fbpx
Nyomj Entert

Átadták a MOME új járműtervező stúdióját, a Mobility Design Labet | Interjú a járműtervezés múltjáról és jövőjéről I.

Új fejezet nyílik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem járműtervezési programjának életében. Július 1-jén kerül átadásra az egyetem új járműtervező stúdiója, a fejlett gépparkkal felszerelt Mobility Design Lab. A költözésről és a régi műhelyben történt meghatározó élményekről, tapasztalatokról, valamint a MOME berkein belül zajló oktatásról, és a járműtervezés jövőjéről Húnfalvi Andrással és Ruppert Dániellel, a program vezetőivel beszélgettünk. A velük készült interjú első része következik!

Húnfalvi András és Ruppert Dániel a MOME-én végeztek 2012-ben járműtervezőként, egyetemi tanulmányaik alatt mindketten részt vettek a MOME és a Mercedes közös programjában. Ma már önálló praxisuk van (Húnfalvi András – Flying Objects, Ruppert Dániel – Ustory Branding). A saját stúdió mellett pedig közösen vezetik a MOME járműtervező programját, és viszik tovább mindazt az örökséget, amit ezelőtt húsz évvel Stefan Lengyel professzor úr, illetve Scherer József tanár úr megalapozott.


Mesélnétek a költözés körülményeiről: miért vált indokolttá, hogyan zajlott, illetve arról, hogy összességében milyen igényei vannak ennek a szaknak vagy egy ilyen típusú oktatásnak?

H. A.: Az utóbbi időben alapjaiban alakult át a járműtervező képzés, különösen az elmúlt pár évben a pandémia kapcsán. Már előtte is érezhető volt, hogy egyre kevesebb szerepe van annak a fajta műhelyes modellezésnek, ami korábban nagyon meghatározó volt, és ezzel egy időben egyre nagyobb szerepet kaptak a digitális technológiák. Ez az iparágban abszolút megfigyelhető, és a képzéseknek is ezt kell lekövetniük. Ezzel párhuzamosan azt is látjuk, hogy az egy a négyes modelleket gyakorlatilag már csak egyetemeken készítik. A Mercedesnél már egyáltalán nem készítenek a fejlesztés során ilyen méretű modellt autókról. Valójában ők egészen addig a pontig, amíg el nem jutnak ahhoz a néhány végső változathoz, amik közül dönteni kell, nem modelleznek. Ezeket a terveket aztán – egyébként ugyanúgy ahogy  az egy a négyes modelleket – agyagból, fóliázva egy az egyes méretben készítik el, vagy mutatják be ugyanebben a méretben digitális technológiákkal, VR szemüveggel nézhető, kivetített változatban. 

R. D.: A pandémia előtt jellemzően két-három hetente jöttek konzultálni a német kollégák: felültek a repülőre, ide utaztak, és egész nap itt voltak. A világjárvánnyal vált gyakorlattá, hogy heti-kétheti rendszerességgel online, Zoom-on vagy Teams-en konzultálunk, ami sokkal hatékonyabb. Ez új metódust vezetett be a kollaborációba, sokkal hatékonyabbá téve a munkát. Ezért is kerülnek előtérbe ezek a digitális technológiák, mint a VR, mert ezt meg lehet osztani akár tértől függetlenül is.

H. A.: Természetesen nem tűnik el a modellezés, mert az is fontos skill, de az  már nem egy minden félévben vagy minden évben esedékes dolog. Emellett sokkal hatékonyabb a tervezéshez és a munkához egy stúdiószerű tér, ahol jó számítógépek vannak, ahol animációkat tudnak rendelni a hallgatók, és ahol digitális képernyők és rajztáblák vannak.

R. D.: Szerintem lehet úgy fogalmazni, hogy az új műhellyel a közösségi térnek és az együtt dolgozásnak a feltételeit szeretnénk kibővíteni. A MOME Base épületének aljában található új műhelyben ennek teret tudunk biztosítani, több hely lesz arra, hogy kollaborációkat csinálhassunk.

Miben lesz más az új Mobility Design Lab és mennyiben jelent mérföldkövet a költözés az egyetem szempontjából?

R. D.: Két és félszer akkora lesz, mint a régi műhely, valamint minden innovatív technológia biztosítva lesz: VR, render számítógépek, animáció rendelés, 3D-nyomtató, nagyméretű projektor, TV, stb. Minden, ami segíti a gyors és hatékony modellezést és bemutatást.

H. A.:  Ez mindenképpen nagy előrelépés lesz, a lényegesebb pedig, hogy a járművesek közül mindenkinek lesz egy olyan tere, egy saját kis sarka, ahova ki tudja tenni a falra a rajzait, a skicceit, a posztereit; egy tér, ami egy kicsit úgy funkcionál, mintha egy iroda lenne.

R. D.: Valamint a hallgatók úgy tudnak a leghatékonyabban és leggyorsabban tanulni, ha egymástól tanulnak, egy térben. Ha mindenki hazamegy, megszűnik az interakció. Ez a közvetlen csapatmunka meg csapatszellem az, ami a legjobban hozzásegíti a hallgatókat, hogy új skilleket sajátítsanak el.

H. A.: Ennek nagy hagyománya is van, mert az autós csapat mindig összetartó team volt. Ez annak idején nagyon jól működött, mert Sherer József tanár úrék borzasztóan jól megszervezték egyszerűen azzal, hogy megteremtették a megfelelő kereteket. Nem nyomtak minket ebbe az irányba, inkább csak valahogy ilyen lett a hangulat, hogy itt mi egy csapat vagyunk, segítjük egymást. Már önmagában az is nagyon fontos, hogy a járműveseknél egy programban simán dolgozhat másodéves alapszakos, de már diploma előtt álló mesterszakos hallgató is, és nagyon sokat tudnak egymástól tanulni. A kifutó generáció pedig tulajdonképpen húzza előre az új generációt.

R. D.: Azt is nagyon fontos megemlíteni, hogy rendszeresen angolul kell prezentációt tartaniuk a hallgatóknak. Ugye német kollégákkal beszélünk, tehát evidens lehetne, hogy németül, de mivel ez egy nemzetközi cég, így az a sztenderd, hogy angolul kommunikálunk velük. A másik dolog, ami nagyon fontos az új műhely kapcsán a technikai dolgok mellett, hogy szeretnénk kinyitni a járműtervezést, ami a múltban inkább csak az autókra fókuszált. Ezt szeretnénk minél szélesebb spektrumra kinyitni, kifejezetten a mikromobilitási területek, közlekedési rendszerek felé.

Már meséltetek arról, hogy a régi műhely főként a modellezésnek adott helyet. Mi minden történt még ott az évek során?

H. A.:
Akkor még régebbről kezdünk. Eredetileg az autós csapatnak volt még a régi-régi kampuszon egy műterme, a C épületben. Tulajdonképpen egy mintázó-szobrász terem, ahol mi is készítettük a modelljeinket még annak idején. Az egy nagyon kis lerobbant valami volt, egy kis tér, amolyan átjáró, de mindenki nagyon jól érezte ott magát, mert az volt a saját helyünk.

Majd amikor a kampuszfejlesztés megtörtént – vagyis tulajdonképpen közben, mert a műhelyépület már korábban elkészült – lett ott egy olyan tér, ami már kifejezetten autómodellezésre volt hivatott, azonban a stúdiómunkára ez sem volt igazán alkalmas. Modellezésre viszonylag jól tudtuk használni, mert négy-öt hallgató munkája, egy a négyeshez modellek elfértek egymás mellet a térben, de nem igazán használtuk ki. Ugyan ahhoz a fajta modellezéshez, amit mi csinálunk, ha egy ilyen flexibilis terünk van, azt tökéletesen át tudjuk rendezni, és arra az időre akkor ott vannak az asztalok és a modellek, meg minden egyéb, amire szükségünk van. Utána, amikor végeztünk, kitakarítjuk, és megint lehet belőle VR-tér vagy stúdió. A régi műhely nem volt erre igazán alkalmas, és egy picit az hiányzott, hogy mellette legyen még egy szobánk, ahol a számítógépek vannak.

R. D.: Egy nagyon pozitív emlék még, mikor a modellezők rendszeresen eljöttek hozzánk. Évente tavasszal jött egy modellező csapat a Mercitől, és eltöltöttek itt a diákokkal három-négy napot, ami közben befejezték az elkezdett modelleket. Ezt úgy kell látni, hogy a modellező szakma kicsit olyan, mint egy szobrászmesterség, egy különálló, specifikus szakma, amit négy-öt évig tanulnak. Ezek a modellek egy sajátos ipari agyagból készülnek, amivel meg kell tanulni dolgozni.

Aki autótervező, az belekóstol ebbe is, de a modellező szakmát gyakorlatilag le lehet erről választani. Ez mindig egy nagyon jó élmény volt, amikor ennek keretében nyár elején műhelymunka zajlott a német kollégákkal. Azzal szemben, hogy itt a régi műhelyben kis egy a négyes modellek készültek, az új térnek úgy határoztuk meg az alapterületét, hogy az alkalmas lesz arra, hogy egy az egyes autót VR-ban körbe lehet sétálni majd.


Fotók: Lakos Máté

MOME Car Design | Instagram
MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük