humanitárius jogról, a jemeni fogolycserékről és a diplomáciai trükkökről, amelyek százezrek életét tudják segíteni és megvédeni. 2012 és 2022 között Ön volt a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) elnöke és ezalatt
Ígéretek, csalódottság, összefogás: így zárult a vilniusi NATO-csúcs
strategy

Ígéretek, csalódottság, összefogás: így zárult a vilniusi NATO-csúcs

Július 11. és 12. között NATO-csúcstalálkozót tartottak a litván fővárosban, Vilniusban. A találkozó legdominánsabb témája a háború sújtotta Ukrajna kérdésköre volt, ám fontos pont volt a svéd csatlakozás, emellett terítékre került egy esetleges távol-keleti terjeszkedés is. Az Atlanti Szövetség idei, vilniusi csúcstalálkozójának legfőbb témája az ukrán NATO-csatlakozás kérdéskörének megvitatása volt.
Árnyékot vet a lengyel-ukrán kapcsolatra a nyolcvanéves volhíniai mészárlás
strategy

Árnyékot vet a lengyel-ukrán kapcsolatra a nyolcvanéves volhíniai mészárlás

2023. július 11-e a volhíniai mészárlás nyolcvanadik évfordulója – a tragikus esemény során az egykori Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) mintegy százezer lengyel civilt gyilkolt meg. A mészárlásról közösen emlékezett meg Andrzej Duda lengyel, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Bár az ukrán államfő kiállása jelentőségteljes, a közös történelem ezen szégyenfoltja ma is

new posters - fordítsd le magyarra

GET THE LATEST ITEMS FROM OUR STORE

GET THE LATEST ITEMS FROM OUR STORE

Unique Budapest based posters, Hype&Hyper's first limited clothing and more than 20 accecories from the most premium brands like CHROMIEZ.

business
Az üveg a high-tech anyagok korában is aktuális | A cseh üvegjelenség
business

Az üveg a high-tech anyagok korában is aktuális | A cseh üvegjelenség

A világítótestek gyártása az egyik legerősebb szegmens a cseh üvegpiacon, aminek egyik megkerülhetetlen szereplője a Bomma üveggyár is. A progresszív márka monumentális, szoborszerű tárgyai és fényinstallációi jellegzetes hangulattal töltik meg a tereket. Az általuk képviselt minimalista, mégis bátor esztétikát a nemzetközi építészek és belsőépítészek is nagyra értékelik. De milyen jövő
Ukrán menekültek pezsdítik fel a közép-európai gazdaságot
business

Ukrán menekültek pezsdítik fel a közép-európai gazdaságot

Már lassan másfél éve, hogy Ukrajnát megtámadta Oroszország: a háború következtében ukránok milliói kényszerültek elhagyni a hazájukat, ennek következtében jelenleg egy új élethelyzet van alakulóban. Az ukrán menekültek integrálódnak, és a régió gazdaságát pezsdítik fel a munkájukkal. 2023. első felében mintegy 14 ezer ukrán állampolgár indított egyéni vállalkozást Lengyelországban – ez
„Engem nem nyugtat meg, hogy várom a megoldást felülről” – zero waste aktivista a Hype&Hypernek
business

„Engem nem nyugtat meg, hogy várom a megoldást felülről” – zero waste aktivista a Hype&Hypernek

Sorozatos kihívások és téves válaszok előtt a magyar startup piac
business

Sorozatos kihívások és téves válaszok előtt a magyar startup piac

Próbálok folyamatosan kitörni a saját buborékomból–interjú Gózon Eszterrel
business

Próbálok folyamatosan kitörni a saját buborékomból–interjú Gózon Eszterrel

Design és vállalkozás – működhet együtt?
business

Design és vállalkozás – működhet együtt?

design
design

A valóság és a képzelet valószerű ölelésében

Legyen szó sámliról, tükörről vagy térről, mindig keresi a módját, hogy szembemenjen a „jó” tervezés megalapozott alapelveivel. Burjánzó, óriás korallokra emlékeztető alkotásai megkérdőjelezik a természet, a külvilág és az emberi test határvonalait – az experimental designer titka elsősorban az anyagismeretben gyökerezik, kísérleti tervező munkája annak folyamatos feltárása, hogy az emberek hogyan
A valóság és a képzelet valószerű ölelésében
Pályázati felhívás – EDGE Award
design

Pályázati felhívás – EDGE Award

Az Építészfórum negyedik alkalommal szervezi meg az Építészfesztivált, amely idén megújult formában, a nemzetközi közönséget is megszólítva EDGE Építészeti Fesztivál Budapest (EDGE Fest) név alatt folytatja működését. A konferencia nemzetközi szinten is progresszív és előremutató építészeti témákkal foglalkozik, az újonnan alapított díj pedig ezen törekvéseket támogatja. A pályázat május 15-ig
„Jobbnak kell itthagynunk a Földet, mint ahogy mi kaptuk” | Interjú Paola Antonellivel
design

„Jobbnak kell itthagynunk a Földet, mint ahogy mi kaptuk” | Interjú Paola Antonellivel

Az olasz származású építésznek ugyan egy terve sem valósult meg, mégis erősebb vizionáriusnak bizonyult épületeket megálmodó pályatársainál: a MoMa vezető kurátora, kutatás-fejlesztési igazgatója olyan elemi, magától értetődő erővel nyúl bele a társadalmi, szociológiai kérdésekbe már egészen pályája eleje óta, hogy az általa érintett témákról mai napig heves szakmai diskurzus folyik.
KUCSORA MÁRTA – LIMINAL SPACES: MONUMENTÁLIS VÁSZNAK ÉS ÚJ PERSPEKTÍVÁK
design

KUCSORA MÁRTA – LIMINAL SPACES: MONUMENTÁLIS VÁSZNAK ÉS ÚJ PERSPEKTÍVÁK

Szöveg: Ferenczi Ágnes Flóra Mi tesz igazán különlegessé egy kiállítást? A művészi alkotások ereje, a tér atmoszférája, vagy az a történet, amely összekapcsolja őket? Hogyan hat egy ipari tér nyers esztétikája a művek befogadására? És milyen szerepet játszik a művészi szabadság és a társadalmi felelősségvállalás egy kiállítótér küldetésében? Kucsora Márta
Kimagasló látogatószámot hozott a Budapest Design Week és a 360 Design Budapest kiállítás
design

Kimagasló látogatószámot hozott a Budapest Design Week és a 360 Design Budapest kiállítás

A Budapest Design Week a legátfogóbb, legtöbb programot magában foglaló, a fővároson is túlmutató kreatívipari eseménysorozat, mely egyben a designszakma éves hazai seregszemléje is. Idén több mint 20 000-en látogatták meg a Budapest mellett Pécsett és Sopronban megrendezett közel 130 design programot. A design hét központi eseményét, a Red-dot díjas
lifestyle
lifestyle

Egy korty Olaszország

A Zwack mediterrán hangulatú reklámfilmmel köszönti az Unicum Orange Bitter széles körű bevezetését. Idén áprilistól a Zwack Unicum italújdonsága, az Unicum Orange Bitter a kiskereskedelmi élelmiszerláncok polcain is fellelhető lesz. Az egyedi, narancsos gyógynövénylikőr széles körű bevezetésére a Zwack egy látványos reklámfilmmel készült, amely áprilissal debütál Magyarországon. Unicum Orange Bitter:
Dinamikus művészet és hagyományos farsangtemetés – téli úti célok Közép-Európában
lifestyle

Dinamikus művészet és hagyományos farsangtemetés – téli úti célok Közép-Európában

Síelnél vagy múzeumba mennél? Túráznál a hófödte tájon, vagy inkább egy egyedi designbolt melegében nézelődnél? Innál egy finom kávét, kipróbálnál új ételeket? Irány Krakkó, Szófia, Brassó vagy Szentendre – mindegyik városban számtalan lehetőség vár télen is, most pedig bemutatjuk, hogy melyik helyen hova érdemes elmenni! Krakkó – a régi és a modern,
Az emberi lét határai érdekelnek | Interjú Elizabeth Chai Vásárhelyi Oscar-díjas rendezővel
lifestyle

Az emberi lét határai érdekelnek | Interjú Elizabeth Chai Vásárhelyi Oscar-díjas rendezővel

Az emberiség történetének legelképesztőbb sziklamászása kötél nélkül, a thaiföldi ifjúsági focicsapat kimentése egy barlangból, úszás Kubától Floridáig – ezek azok a történetek, amelyeket Elizabeth Chai Vásárhelyi filmjein keresztül ismert meg a világ. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diplomaosztó ünnepségén beszélgettünk az Oscar-díjas rendezővel a művészetről, a valóság lefordításáról és az emberi lét
Szombaton elindult, ma már Belgrádban jár a III. Balkan Rally
lifestyle

Szombaton elindult, ma már Belgrádban jár a III. Balkan Rally

Ötvenkét autóval, harmincnégy motorral, tizennégy ország közel százhatvan résztvevőjével indult útjára a III. Balkan Rally, a régió legnagyobb klasszikus autó- és motorversenye. A GoBeyond utazási iroda által idén harmadik alkalommal megrendezett futamon a versenyzők nyolc nap alatt, négy országot átszelve teljesítik és fedezik fel a Balkánon húzódó lélegzetelállító útvonalat, miközben
INOTA Focus: lebilincselő fényművészet az erőműben
lifestyle

INOTA Focus: lebilincselő fényművészet az erőműben

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be.
Frissítő újdonságokkal vár nyáron a Hotel Clark Budapest
lifestyle

Frissítő újdonságokkal vár nyáron a Hotel Clark Budapest

Az idei extrém kánikulában világszerte hűsítő menedéket keresnek a pihenni induló turisták. Zömében a‌‌ tengerparti, vízparti desztinációkat célozzák meg elsőként az utazók, de ezen a nyáron sokak az olimpiai‌‌játékok vagy épp az UEFA meccsek izgalmára vágynak inkább a francia és német nagyvárosokban.‌‌ A budapesti turizmus, tengerpart és vízpart hiányában,
Merülj el a nyári illatmámorban
lifestyle

Merülj el a nyári illatmámorban

Itt a Novellista nyári kollekciója, amely nem nélkülözi  a szókimondó illatokat és zavarba ejtő történeteket. Egy niche illatmárka, amely inspirációját ismert irodalmi művek történeteiből, témájából, helyszíneiből és atmoszférájából meríti: ismerd meg a Novellistát! Minden egyes parfümkompozíció egy megismételhetetlen, olfaktorikus történetet mesél el, amely jó érzékkel ragadja meg az érzéseket és
video
Tíz éves jubileumát ünnepelte a Paloznaki Jazzpiknik
play
community

Tíz éves jubileumát ünnepelte a Paloznaki Jazzpiknik

Három nap, négy színpad, több mint negyven koncert: tizedik jubileumához érkezett a Paloznaki Jazzpiknik. A szervezők nem voltak szűkmarkúak: olyan sztárfellépőket hoztak el, mint Richard Bona vagy Emeli Sandé. A Balaton-felvidék pedig nem volt hálátlan: rekordszámú résztvevővel és teltházas koncertekkel ajándékozta meg az ikonikus fesztivált születésnapján. Ezt mi sem hagyhattuk
A fermentálástól a ramen leves készítésének filozófiájáig | Piqniq pakk – 14. rész
play
community

A fermentálástól a ramen leves készítésének filozófiájáig | Piqniq pakk – 14. rész

Hogyan lehet a természetben található gombák és baktériumok segítségével fermentálni? Vajon mikor kommunikál megfelelően egy gasztrovállalkozás? Milyen feladatokból áll egy étteremtulajdonos hétköznapja? Mi a ramen leves készítésének filozófiája? Íme a friss Piqniq pakk epizód, kérdésekkel és válaszokkal! Így vágj bele a fermentálásba! – Túl a kovászos uborkán Keve Márton nem akárhol
TASTE | Rosenstein Tibor & Rosenstein Róbert
play
gasztronómia

TASTE | Rosenstein Tibor & Rosenstein Róbert

Asztaluknál megfordult már Robert de Niro, Steven Spielberg és Mark Ruffalo is, ám a Rosenstein Vendéglő nemcsak emiatt legendás, sőt. Náluk nemcsak enni, de lenni is jó – vérbeli családi vendéglátás az övék, ahol a vendéget mosolyogva és szeretettel fogadják, immár több mint húsz éve. Rosenstein Tibor mellett most már leginkább
TASTE | Lőrinc Katalin
play
design

TASTE | Lőrinc Katalin

Az elmúlt évtizedek során számos európai társulatnál megfordult már Stockholmtól Brüsszelig. Lőrinc Katalin a kortárs táncművészet ikonikus alakja, aki nem csak akkor figyel testére, ha koreográfiáról van szó. Két évvel ezelőtt tartott TED-előadásában sokak szemét nyitotta fel azzal kapcsolatban, miért is jó, ha meghalljuk azokat az üzeneteket és jelzéseket, amiket